Az elmúlt évben, kora reggelenként többször láttam egy elhanyagolt, lepusztult külsejű, borostás, csontsovány alakot a környékünkön lévő kukákba derékig hajolva, turkálni. Egyszer mellette mentem el, és a kukából felegyenesedő ember bánatos, kidülledt szemeibe nézve, régi munkatársamat ismertem fel.
– szevasz Kottafejű! – köszöntem rá barátságosan és ő félszegen visszaköszönt.
– szevasz Bogi.
– Mi van veled öregem? – kérdeztem szánakozva a rongyos, borostás emberi roncstól.
– Látod, ide jutottam, de hosszú ... majd, egyszer elmesélem, ha meghívsz egy sörre, mint régen.
Ennyiben maradtunk és mentem a dolgomra. Ősszel az alsó Duna-parton sétálva egy használaton kívüli szivattyúház mellett mentem el. Benne rongydarabok, szalma, egy rozsdás vaságy és egy nagykabát. Amint kíváncsian nézegetek befelé, egyszer csak megmozdul a nagykabát és előbb egy kutya, majd Kottafejű dugja ki a fejét alóla.
– szevasz, szevasz! – üdvözöltük egymást, és már-már továbbmentem volna, amikor eszembe jutott a korábbi ígéretem.
– Gyere! Felmegyünk a Cifferbe, megiszunk egy-két pofa sört – mondtam neki, emlékeztetve adóságomra. Ő restelkedve elmosolyodott és a vaságy szélére ülve hellyel kínált. Aztán a sarokban a lomok alatt elhelyezett reklámszatyorból két üveg sört vett elő, kinyitotta őket és megvendégelt. Elfogadtam az invitálást és a korcs-eb figyelő tekintete mellett beszélgetni, kezdtünk.
– Tudod, az úgy volt, hogy a rendszerváltás után kft lett az üzem. Már nem nézték el a kimaradásaimat, mint régen. Kirúgtak! Aztán otthon is kitelt a becsületem. A Lenke elvált tőlem, és a lakásból is mennem kellett. Négy éve kukázom, üres üvegeket váltok vissza. Ebből élek! Az otthonom ez az odú. Ruhatáram az egyik reklámszatyor, a másik meg a spájzom. Fifi, ez a félszemű korcs a barátom.
– Sajnálom barátom, de hát hogy jutottál ide!?
– Jó kérdés! Én is ezt kérdeztem magamtól, de hát tudod egyik napról a másikra szépen, belecsúsztam ebbe a helyzetbe. Hol van már a régi szép világ, amikor részegen bementem és a rongyos-ládában aludtam, ti meg dolgoztatok helyettem.
– És, a főnök mindig megkönyörült rajtad... – vigasztaltam.
– a szemétdombra kerültem barátom, de hát látod, elvagyok. Leselejteztem magamat. Na, de ne búsulj a sorsom miatt: proszit! Igyunk erre, a szép új világra!
A találkozás után hónapokig láttam meggörnyedt alakját elhaladni velem szemben. Egyik kezében ruhatára, másikban a spájza. Kétszer meghívtam a Bisztróba, egy babgulyásra és egy pofa sörre. Ennyit fogadott el. Ezt is csak barátságból!
Karácsony után, abban a nagy hidegben, szánkózó gyerekek találtak rá a rozsdás vaságyon félig szétrágott hullájára. Fifi morogva őrizte örök álmát. Jóságos, kifordult szemei elnézést kérően néztek ki csontsovány, borostás arcából, mintegy bocsánatot kérve a világtól, hogy gondot okoz neki hullája eltakarításával... Fifivel halálával is jót tett. Több napra eledelül szolgálva neki, megmentette az éhhaláltól. A gyerekek elborzadva, visítva menekültek a színhelyről. A riasztásra kiérkező rendőröknek közelharcot kellett folytatniuk Kottafejű hullájának maradványaiért Fifivel. A vicsorgó állat nem értette, hogy miért ragadják el tőle barátját és éléstárát.
A rendőrök a rozsdás vaságyat otthagyták. Azóta kitavaszodott és arra felé sétálva bekukkantva a helységbe, új lakóra lettem figyelmes egy öregasszony kucorgott a vackon, két korcs eb társaságában. Most tavasz van, jön a nyár, az ősz és eljő a tél vacogtató hidegével... Vajon a Karácsony még itt találja?