Az álom ólomsúllyal nehezedik szemhéjamra
A feledés köde már arcát körbefonta
A vonások torzultak, szétfolytak a korral
Évek, mikor láttam. De tudom, kívánom újra

Aláiramodó test nélküli lények
Nyomtalanul eltűnnek a fények-
Otthon, mi már nem menedék-
Lágyan torkomra kerül egy hideg kéz

Félelemmel tölt el e hirtelen felismerés
Az ember mindig arra vágyik, mi oly kevés
Tetszetősek a bántó szavak s édes a verés
Az igazi szeretet már rég nem elég.