5.
Extraszenz kiképzés

Másnap reggel nyolc órakor kezdődött Kurtacsökinél az extraszenzorikai kiképzésünk. A nagyteremben voltunk. A mennyezetről aranysárga fény áradt ránk, s Kurtacsöki rezgéseit mindannyian átvettük. Kurtacsöki ötvenes éveiben járt. Aszkéta termetű, szikár, arcát ugyanolyan körszakáll keretezte, mint Jézusét. Azt hiszem, hogy elhivatásukban nagyon hasonlítottak egymásra.
Kurtacsöki a táplálkozással, a test és a lélek tisztításával, a duingolás (önmasszázs - önvizsgálat) módszerére tanított bennünket. Elmondta, hogy csak növényi táplálékot vehetünk magunkhoz és magvakat. A magvakat lehet csíráztatni is, ami csemege. Itt ettem először csíramálét. Fenséges volt.
Elmondta, hogy naponta át kell vizsgálni lelkünket, s ki kell gyomlálni a parázna, a munkáról elterelő gondolatokat.
Ez ment két órában. Utána Jézus következett a másik két órában.
Jézus magas, aszkétikus, szép arcú, gesztenyebarna hajú, körszakállú fiatalember volt. A 18-ik évében járt akkor. Mindent tudott, amit tudni érdemes a test és lélek harmóniájáról.
Bejött, és mindenki elcsendesedett. Míg Kurtacsöki óráin hangosan vitatkoztunk, közbekiabáltunk, itt egy pisszenést sem lehetett hallani. Belépve végignézett rajtunk, és volt, akinek felcserélte az ülőhelyét.
– Te itt ülj hátra, te jobbra, te, gyere ide... Na így jó, most van meg a Jin-Jang egyensúly...
Miután így elrendezett bennünket, észrevett. Tekintete kicsit elidőzött rajtam, s megszólalt.
– Jól van Bogumil, jól van... Üljél át baloldalra, így látod őt... – Lemerevedtem a döbbenettől. Jézus a gondolatomba látott: azt kívántam, hogy jó lenne úgy ülni, hogy Ui gyönyörű arcába gyönyörködhessem. – Jézus ezt is megérezte.
– Kis káosz van a fejedben, de majd helyrehozzuk..., nem baj, semmi sem baj! Ötven évesen nehéz megváltozni. De érdemes... majd, később... – suttogta, s elsiklott tekintete fölöttem. Úgy éreztem, hogy szíve megérinti szívemet. Forróság öntött el.
Jézustól nagyon sokat tanultunk. Több meditáción át, nyitotta meg harmadik szemünket, beavatott bennünket a krisztusi energiába, ami vakítóan fehér. Megtanultuk tőle, hogy harmadik szemünkkel letapogatva kitaláljuk a másik gondolatait. Megnyitotta tenyércsakráinkat, s alkalmassá tett bennünket a gyógyítása.
Hetekig tanultuk a test és a lélek egységének, a harmóniának az Atya-Fiú-Szentlélek háromszögébe való beillesztését. Megtanultuk az intraszenzorika tudományát is. Kívülről letapogatva a pácienst, érzékeltük energia hiányait, betegségeit, s fejét a fejünkre véve, testébe bújva, képesek voltunk még a veséibe is belelátni. Hetekig tanított bennünket az érzékelés tudományára. Végül, a kézrátétes gyógyításból vizsgát tettünk.
Kurtacsöki pedig az extraszenzorika csakranyitogató, energetizáló képességeinket idomította a gyógyításhoz. Kurtacsökinél tanultuk meg immaginálni, és gondolati úton (pszihosebészet) kicserélni a beteg, elhasználódott szerveket és a műtést.
