Valami lakozik bennem,
Mi szörnyeteggé teszi lelkem.
Valami ördögi sikoly ég,
Valami tüzet csihol szívem legmélyén.

Ördögi játék ami kielégít,
Úgy érzem egy kereszt most megsemmisít.
Ha tehetném talán elűzném,
De élvezem hát miért tenném?

Mogorva kép amit a tükörbe látok,
De mégsem látom elesetnek a világot.
Fenn hangosan a kárörvendtől nevetnék,
Állnék a Föld sarkán s ha dőlne senkit meg nem mentenék.

Egy angyal néz le rám és jóságra int.
De szemem szárnyára mérget hint.
Törött szárnyal zuhan a magasból,
Véres a szeme a fájdalomtól.

De nem segítek szegény életén.
Ő miért nem segített még nem borult el elmém?
Tekintetem megragad szenvedésén,
S nem változtatok szörnyű életén.

Halj! Halj meg! Mit hittél?
Itt hagylak a holtak szigetén.
Könnybe borul a világ körülöttem,
Nem akarom elhinni hogy ezt én tettem.

Kérlek bocsáss meg Istenem!
Bocsásd meg tettem! Add vissza szegény lelkem!
S ahogy e mondatok felszállnak a magasba,
Érzem valamit megöltem magamban.

Elűztem egy gonosz létet,
S vele együtt egy jámbor lelket.
Ó meghalok! Nem bírom elviselni,
Hogy nem akartam segíteni.

Félre söpröm ázott tollát,
Megpillantom sötét haját.
Félve hajolok sűrű zuhataga mögé,
Ne! Kérlek ne! Az arcod! A sajátomé?!