Miklós Modrusi püspök
II. Piusz pápa követe Mátyás király udvarában
EMLÉKEI DRAKULÁRÓL
részlet

”… a vlachok zsarnokát, Drakulát, Vlad Tepes havasalföldi vajdát, mely névvel ők az ördögöt illetik, 1462-ben, fogságban láttam, amikor Mátyás király mellett II. Piusz pápai követi tisztét töltöttem be: termete nem magas, de igen izmos és erős, külsőre kegyetlen és félelmetes, sasorra igen nagy, tág orrlyukakkal, arca pedig sovány és sápadt, hosszú szempillái tágra nyílt kék szemeit övezték, fekete és sűrű szemöldöke fenyegetővé tette nézését, bajuszán kívül arcát és állát borotválta. Kiugró homlokcsontjai növelték fejének méreteit. Magas tarkóját bikáéhoz hasonló nyaka kötötte széles vállaihoz, melyre fekete, göndör hajfonatok hullottak.
Mesélte a király, amit a jelenlevő titkárok is megerősítettek, hogy negyvenezer különböző nemű és korú embert, akik az ellenséges pártálláshoz tartoztak, kevéssel azelőtt öltek meg az ő parancsára. Egyeseket szekérkerékkel zúzott halálra, másokról a bőrt nyúzatta le, s ismét másokat karóba húzatván alájuk égő parazsat tétetett és azon süttette meg. Voltak, akiknek a karót fején, mellén, köldökén vagy alfelén (amit még kimondani is szégyen) döfette át, zsigereiken keresztül a szájukig, s hogy semmilyen kegyetlenség ne maradjon ki, az anyák mellén karót döftek át, ezekbe húzatta gyermekeiket, majd végül másokat, miután a legvadabb módszerekkel öletett meg, a legváltozatosabb kínzásoknak vetett alá, amelyeket csakis a legkegyetlenebb zsarnok iszonyú gonoszsága eszelhetett ki…”
1.
A Visegrádi fellegvár kazamatájának hatalmas vívótermében Vlad Tepes tartotta a várkatonák szokásos kiképzését. Tepes, előkelő rabként – hiszen mégiscsak Havasalföldi vajda volt, mielőtt Mátyás elfogatta – külön lakosztályban élt, szolgákat tartott és a várkapitány asztalánál étkezett. Mátyás parancsára úgy bántak vele, mint ahogy rangjához illett. Hogy ne peregjenek unalmasan fogságának napjai, a vár katonaságának, tisztjeinek kiképzőjeként fontos feladatot kapott. A várat viszont nem hagyhatta el.
Ezen a reggelen, a várnagy kíséretében egy vadászruhát viselő fiatalember jelent meg lakosztályában. Tepes rámeredt és két lépést tett felé. Karjait kitárta és a beleszaladó királyt, merthogy, bizony Mátyás volt az, megölelte, magasba emelte és így óbégatott.
–Matykó! Tudtam, hogy eljössz! Nekünk találkoznunk kellett! Nem lehet, hogy az én Matykóm eláruljon, galádul fogságba vessen engemet! Mondd, hogy semmiről sem tudtál! Ugye, nem te csukattál le, testvér?

Mátyás a kecskelábú asztalhoz invitálta Drakulát, az ónkupákba fűszerezett fügebort töltetett a kasznárral. Miközben ittak, egy percre sem vették le egymásról tekintetüket. Mátyás szólalt meg elsőnek.
–Én rendeltem el fogvatartásodat, mert nekem egy élő, hadrafogható hadvezérre és nem a török szultán harámbasájára van szükségem. Az árulásért, mást azonnal kivégeztettem volna, de veled, rokonnal kivételt tettem, mint annakidején nagybátyámmal, Szilágyi Mihállyal is, amikor összesküvét szőtt ellenem. Lecsukattam kis időre, hogy észretérjen, aztán szabadon engedtem. Sajnos egy vakmerő török elleni támadásnál a törökök fogságába esett és a szultán lefejeztette. A fejét selyemzacskóban elküldte nekem.

–Értem testvérem. Köszönöm az irántam való jóságodat, de legalább magyarázatot adtál volna, miért kellett láncraverve mint egy dúvadat börtönbe vetned?