Mikor egyenként vizsgáztattak bennünket, Jézus így szólt hozzám:
– Jól van, nincs semmi gond. Van még korrigálni való, de hiszen gyarlók vagyunk. Úr kiválasztott tégedet erre a szakmára. Jegyezzed meg, Bogumil: Úr választott tégedet, s te követed őt. Neked fontos feladatod van még további életeidben. Ne feledd el, az emberiség érdekében munkálkodol. És ahhoz, hogy meglegyen a lelki békéd, a testet nem lehet aszkéta módra kiéheztetni. Élned kell az életet, hiszen a szeretet energiából neked nagyon sok kell. Hogy aztán hogyan szerzed be, kiktől, az magánügy.
– Nem, nem – szólt közbe csitítólag. Érezve a többiek elítélő moraját – Tévedés, nem adtam felmentést, de mindenkinek joga van az Isten által adott prémiumhoz: a kéjmámorhoz... Nem tiltok el senkit nőtől, hasonneműtől, kedvenc állatától, szeresse, ha az , lelkének és testének jó... Nem tiltom, ha harmóniához vezet, ha feladatát ettől jobban végzi, de – s itt felemelte ujját – elítélem a szemfényvesztést, a diszharmóniát, a csalást, önbecsapást... Kövessetek engem! Mondom én, de nem azt kérem, hogy vakon kövessetek engem! Gondolkodjatok, ne adjátok fel identitásotokat!
– Tegyünk egy próbát – javasolta bölcsen Kurtacsöki, s rókamosollyal a következő kérdést tette fel nekünk. – Ki csalta meg az Urat gondolatban a tanulási idő alatt nővel? – Bizonytalanul emelkedtek fel a serdültebbek és huszonévesek kezei. Csak a kicsik, a tinédzserek nem emelték ujjacskáikat.
– Úr megbocsát, Úr kegyelme végtelen – mondta Jézus.
– Bár a gondolatban tett cselekedet ugyanúgy gyengíti a testet és a lelket – morogta Kurtacsöki –, de legyen meg az Úr akarata: Ámen.
– Most az emelje fel a kezét, aki önkielégítéssel vezette le erekcióját.
– Mindenki felemelte kezeit...?
– No lám! Hiszen ez dicséretes. De a gondolatban az ejakuláció tárgya legtöbbször nő volt. Jól mondom? – fűzte hozzá Jézus.
– Igen, igen... – zúgott a tömeg.
– Látjátok, mégiscsak a gondolat vetült ki az ejakulációban.
– Tehát vétkeztünk Jézus?
– Vétkeztetek is, meg nem is. Mivel fizikailag nem érintettek nőt, nem gyengültetek le annyira. A fölösleges magnak ki kellett jönni belőletek. Így tisztultatok meg.
– Most az tegye fel az ujját, aki azonos neművel közösült – szólt közbe Kurtacsöki. Több kéz is a levegőbe emelkedett, közte az enyém is.
– Megbocsátható, bár Úr nem helyesli, de mivel nem tisztátalan asszonyi állat vulváját érintettétek, így megbocsátható e kéjelgési kihágás... Jobb, mintha buta állattal paráználkodnátok...
– Fújj...Fújj! – zúgott a tömeg – na, de ilyet! Ki hallott még ilyet? Állattal? – morogtak. Jézus rám nézett, s felszólított.
– Testvérem, te a züllött Rómából szöktél. Mondd el, mit tapasztaltál e téren!
– Sok rosszat uram, de muszáj ezt itt? És most...? – húzódoztam.
– Igen, mondd el tanulságul.
