Havat hozott a tél és rideg fagyot,
Sűrű szürke ködöt, amit itt hagyott.
Bámulva nézem, az ablaknál ülök,
Ahogy gomolyog ott kint a sűrű köd
És a sűrű ködben inognak árnyak,
Mintha nekem valamit mondanának,
Amit a sűrű köd előlem rejtett.
Azt akarják mondani, velük menjek?
Máskor is volt köd, de sohasem szóltak,
És mintha köztük volnának a holtak,
Akiket ismertem valaha egykor,
Ameddig reám nem tört az öregkor.
Talán ő is ott van, akit szerettem,
Akihez ifjúként mindig siettem
És aki mindig édes csókkal várt rám,
Azután mégis csak itt hagyott árván,
Akiért egyszer erre a világra jöttem,
Talán ő integet a sűrű ködben.
Nézem, ahogy az ablak előtt ülök,
Ölelj magadba engem sűrű köd.