–Azért testvérem, mert a nép felháborodása, rémtetteid híre eljutott a pápa őszentségéhez is és követelte példás megbüntetésedet. Úgy gondoltam nálam, biztonságban leszel. Kifelé is eleget tettem, hagy lássák, mennyire igazságos Mátyás, még unokatestvérét is elfogatta. Befelé pedig megnyugtattam a lelkiismeretemet, hogy megvédtelek. És, hidd el, igazságot fogok neked szolgáltatni.

–De, te tudod a legjobban, hogy aprítottam, irtottam a törököt. Megnyúzattam, karóba húzattam őket. Elhitették veled, hogy elárultalak, hogy országodra törtem? Így ismersz engemet Matykó, az unokabátyádat!
–Levelet írtál a szultánnak.
–Cselből, lépre akartam csalni.
És te mentél lépre. Elárultak, kezemhez jutatták a leveledet. Gábor deák felolvassa neked.–mondta a király és intett a kisebbik asztalnál ülő íródeáknak, hogy hangosan olvassa fel az ominózus levelet.
„
Mindazon császárok császárát és uralkodók uralkodóját, akik csak élnek a Nap alatt, Mohamedet, a minden tettében szerencsés nagy Murádot és nagy szultánt alázatos hódolattal köszönti Tepes vajda, Havasalföld ura. Én, hatalmas birodalmad rabszolgája, tudatom veled, hogy ma seregemmel a magam földjére indulok, s bízom Istenben, hogy ha parancsod meg nem akadályoz benne, akkor meg is szerzem azt. Alázatosan kérem tehát Nagyságodat, hogy ne tekintsd eltévelyedésemet és súlyos vétkemet, hiszen oktalanságomban vétkeztem ellened s cselekedtem gonoszságot a földeden –, hanem könyörüljön meg rajtam kegyességed, s engedje meg, hogy elküldhessem hozzád követeimet. Ismerem Erdély egész területét és egész Magyarországot, tapasztalatokat szereztem földjéről és belső helyzetéről egyaránt. Ha Császári Nagyságod beleegyezik, vétkemért engesztelésül Erdély egész földjét a kezedbe helyezhetem, ha pedig azt birtokba vetted, már egész Magyarországot hatalmad alá vetheted. A továbbiakat követeim fogják ismertetni előtted. Én, amíg csak élek, töretlen hűségű szolgád leszek. Isten sokáig éltesse hatalmas birodalmadat!
Kelt Rethelben 1462. november 10-én.”

–Mit szólsz hozzá testvérem?
–Mit tagadjam én, írattam a levelet. De félrevezetésül. Miután léprecsaltam a szultánt és beengedett az országába, kincsekkel megrakodva bocsátott el. Én pedig iszonyú pusztítást végeztem a határvidéken tizerével mészárolva katonáit, rabságba hurcolva szolgáit. Ezért küldte el neked a levelet. Bosszúból, hogy befeketítsen.
–Most már én is tudom. Kivizsgáltattam a történteket. Ezért vagyok most itt. Íme a jelentések.

„…. Mondják, hogy a törökök követei üdvözlés közben nemzeti szokásuk szerint vonakodtak frígiai sapkájukat levenni, mire három szöggel rögzítette azt a fejükhöz, hogy a szokást megerősítse, és többé le se vehessék. Számtalan törököt húzott nyársra. A barátaival ezek között lakomázott jó étvággyal máskor minden végsőkig legyengült, szerencsétlen egészségű és sorú koldust bőséges traktán látott vendégül, majd étellel-itallal teletömve tűzzel emésztette el őket, továbbá a török rabok talpát gyakran megnyúzta, őrölt sóval bedörzsölte, majd a sós talpakhoz nyaldosó kecskéket engedett, amelyek érdes nyelvükkel a fájdalmat fokozták…
…1462-ben követelte tőle az adót a török császár, akinek hűbérese volt. Erre ígéretet tett, hogy elmegy Drinápolyba, s magával viszi az adót, és hogy biztonságban utazhassák, menlevelet kért az egyes helyi elöljárókhoz. Ezt meg is kapta. Miután azonban seregével átkelt a befagyott Dunán, a fogadására siető török elöljárókat kardélre hányta, majd végigportyázván a vidéket több mint huszonötezer férfit és nőt gyilkolt le. A leggyönyörűbb lányok is áldozatul estek kegyetlenkedésének, pedig a vlachok könyörögtek, hadd vehessék őket feleségül.Rengeteg foglyot terelt át Havasalföldre. Egy részüket megnyúzatta, másokat cölöphöz kötve elégetett vagy forró olajban megfőzetett, a többieket pedig karóba húzatta. A mező, ahol mindezt véghezvitte, valósággal erdőnek látszott a tömérdek karótól…
… Később a szultán azt követelte követe útján Drakulától, hogy fizessen neki adót. Drakula nagy tisztelettel fogadta a követet, megmutatta neki a kincseit, és így szólt hozzá: – Nem adót akarok fizetni a szultánnak, hanem egész seregemmel, minden vagyonommal rendelkezésére akarok állni amint kívánja, úgy fogom szolgálni! Mondd meg a szultánnak, hogy adja parancsba embereinek: amikor átvonulok országotokon, ne bántsák vitézeimet, mert a szultánhoz megyek, és adót viszek neki.