– Társaim, Róma rosszabb, mint Sodoma és Gomora együttvéve. Férfi üzekedik férfival, nő nővel. Apa anyjával és lányával, fiatal fiúk gazdag kereskedők, kényurak ágyasai, de ágyukat megosztják a lámával, kecskével és különböző állatokkal. A nők sem különbek: a kéjmámort kanikutyáktól, szamárcsődöröktől várják... Szamár ejakulátumban és szamártejben fürödnek, hogy bőrük hamvas maradjon... Bevallom, én is elferdültem a jólétben... Faltam a nőket sorra. Először a szép asszonyokat, majd a fiatal lányokat, tiniket, utána egy ízlésficammal – perdülettel – áttértem a zsenge fiúcskákra, nagy Távolkeleti gyógyító útjaimon. Rászoktam az ajzószerekre, ópiumra, hasisra... és a perui vad hegyek között bizony az inka sírokat kutatva megkívántam a vikunyák, lámák vulváit is... Bűnös vagyok, uram... Bűnös...
– Isten bölcs, Isten megbocsát! – emelte fel államat Jézus, s megtörölte gyöngyöző homlokomat. – Lesz módod rá, hogy vétkeidet jóvá tedd! Isten módot ad rá, meglásd! – suttogta, s megcsókolt. A szeretet energia, amit adott, szívemig ért. Akkora töltést kaptam tőle, hogy abból gazdálkodom ma is.
Ezzel az záróvizsgával kiképzésünk elméleti része végetért. A következő kurzusra már a gyakorlati oktatáson kerül sor.


6.
Fantomsebészeti kiképzésem

A negyedik dimenzióban kétévesnek számító kiképzésem földi viszonylatban öt napra zsugorodott csupán, de még így is hátra maradt 22 nap, amiről be kell számolnom. A kétéves elméleti képzés befejeztével 3 hónap szünidőt tartottak számunkra. Mindenki hazamehetett családjához, hogy kipihenve magát, erőt gyűjtsön az újabb, immár hároméves kiképzésre.
És mivel nem volt hová mennem, engedtem Umma hátsó gondolatoktól nem mentes meghívásának, és Uival három hónapra újra a trogloditák vendégszeretetét élveztük. Csodálatos élmény volt újra a vad hegyek ösvényeit járni, friss kecsketejet, kopaszseggű túzoksültet fogyasztani, és enni a Mamma Duci főzte finom kebabból
Mivel már időközben Ui is 14 éves lett, külön kaptunk hálókamrát, ami azzal járt, hogy Ui szerelemre gyulladt a szépséges kis szurkos feketeszemű Imma iránt. Imma tizenkettedik évébe lépett éppen, s eladósorba került. Nagy szerelem lett ebből végül is, én bölcsen elengedtem Uit. Nem sokáig bánkódhattam kis barátom után, mert Mamma Duci addig küldözgette be hozzám finom falatokkal, friss szamártejjel a tizenhatodik évében lévő Emmát, míg az általa behordott bódító füvekből főzött teák hatására igen erős szerelemre gerjedtem iránta. Lényegében egy kettős perdület ment végbe bennem, és újra visszaállt szervezetem a régi kerékvágásba.
Úgyhogy ötvenkét éves koromra újra nős ember lettem: elháltam Emmával. Két szamár ára aranyért és három kiló drágakövekkel és féldrágakövekkel ékesített ékszerért vettem meg őt Ummától. Az üzlet úgy köttetett, hogy utólag fizettem a vételárat, mely csak abban az esetben érvényes, ha Emma fiúgyermekkel ajándékoz meg. Ez a házasság okozta később vesztemet s kiűzetésemet az esszénusok közül, de addig még sok minden hátra van.
Mikor leteltek a mézeshetek, visszamentünk az újabb, immár hároméves fantomsebészeti kiképzésre. Az Asramban távollétünk alatt sok minden megváltozott. Hidegebb és üresebb lett a bázis. Hamarosan megtudtuk az okát: szeretett Jézusunk eltávozott. Vissza kellett menni Davidita ősei földjére Betlehembe, s feleségül vette bátyja özvegyét, Magdalénát. Így most már, mint térítő hirdette az igét a szent földön, s a népet vándortanítóként oktatta az igaz életre. Azonban az esszéniánusoknál tanult parafenomén tudományát, a gyógyítások során rendre alkalmazta. Így aztán hamarosan elterjedt egész Júdeában a betegeket gyógyító, halottakat feltámasztó próféta hite.
