A gyilkos sötétségben elfolyt pillanat
S elfojtott dühöngő gondolat,
Kínban égve, húsát tépve,
Szárnyait elhajítva a messzeségbe,
Bámul az arcodba immáron meztelnül,
A gondolat már nem kerekedhet felül,
A sötétség rejti teste vonalait,
A fal rejti ragacsos egykori maradványait,
Fertőzött beteg lelke csak Rád vár,
Benned már hibát nem talál,
Menny hát vedd el, amit akarsz, ott áll előtted,
Csak hagynod kell, hogy a sötétség eluralkodjon benned, s körülötted,
Nem leszel magányos, ezt jól tudhatod,
Fekete pillangóval az egeket is felfalhatod,
Meztelen igazság lesz, ha hazudsz magadnak,
A gondolataid egyedül nem maradnak,
Előjön a fénybe, s merészen eléd áll,
S majd a merészségen is túl, úttalan utakra vár,
Utolsó és egyben legfontosabb leplére talál,
Leveti azt is, s majd magára karjaidban talál,
Végre felfalhatja tested egészben,
S Te majd nézel ott holtan, mereven,
Hisz már halott voltál, hiába tagadod,
S végül Te lettél az, aki Őt felfalod.

2006. március 06.