Amikor a szultán megtudta, hogy Drakula őt akarja szolgálni, parancsba adta, hogy a vajdát mindenütt nagy tisztelettel fogadják ő maga, pedig gazdag ajándékokat küldött Drakulának. Örült a vajda szándékának, mert ebben az időben keleti szomszédaival háborúzott. Parancsot küldött hát birodalmának valamennyi városába, hogy semmi rosszat ne vétsenek Drakula ellen, ne tanúsítsanak ellenállást, ha bejön az országba, hanem fogadják nagy tisztelettel.
Drakula meg egész seregével török földre vonult, ahol a szultán őrsége kísérte és nagy tisztelettel vette körül.
A vajda ötnapi járóföldre hatolt be a török földre, majd váratlanul visszafordult, elfoglalta és kirabolta a városokat és falvakat, sok foglyot ejtett azokat, akik ellenálltak, megölte, sok törököt karóba húzott, másokat kettéhasított vagy máglyára vetett. Nem kímélte még a csecsszopókat sem. Végigdúlta az egész vidéket, semmit sem hagyott meg az ott lakó keresztényeket meg elűzte, és a saját országába telepítette. Gazdag zsákmánnyal tért haza, a szultán őrségét meg illendően útnak eresztette, mondván:– Menjetek, és mondjátok el a szultánnak, amit láttatok! Amennyire tudtam, megszolgáltam neki. S ha még továbbiszolgálatomra is igényt tart, számíthat rám, amíg csak erőmből telik! A szultán semmit sem árthatott neki, csak szégyenkezett…
–Elég!– szólott a király és intett az írnoknak, hogy hagyja abba az iratok olvasását. Vitézségedet, katonai tudásodat, rettenthetelen bátorságodat elismerjük. Éppenért visszahelyezlek Havasalföld élére, mint Basarab vajda unokáját: Vlad Tepest. Most pedig adjuk át magunkat a viszontlátás örömének. Együnk, igyunk, mulassunk! Rikkantotta a király és megölelve réglátott kuzinját csókkal, illette annak borotyás orcáját. A vidám lakomát, fátyolba babugyált hurik, és fiatal fiuk tánca tette élvezetessé. A fügebortól ellágyulva a két rokon csillogó szemekkel emlékezett gyermekkorukra.
–Emlékszem, mikor apámmal Hunyadi János kormányzóval megjöttetek a Várnai vesztes csatából. Hogy irigyeltelek, a délceg fiatal vitézt, apám hadnagyát! –mondta Mátyás még most is csillogó szemekkel, ellágyulva.
–Sajnos én nem tudtam osztozni az örömödben, mert apám, aki apád testvére volt, és szintén Hunyadi János névre hallgatott, páncélt cserélt apáddal, hogy ő elmenekülhessen a csatából, és apámat ölték meg a törökök apád helyett! Márcsak ezért is galádság volt tőled, hogy elfogattál testvér. Hát nem emlékszel mennyit, lovagoltattalak a térdeimen kiskorodban? Mennyire szerettelek!