A szellemgyógyászati kiképzést Kurtacsöki Xavér kaldeusi szerzetes professzor, híres gyógyító tartotta nekünk. A műtő, kiképzésünk helyszíne, teljesen hegyikristály lapokkal burkolt falú, a mennyezet sejtelmes ibolyakék megvilágítású fénnyel, valóban gyönyörűségesen hatott. Az egész műtőt a béke és nyugalom rezgése hatotta át.
Lényegében ide hozták a kor leghíresebb és leggazdagabb embereit korrekciós műtétre. Csillagászati vagyonokat hagytak egy-egy sikeres gyógyulás után nálunk.
Hogy néhányat felsoroljak: tanulóidőm alatt segédkeztem Tüskeböki professzornak Kleopátra hatalmas orrának korrekciós műtétjénél. Jelen voltam Mecenász hatalmas dagadt, elvízesedett hordószerű hasának lelappasztásánál, szétrohadt epehólyagjának fantom- műtétjénél, mellyel elporlasztottuk a több kilós epekövet, és elfüstöltük a rothadt epehólyagot. Szép summa ütötte a rendház markát. Lucullusnak háromszorosára tágítottam a feneketlen zabálást befogadó gyomrát. Így aztán túlette vendégeit. Nem volt nehéz műtét, szinte éreztem kezeimen a gyomor feszülését, amint gondolatban immaginálva, mint a rétestésztát nyújtottam a bendőt.
A lényeg az volt, hogy a Jézus által kapott krisztusi energia rezgéseivel felgyorsítottuk a műtéten lévő egyén sejtrezgéseit, ami által át tudtunk lépni éteri testébe. Ezután már úgy matattunk benne, mint varrónő a varródobozban. Meszes koronaereket, szívpitvarokat kaparunk le hüvelykujjunkkal, bélelzáródásokat nyitottunk meg. Szóval, a három év alatt olyan precíz elméleti és gyakorlati kiképzésben részesültünk, hogy néha már kisebb műtéteket egyedül vagy csoportosan végeztünk, a mester irányítása nélkül. A vizsgán nekem igen nehéz feladatom volt. A nagy Heródesnek kellett kicserélnem a szívét. Az öreg a szüntelen stressz következtében, az állandó belharcokban s a rómaiakkal vívott létfenntartó függetlenségi háborúkban hirtelen szívinfarktust kapott. A szívinfarktus kiváltó oka lényegében a vitéz Belizár, zsoldosvezér átállása volt a partusokhoz. Belizár zsoldos-csapataival sikeresen védte a nyugati végeket. Mint Szíria főparancsnoka ő volt a végvárrendszer bástyája. Mivel a dicsőség a fejébe szállt, szövetséget kötött a parthusokkal, és a rómaiak cinkos jóváhagyásával megkoronáztatta magát Asszíria királyának, feleségül vette az általa, leigázott Palmyra királynőjét, az özvegy Sábát. Így kapta örökségül egész nagy Szíriát, azaz Asszíriát. Erről értesülve kapott szívinfarktust Heródes.
A fehér galabiába öltöztetett királyt senki sem ismerte fel. Erre azért volt szükség, mert ha a gyógyító felismeri a beteg kilétét, esetleg személyes indulatok, bosszú vagy kisebbségi érzés, elbizonytalanodás miatt elronthatná a műtétet.
Így került elém Heródes. A bemérésnél azonnal megállapítottam, hogy a szív külső fala elhalt. Ki kellett cserélni az egész szívet a koronaerekkel együtt. Téta állapotban végeztem a műtétet, s tizenkét perc alatt kicseréltem a szívét egy egészséges szívre. A műtét kitűnően sikerült. Heródes a Nagy, még tizennyolc évig élt és uralkodott. Mint később látni fogjuk, azért a műtétnél egy hibát elkövettem, nem töltöttem meg krisztusi energiával az új szívet: mikor ítélkezni kellett Heródes nem nyújtotta ki mentő kezét Krisztus felé, hanem keresztre küldte őt.
