A sebészeten hörgésekkel, nyögésekkel, karbol és pisi szaggal töményen dúsított, derengő félhomályban a fáradtságtól kimerülve, kezében ágytállal, nyakában sztetoszkóppal kóválygott a sebész főorvos.
Mivel nővéreit, orvosait és a kórház összes személyzetét, – a főnővér kivételével, – a Volán által ingyen biztosított autóbusszal, felküldte a parlament elé, az éhbérek ellen tüntetni, csak ketten voltak.
Így hát a fő nénivel kettesben látták el a frissen műtött és a halálba induló elfekvő betegek körüli teendőket. Éjfél után a kimerültségtől a műtőasztalon ájultan hanyatt fekvő főnővérre zuhant, és mély, kómaszerű álomba merült.
Látta tüntető társait, amint benyomulva a parlamentbe, a megrökönyödött miniszterek előtt felolvassák követeléseiket. Az EÜ miniszter semmit sem ígérő szavait a miniszterelnök egy jelképes karácsonyi ajándékkal toldotta meg: egy olyan köpenyt nyújtott át a tüntetés vezérszónokának, amin harminckét zseb volt varrva a hálapénzek befogadására, – hogyha éppen háttal vagy oldalt áll viselője –, a hálás beteg akkor is beletaláljon valamelyikbe hálapénzével...
A vezérszónok felöltötte az ajándékköpenyt, és megkérte a miniszterelnököt, hogy most lépjen közelebb, mert ő is szeretné átadni az EÜ dolgozók ajándékát.
A miniszterelnök közelebb lépett, s a vezérszónok mögött álló két műtőssegéd – kezeit hátracsavarva – ráfektette egy műtőasztalnak kinevezett ajtódeszkára, majd az egyik tüntető sebészorvos a derékig lemeztelenített, egetverően üvöltő miniszterelnök melle-bőribe és a hátsó fertályára, két szabályos bemetszéssel, üvegzsebeket operált.
– íme, a mi ajándékunk a honatyáknak! Használják egészséggel miniszterelnök úr! Ígérjük, hogy társadalmi munkában üvegzsebeket operálunk az összes honatyának, karácsonyi ajándékként... becses fertályukra!