Érdekes szerzet az ember. A cél érdekében mindennel tud azonosulni. Sokan a létfentartás, az érvényesülés, a könnyű jövedelemszerzés bűvöletében eladták a lelküket az ördögnek és lepaktáltak a szólásszabadságot elnyomó hatalommal.
Én, ahhoz a fajtához tartozom, aki kisgyerekkora óta mindenhol és minden következménnyel szembenézve vállaltam csinytevéseimért, ballépesimért a felelőséget. Soha nem tagadtam meg önmagamat és nem voltam hajlandó más embertársamat bemószerolni.

Éppen ezért, attól, ami most lejátszódik előttünk hányingerem, van, és undorító kaméleonokhoz hasonlítom azokat, akik akármilyen utólag kreált kényszerítő körülményekkel magyarázzák ügynökké válásuk körülményeit, és azzal mentegetőznek, hogy jelentéktelen, semmitmondó jelentéseket adtak az általuk megfigyeltekről. Ha, igy történt volna is becstelenek voltak, mert kenyéradó gazdájukat, aki lelkük megvásárlásáért, a hamis jelentésekért busásan megfizetett, becsapták.

Ez a dolog egyik fele. Lelkiismeretfurdalásuk nincs, mert önmaguknak még álmukban is hazudtak, folyamatosan hazudnak. Pitiáner, kártékony, kisstílű férgek ők. A másik oldala ott kezdődik, amikor az ilyen férgek évtizedeken, éveken át, papoltak, magyaráztak, fensőségtudatukkal plántálták belénk az erkölcsöt. Ők neveltek, okítottak bennünket az igazmondásra, a lojalitásra.

Amikor lehullott róluk az álarc, nem vállalták nyíltan a cselekedeteiket, hanem el akarták mismásolni, kicsinyiteni, semmitmondóvá tenni. Nem ismerik a közmondást.” Hiába csomagoljuk a szart sztaniolpapirba, az attól még büdös” Csakhogy akit egyszer a kígyó megharapott az a gyíktól is fél. A polgár nem hisz többé nekik. Jobban tennék, ha behúznák fülüket-farkukat és eltűnnének a süllyesztőben.

Nekem ez a véleményem a most folyó sajtó és média polémiája kapcsán. Egyenlőre két név forog közszájon. Egy Oszkárdijas filmrendezőé és egy békepap, főpapunké… Holnap talán más Korifeusunkról derül ki egy s más. Nem lenne ildomos, hogy akiknek vaj van a fején, ne menjenek a napra, mert elolvad.