A műtétért egy rúd aranyat kaptam, amivel kifizethettem apósomat, és megvásárolhattam végre feleségemnek az ékszereket. Mivel az első elhálásból megfogant Emma, s később egy fiút szült nekem, már égtem a vágytól, hogy újra láthassam őt s kisfiamat. A szigorú önmegtartóztatás már kezdte kikezdeni idegeimet. Bár már csak két hét volt hátra az újabb szünideig, erősen számoltam a napokat.
A záróvizsgára Jézus is eljött, s sorra megáldott bennünket, keresztet rajzolt homlokunkra, és összerakva két tenyerünket "ez a kéz gyógyítson" felszólítással a gyógyításnak szentelte életünket. Jézus olyan szeretettel beszélt a szent Földről, hogy elhatároztam, ha a szokásos szünetet megkapjuk, felkeresem ezt a gyönyörű országot. Nem kellett soká várnom, mert három nap múlva megkaptuk a szünetet.


7.
Judeai kalandozások

Kincsekkel megrakodva, a két öszvért vezetve, hátunkon a három- éves munkával keresett pénzből vásárolt ajándékokkal és ékszerekkel megrakodva tértünk haza a troglodita házba. Ui is bevásárolt. Csodálatos ruhákat, ékszereket vett kedvesének, hiszen a végleges elhálás és lakodalom a következő hónapra volt kitűzve számukra. Én pedig alig vártam, hogy magamhoz szorítsam kisfiamat s csodás feleségemet. A fogadtatás nagyszerű volt. Három hétig tartott a dínom-dánom, eszem-iszom. Megültük Ui lakodalmát, és elhatároztuk, hogy Izraelbe megyünk egy körutazásra. Ui elhozta feleségét is, így részükről nász- úttá kerekedett a nagy utazás.
Felpakolva hát öszvéreinkre, elindultunk a nagy kalandra. Mivel, mint beavatott gyógyítók viselhettük az orvosok jelvényét, megélhetésünket gyógyításból kívántuk fenntartani. Szándékosan nem vittünk magunkkal sok pénzt, nehogy a rablók elvegyék tőlünk. Nem is volt rá szükség, mert annyit kerestünk az úton, hogy busásan megéltünk belőle.
Betlehembe érve felkerestük Jézus házát. Mint várható volt, csak Magdaléna és Mária voltak otthon, valamint a négyéves Amun. A kisfiú gyönyörű göndör hajú teremtés volt, és értelmesen válaszolt kérdéseinkre. Az arcáról sütött az intelligencia és a jóság. A vendéglátás nem tartott sokáig. Két napig időztünk Jézus házában. Megnéztük a várost, mely főleg arabok által volt lakott, de szépszámú zsidóközösség is élt benne. Gyönyörű ékszereket vettünk a két asszonynak, majd megajándékozva őket, útra keltünk, hogy elérjük a térítőúton lévő Jézust.
A következő állomásunk Jerikó volt. Jerikó teljesen arab település volt ekkor. Itt nem időztünk soká, hanem átvágva a nagy sivatagon a Jordán völgyébe igyekeztünk. Állítólag itt keresztel János, s Jézus is itt, a Jordán folyásánál vette fel a keresztséget. Útközben sok vendégszerető beduinsátrat kerestünk fel. Igen érdekesek ezek a sátrak. Hatalmas cölöpökre feszített fekete impregnált vászonlapokból készülnek. Ajtó, ablak is van rajtuk. Belül a beduinok ruhatára szépen festett ládákban van elraktározva. A falakon gyönyörű szőnyegek, úgyszintén a földön is. A falak mentés lószőrrel tömött ülőzsámolyok, a sarokban összegöngyölt gyékények. Mindenütt égett a sátor közepén a tűz, s azonnal főzték számunkra a méregerős kávét.
