Szobámban egyedül tűnődöm én,
Lelkemet átjárja a szerelem, s a remény.
A remény, hogy örökké együtt leszünk,
S az utolsó percig semmit sem feledünk.

Hiszek abban, hogy ez lehetséges,
Hogy szerelmünk lángja örökké éghet,
Hogy nem olthatja ki semmi,
Így tudunk igazán boldogok lenni.

Amikor lehunyod két szemed,
Amikor párnádra hajtod fejed,
Amikor gondod a holnapra hagyod,
Amikor álmodsz, én veled vagyok!

És mindig veled leszek,
Míg el nem hagy a képzelet,
Örökkön-örökké, csak Te meg én,
Ezt szeretné, ebben hisz ez a remény.