Tudod/?/mikor úgy lealáznak...Nincs rács,lépcső,vagy fű.
Csak a meleg,száraz por.Belül a kínzó,aljas érzés:megint bántott.
Arcodra tapadt portól alig-semmit nem látszol,eddig még az sem, hogy sírsz.
Mert ez az út már nem tudod,hova visz.
Patakok, árkok:arcodon lefutó cseppek,
Hagyd csak, hagyom...Csúszás,tévedés, ígéret...ahogy máskor,de hányszor!
Hinni így?Nem merek,mindig enyém a fekete leves..de a legszebb,mindig megeszem.
Benne bízni?Hinni ezután és újra,meg ismét,hogy szeret?Lehet?
De akkor miért csinálja ezt? És miért pont velem?!