Hálául a jóltartásért sorra vettük s azonnal meggyógyítottuk a családtagokat. Nagyon sok foghúzásunk és mandulaműtétünk volt. Szégyenlem leírni, de muszáj volt elfogadni, annyi fekete bárányt kaptunk honoráriumként, hogy mire a Jordán völgyébe értünk, egész birkanyáj követett bennünket.
A Jordán forrásvidékére érkezve, Massza-el Gum falucskában aztán rátaláltunk keresztelő Jánosra és Jézusra. Éppen egy lakodalmat ültek. Viszont a nép özönlött Jézus ottidőzése miatt is, meg nagy volt a rokonság. Kevés volt az étel. Jézus kénytelen volt csodát tenni, s megígérte a jelenlévőknek, hogy megszaporítja a kenyeret...S lőn csoda, Jézus megszaporította a kenyeret. Éppen a bort és a húst akarta megszaporítani, amikor feltűnt kis karavánunk. Jézus megállt a ceremónia kellős közepén, és imigyen szólt:
– Íme, itt a bor és a hús! – s ránk mutatott. Mi pedig önzetlenül felajánlottuk keresményünket, a több hektó tömlőkben cipelt bort és a bégető birkacsordát.
Na, ebből kerekedett aztán a híres kánai mennyegző. Három napig tartottak az ünneplések. Mi pedig ezalatt eszmét cseréltünk mesterünkkel, Jézussal, s megismertük Keresztelő Szent János eszméit is. Természetesen mi is megkeresztelkedtünk általa a Jordán szent vízében.
Kánaát elhagyva, tovább mentünk Masszada erődjébe, ahol Barchopát, a nagy hadvezért kellett megműtenem: májdaganata és vastagbél elzáródása volt. A nagybeteg hadvezér pogadrás lábait egy szolga hátán nyugtatta, s kerekes kocsijából irányította a végek védelmét. Két nap időztünk nála, s első nap sikerült kettőnknek helyrehozni a vezért. Hálából kincsekkel halmozott el bennünket, s engemet pedig egy éjszakára megajándékozott csodálatos szerecsen apródjával.
A fiatal kávébarna fiútest érintése új erőt adott, szinte megújultam már-már beszáradó magom kiadásával. Bár Barchopa erősködött, hogy vigyem magammal örökre a kis inast, de nem akartam elfogadni, mivel hites feleségem és családom várt. Végül is engedve az erőszaknak, inasként Jeruzsálembe magammal vittem a kis Simbát, s szándékom szerint a visszaúton le fogom adni Masszadában. Simbával ajánlólevelet is kaptam Heródeshez Barchópától. Ez jól jött, mivel nem biztos, hogy Dávid király aranypalotájába be tudnék jutni nélküle. Hiszen porszem voltam én a nagy Heródeshez képest. Megköszönve a vendéglátást, útrakeltünk.
A város alá érve a lenyugvó nap bíbor aranyba vonta a hatalmas tornyú királyi várat, a nagy kupolás templomot. Lenyűgözötten álltunk a város kapujában. És bizony, hogy milyen jól jött Barchopa ajánlólevele: már a Dávidkapun sem akartak beengedni bennünket. Az őrök csak másnap engedtek volna be, ha a parancsnok is jónak látja. Felmutatva Barchópa pecsétes levelét, azonnal kitárult a hatalmas, vasalásokkal súlyos, cédrusfából ácsolt kapu.
A városban, az első fogadóban elszállásoltuk magunkat, majd másnap beljebb mentünk, s az óvároson át felmentünk a Via Dolorósán a Gecsemáni kertekig. Csodálatos kilátás nyílt innen fentről a városra. Ki gondolta akkor, hogy pár év múlva itt fogják el Jézust?
