Minta a lvegőben is laknának.
Olyan érzés támadt méllyen bennem,
amolyan táncos- sírós kedvem
van egyszerre- világ vakjának.
Esteledik, s a Hold a Nappal
birokrakel,
s feketébe fonódik fenséges esthomály,
holdfény ragyog a virágokon,
megszököm Tündérvilágába túl utakon.
Kifejezni a Kifejezhetetlent,
szó nélkül beszélni, mind oly gyorsröptű.
Keresem a hangokat, szénakazalban tűt.
Oly tovatűnő e pillanat. "Au revoir!"-
súgja e hivogató Tündérvilág.

Lágy dallamot sző körém éj- félhomály,
a sohogás- huhogás engem vár.
Félszeg rebben gondolataim szárnya,
rámborul egy lehulló levél árnya.
Vágy mardossa szívem,
hívja lelkem
szabadság szárnyain, szálló szele
suhintja meg arcom,
rettegő szívvel megragadom e pillanatot.

Szagold meg a holdfényt! Mely balga
ezüstszállal átszőtt illata. Oly halga
kifejezni a Kifejezhetetlent...
Szó nélkül beszélni,
és dallam nélkül
énekelni.
Kersem hangodat, mely szénakazalban tű...
Holdfényben fürdő fehér földöntúli virágok
lopván ezüst illatot, mely átöleli a világot.
Rettegő szívvel megragadom e pillanatot,
mint csapongó verssort vagy dallamot.
Messzi távolból felém lebeg,
elengedtem,
hangtalan hagja hallom, imát rebeg.
A holdfény ezüstös illata
küldi álmom úttalan Tündérvilágba,
majd gondolatim szeretfoszla s elrebben..

Bp., 2004.05.30.