Éltem én eddig is, de legbelül mégsem.
Amit kellett volna, szűkmarkúan mértem.
Sok társsal és baráttal is egyedül voltam.
Lelkem eddig csak lebegett tetszhalottan.

Aztán jött egy nap, s megfordult minden.
Életre kelt lelkem, talán túl hirtelen.
Túl korán jött, mi mindent átadott,
De ez miatt nincsen nagy bánatom.

Egyetlen nap volt csak az első után,
Mikor láttam Őt; nyomom az Ő nyomán.
Az első végtelen nap volt életemben!
Az elős teljes érzés fáradt lelkemben!

Mindig tudtam, mi ez a selyem...
A selyem, mely lágyan összeköt velem.
Mégis... magamnak is féletem bevallani,
Ahogy azt is, örökkké fog tartani!

Most azonban - ennyi idő múltán -
Érzem, lelkem hasztalan vár,
Hogy elmondja, mit érez irántad, Kedvesem!
Ez igaz, tiszta, őszinte szerelem.