Napsütötte tájakon ébredt ma fény,
Eme napsütés csak egyetlen tőről fakadt,
Ez a tő a drága Klaudia szíve volt,
Amelynél drágábbat soha nem teremtett az ég.

Varázs vagy nem varázs,
Ez nem is kérdés,
Csak a valóság,
Melyben szeretett Klaudiám él.

Nincs szemeinél tündöklőbb drágakő,
Szemeinek sugárzása mindezeknél ragyogóbb,
Ám mégsem vakítja el a szemet,
Mert inkább sugárzása lelket nyugtató.

Szemeinek tündöklésével nem lehet betelni,
Pillantása magával ragadó,
Ha lehetne örökké nézném,
Minden nap pillantására ébrednék.