Réges-régen született egy különleges teremtés. Már több, mint egy évezrede él. Pontosabban árnyéka lebeg már csupán emléket állítva régi nagyságának.
Születésekor sokan csodájára jártak, s féltek teremtőitől. Ahogy teltek az évszázadok, úgy lett egyre nagyobb és gazdagabb. Az idő múlásával egyre jobban kivirágzott és pompázott. Időről-időre rátámadtak, meseszép virágait, fiait, s leányait sorra pusztította ádáz ellensége. Gyermekei hősiesen küzdöttek, vérüket áldozva az ő dicsőségéért. Tisztelték őt, e fenséges asszonyt. A galád környező világok fiai sorra ostromolták, nagy károkat okozva, de ő mindig talpra állt, s szilárd maradt. Időnként egy-egy gyermeke elárulta, s életére tört. Rabságban élt le mintegy másfél évszázadot, ám hozzá hű ivadékai felszabadították a gaz félhold hatalma alól. Majd kivívták szabadságát a német ajkú bitorlókkal szemben is.
Gyönyörű zöld ruháját, kék selyem szalagjait megtépázta az idő, s a temérdek ellenség, s fájdalom, mit az árulók okoztak.
Hosszú élete során mélypont volt, mikor sarjadékai elvesztették teste javát, már csak darabokban él, nyomorultul. Csak hozzá hű utódai szívében él már régi nagyságában.
Szépséges hófödte palástja, drágaköves ékszerei, hatalmas zöld uszálya, legnagyobb gyémántja, s kék szalagjai jó része elveszett.
A mi korunkban már csak egy lidérc képében tér vissza szerető leszármazottai közé.
Méltóságát megőrizve, szeretett birodalma romjai felett áll most. Hosszú haját lengeti a szél, ruhája véres, s megtépázott. Arcára könnyek csordulnak szeméből, ám tekintete mégis elszánt, orcája rezzenéstelen. Puha, ám mégis erős kezeit ökölbe szorítva tartja. Egész alakja méltóságteljes. A mérhetetlen fájdalom ellenére emelt fővel, s egyenesen áll romjai felett.
Teste darabokban hever a félhomályban. Már árnyéka is kezd elveszni, ahogy drága utódai lemondanak feltámadásáról, s elfelejtik, hogy hozzá tartoznak, hogy ő az ő ősanyjuk.
Hamarosan semmivé foszlik, s idővel talán elfelejtik, hogy valaha élt egy ily nagyszerű lény, ki mindenkinél erősebb volt.
A világban szétszóródnak megmaradt csemetéi, kiknek szívében és lelkében már nem ég az iránta érzett önzetlen, s önfeláldozó szeretet.
Hamarosan nem lesz, ki életben tartsa, mint árnyat, mert nem lesz, ki emlékezzen rá és higgyen benne. Ez szomorú sorsa egy hajdanán nagy, s most már csak egy eltűnő árnyék képében élő nagy asszonynak.