Hó sokféle van: 1. tavalyi hó /amiről felteszik a kérdést, hogy hová lett, de ez költői kérdés, minden költői szépség nélkül, mivel például arra a csúnya Hungarian olajos ügyre is alkalmazzák/, 2. piros hó /ami, ha sohanapján, kiskedden, az égből hull, az csoda, de amennyiben havas harctéren található, úgy természetes, harcmindennapos jelenség/, 3. kásás hó /hóhazugság, mivel nincs benne kása!/, 4. hófehérke hó /az ártatlanság, tisztaság jelképe lehetne, de az a hét Hófehérke-szerető törpe a Hungarian tévésóban szereplés kedvéért.../, 5. pokolian fekete hó /nagyvárosi hó, félórával leesése után, mert akkorra már koromsötét a piszoktól/, 6. hóvégi hó /amikor előjön a "miből teremtsem elő?"/, - és így tovább...
Különös élményben részesítem most Önöket, Olvasóim: részletet olvashatnak egy jó naplóból, amely hónapló. /Később majd lónaplót is közlök, ne türelmetlenkedjenek, van itt elég lóvátett tollforgató! Persze, lóvátevő is.../ Íme:

Első nap

Ó, Március! Nem hoztál még hóvirágot, nem hoztál el jó világot, - de mégis hoztál Égi Ajándékot: havat! Hó esett, esik, - ez a látvány de jólesik! Megszépült a táj. Minden fehér, az is, ami belül fekete. Gyönyörűek azok a zöld fenyők, ágaikon fehérség, álmodozó! Fehér Karácsonyt juttat eszembe a tájkép. Ó, Márciusi Fehér Karácsony! Verset kellene írnom Rólad, még csak 217 ilyen témájú költeményem van mindössze, illetve annyi sincs, mert nem tudom mind összeszedni innen-onnan. Ó, Csodálatos Táj, ahol a Baba is Gül! Meg az sem ül, akinek ülni kellene. Fenséges vagy, Te Látkép, hóruhában!

Második nap

Szép ez a havas táj! No, szépen vagyunk... Itt is hó, ott is hó, ez is jó, az is jó...illetve csudabudát jó, csak jó volna, ha... Node, mit filozofálok itt, mi köze van utóbbinak a hóhoz?! A hó megint hull, derekasan, kissé már túlzásba is viszi ezt az égi lelkesedést, még a végén félcipőm helyett az egészcipőm kell felhúznom. Miközben már úgyis felhúztam magam ezzel-azzal... A fenyők is mintha már kicsit hivalkodóan tartanák az ágaikon levő havat, tegnap még szerényebben tették ezt.

Harmadik nap

Megint hófehér hó, mindenütt ezen a rózsás dombon. Itt az emberek nem érnek rá bepiszkolni, nem úgy van a van, mint a belvárosban. Itt, kérem, üzletemberek laknak, no, persze, rajtam kívül, mert én nem árulok, nem árultatok semmit. Meg senkit, el. Én ráérek nézni ezt a csinosan fehér tájat, amely...
Habár, ha jól meggondolom, mégiscsak március van, ami már tavaszi hónap, Petőfi Hónapja, hamarosan itt lesz Március Idusa, persze, Petőfi nélkül, mert ez a burokban született nagy költő ügyes volt, nem várta be ezt a piacgazdaságot, amikoris megtudhatná mit ér Nemzeti dala valójában. Saját szerencsés szerencsétlenségének is kiváló kovácsa volt, de amellett Bem is segítette, a kellő pillanatban visszahívta a harci kürtök és felvirágozott rézágyúk honába. Nekem is jó volna egy ilyen protektor, mint Bem, de nekem csak a fejemre bumm, ahelyett, hogy a kukoricásban derék dárda elindítana a túlvilág, meg a világhír felé... Node, ez mellékes, fő a szabad választás: hó szabadon hullhat, ideglobalizálhat, más meg havat hányhat lapáttal, minimálbérért, megint más lapát nélkül teheti ezt, a minimálbér sokszorosáért, meg mesés prémiumokért. Nem rébusz ez a rémosz, démosz, - de talán még fel sem fogtad!

Negyedik nap

Unalmas már ez a tájfehérség, ez az ártatlanság-színlelés... Itt is hó, ott is hó... Márciusban! Jogállam ez?! Be fogom panaszolni a telet az Alkotmánybíróságnál! Addig is szervezek egy kis civil felháborodásmozgalmat, annak tevékenysége jól rímel a másikéra, mert a hó hulla, a civilkurázsi hatása pedig nulla.
Jé, kisütött a napocska! Most majd elolvad a hó, meg bizonyos személyek fején, ha napsütkéreznek, az a tehéntejből készült termék is... Igen, azt köpülik, de előbbiek köpnek és le nem ülik... Igen, azt sem! Mégis, ha szegény fejükön az a jó zsíros fehérség elolvad...
Ám azért nem kell félteni őket olyan nagyon, majd szereznek másikat. Értik a csíziót!