–Én most is szeretlek és tisztellek. Királyi vér csörgedez mindkettőnkben. Mikor Zsigmond király dédpapánknál, Basarab vajdánál vedégeskedett akkor nemzette a vajda gyönyörűséges lányának apáinkat, az ikreket. És feleségül adva Szibijányi Vazul kapitányhoz a lányát, igy lettek apáink Szibiányi Jánosok.
–Apám megkapta Vajdahunyadot. Így ő Hunyadiként lett a király főkapitánya, országnagya, míg apád a Vlad Tepes nevet vette fel, és Basarab vajda halála után annak örökébe lépett. Na, de elég a múlt boncolgatásából, vigadjunk, és élvezzük ki a szüzek nektárkelyheit.– mondta a király és elkezdődött az egetverő orgia. A kasztrált, vak olasz zenészek a lantok húrjaiba csaptak, a király és Drakula víg táncot lejtettek a szűzlányokkal és fiúcskákkal.
A mulatság végén mámoros hangulatban, összekapaszkodva elénekelték a Bazsamárit és eljárták a Tápéi darudöbőgőst. Utána ki-ki nyugovóra tért. Mátyás két gyönyörűséges török lánykával, míg a Drakula két szűz fiúcskával osztotta meg nyoszolyáját.
3.
Másnap amint kidörgölték szemeikből az éjszaka mámorát a reggel ismét a kecskelábú asztalnál találta őket. Szalonnázás közben Mátyás elővezette a témát.
–Bátyus, hátra van még a feketeleves! Le kell, reagálunk a sok ocsmány feljelentgetést, amiket feliratoztak a kancelláriánkra ellened. Ilyen pocsék, mocsok szennyiratot régen tettek elém. Hallgassunk meg egy párat! Bízom benne, hogy lesöpröd ezeket a rágalmakat!–mondta és intett az írnoknak, hogy olvasson fel belőlük. Íme:
„… Vurciából négyszáz fiút rendelt magához azzal az ürüggyel, hogy vlach nyelvre taníttatja őket, majd bezárva egy mélyedésbe tüzet bocsátott rájuk s elégette őket. Nemzetségének előkelőbb s vele szorosabb rokoni kapcsolatban álló férfitagjait gyermekeikkel és feleségükkel együtt megölette. Szolgáinak némelyikét derékig a földbe temette, majd agyonnyilaztatta, sokukat pedig elevenen megnyúzatta. Egyik hadi vállalkozása során elfogott egy Daim nevű férfit, az ugyancsak Daim nevű vajdának a fiát. A szeme láttára megásatta a sírját, a papoknak megparancsolta, hogy énekeljék el a temetési szertartás énekeit, majd ennek végeztével fejét vétette a fogolynak. A székelyek és erdélyiek magához hívatott ötvenhárom követét béklyóba verette, majd teljesen védtelen földjeikre betörve tűz és fegyver martalékává tett mindent. Hadvezérét, Cellinót, mivel nem volt hajlandó végrehajtani embertelen parancsait, karóba húzatta…
… a vajda egyszer kihirdette az egész Havaselvén, hogy jöjjenek el hozzá az öregek és nyomorékok, a koldusok és a bélpoklosok. Megszámlálhatatlan sok nyomorék és koldus gyűlt össze abban a reményben, hogy a vajdától alamizsnát kapnak. Drakula parancsára valamennyiöket beterelték egy erre a célra épített nagy hodályba, s ott megvendégelték őket. A szerencsétlenek ettek, ittak, vigadoztak. Azután maga Drakula is felkereste őket ésmegkérdezte tőlük:– Mit kívántok tőlem?
Azok meg így válaszoltak:– Ami Istennek és fenségednek tetszik! Tégy velünk úgy, amint Isten sugalmazza néked! Drakula megkérdezte:– akarjátok-e, hogy megszabadítsalak benneteket minden földi szomorúságtól és ínségtől? A nyomorultak azt gondolták, hogy a vajda nagyon irgalmas lesz, s ezért kórusban felelték:– Akarjuk, uralkodó! Drakula erre megparancsolta, hogy zárják be a hodályt és gyújtsák fel. Valamennyien bennégtek. Ekkor a vajda így szólt bojárihoz:– Tudjátok meg, hogy miért tettem ezt! Először is azért, hogy ne zaklassák a népet panaszaikkal, és országomban senki se legyen szegény, csak gazdag másodszor – megváltottam őket szenvedésüktől, a nyomortól és súlyos betegségüktől….
… Egy másik alkalommal Mátyás magyar király követe, egy lengyel származású főúr kereste fel Drakulát. A vajda maga mellé ültette ebédelni a kivégzettek között, és egy hosszú, aranyozott karót készíttetett elébe, majd megkérdezte tőle:– kitalálod-e, hogy miért készíttettem ide ezt a karót? Megijedt a követ, és így felelt:– Úgy gondolom, uralkodó, hogy valamelyik előkelő főúr vétkezett ellened, és olyan tisztelettel akarod a túlvilágra küldeni, ahogyan még senkit sem végeztettél ki.– Igazat beszéltél. Te nagy uralkodó követe vagy, ezért a számodra készíttettem ide ezt a karót…. „
–Mit szólsz ehhez testvér?
–Mit szólnék, főrmedvények. Ebből is láthatod mennyire igazságos vajda, vagyok.
–Legalább anyira, mint ahogy én igazságos Mátyás király vagyok, ahogy alatt valóim titulálnak. Tudod-e mért aggatták rám ezt a hízelgő jelzőt?
–Majd megmondod. Igyunk. Proszit!
–Elárulom neked. Először azért, mert a nagybátyámat börtönbe mertem zárazni 16 éves korom ellére, hiszen ő volt a gyámom. Másodszor, de nem utolsósorban azért, mert unokatestvéremet, téged, bátyó, elfogattalak, és tömlöcbe vettettelek.
–Köszönöm testvérem. Gondolom testvéri szeredből tetted…
–Nem egészen… kényszerűségből inkább. Mondjuk így! Namármost, tudod-e értékelni mit kockáztatok vele, ha szabadon engedlek? Elvesztem az arcomat. Az isten nem mossa le rólam, hogy Mátyás király segget csinált a szájából. Oda az igazságossága! Lásd kivel, van dolgod, én semmivel sem törődve visszahelyezlek vajdaságodba. A kettőnk becsületén esett csorbát pedig fegyvereiddel fogod kiköszörülni! – jelentette ki a király, parancsoló, ellentmondást nem tűrő hangon és unokatestvére, imár újra Vlad Tepes, alias Drakula Havasalföldi vajda az alá kapott tízezres lovassere élén bevonult Havasalföldre birtokbavenni vajdaságát.

4.
A többi már lényegtelen. Fő, hogy Mátyás igazságot szolgáltatott és ettől lett újra igazságos Mátyás király. Hogy ne maradjék hiányérzet az olvasóban befejezésül még közlöm Drakula utóéletét.
1465 –ben mikor Mátyással összehangolt támadást indítottak a török ellen, míg Mátyás Jajcénél aratott diadalt, addig Drakula Nikáplynál kötötte le a török erejét, érzékeny veszteséget okozva neki.
„…Tél volt, s befagyott a Duna. Egész seregével átkelt a Duna jegén, és Nikápoly alatt betört a szultán országába. Embereit rabolni, fosztogatni engedte, s azok törököket és keresztényeket gyilkoltak le a falvakban és a kisebb városokban. Ezzel nagy károkat okozott a szultánnak. Mindenkinek – élőknek és holtaknak – levágatta az orrát, s ezeket Magyarországra küldte, azzal dicsekedve, hogy ahány orrot küldött, annyi törököt vágott le…”
Pusztította a törököt, ahol érte. A népet szigorúan, de igazságosan kormányozta. Nagy gazdagságot és fellendülést hozott az alatta egyesített Erdélyre, Moldavára és Havasalföldre. Ő lett az Egyesített Erdély első igazi fejedelme. Halála körülményei ismeretlenek. Hetvenéves is elmúlt, amikor ágyban, párnákközt visszaadta lelkét a teremtő istennek. Utolsó kívánsága az volt, hogy a fellegvár alagsorában falazzák be kriptáját és a kőmiveseket húzzák karóba, ne tudják, meg hol nyugszik. Senki emberfia nem háborgathatja őt sírjában. Így történt. Amikor 1782 –ben a vár átalakítása során ráleltek elfalazott sirfülkéjére, a felnyitott szarkofág üresen tátongott. Állítólag mikor meghalt, s eltemették, megnyílt alatta a föld és egyenesen a pokolba került.