Mi most gyönyörködtünk a panorámában, s szívünk csordultig telt hálával Úr iránt, hogy engedte látnunk a várost...
Aztán a jaffai kapun kilépve, körbejártuk a fellegvár falait, s megkerülve a várat, bebocsátást kértünk a fellegvárba.
A pecsétes levél felmutatása megtette a hatást. Beléphettünk hát a Templom-hegy és a fellegvár körzetébe. Itt már minden ragyogott a tisztaságtól és pompától. Gazdag paloták, templomok és aranysujtásos brokát-selyem ruhákba öltözött hivatalnok sereg, centuriók, római és zsidó testőrök vigyázták a királyi család nyugalmát.
A Dávid templom kupolája csupa arany. Belül a falak alabástrommal borítottak, s a mennyezet hegyikristály csillárokból vakító fényességet árasztott. A csodálatos arany és márvány borítású Tóraszekrényben tárolták Mózes tóra tekercseit. Lenn a kincstárban volt elhelyezve a tízparancsolat kőtáblája, s külön őrség vigyázta a frigyládát. Lényegében a templom erőd is volt, meg kincstár és nem utolsósorban imádkozó ház. Innen átmentünk a királyi várba. Itt már szolgák és ajtónállók seregének kezein át jutottunk egyre beljebb. Végül a főudvarmester előtt álltunk.
Megrökönyödve fogadta kérésünket, hogy a nagy Heródes elé akarunk kerülni. Kérdezte jövetelünk célját, s jót kacagott, amikor mondom neki, hogy kontrollvizsgálatra jöttem...
Mit akarsz, te pondró, te kis nyúlszar? Kontrollálni a nagyot? Őfelségét, a királyt? – Intett, és két markos szerecsen már cipelt is rúgkapálva a tömlöcbe. Még utánam kiáltott.
– Így vegye mocskos szájára a nagy nevét! – ordítozásomra kivágódott a trónterem ajtaja, s a kilépő Heródes megütközve nézte a jelenetet. A szolgák megálltak, s állóképpé merevedett az egész.
– Uram, fenséges királyom! – vetette lába elé magát csúszómászó féregként a főkerub. – Ez a szolga mocskos szájára vette nevedet!
– És? – kérdezte Heródes összeráncolva szemöldökét.
– És azt merészeli állítani, hogy kontrollvizsgálatot akar tartani fenségeden!
– Micsoda? – kérdezte megdöbbenve a király, majd hol a kezébe adott Barchópa levélre, hol rám meredt, aztán elnevette magát, hozzámlépett, ellökdöste a belém kapaszkodó szerecseneket, s vállamat átkarolva a trónterembe vezetett.
– Te vagy hát Bogumil! Neked köszönhetem az életem. Miért nem értesítettél jöveteledről? Aranyhintót küldtem volna érted, lovasokat. Méltatlan hozzád ez a fogadtatás. Hogyan kárpótoljalak az atrocitásokért? – kérdezte megrendülten.
– Uram, csak annyit kérek, hogy szabad mozgást engedélyezz számomra. Látni szeretnék mindent, amit érdemes. És főleg téged szeretnélek megvizsgálni, s krisztusi energiával feltölteni – mondtam szerényen.
Heródes teljesítette kívánságomat. Két szerecsent és pecsétes írást kaptam tőle, amivel bárhová beléphettem. Így jutottam el Kajafás főpaphoz is.



8.
A frigyláda titka

Kerek négy napig élveztük Heródes vendégszeretetét. Azért csak négy napig, mert négy nap múlva indult egy futárposta, mellyel biztonságosan tudtunk a római hadiúton át két nap alatt a trogloditák földjére visszajutni. Így aztán fegyveres kíséret mellett rengeteg kinccsel, csecsebecsékkel megrakodva tértünk haza Umma és immár az én házamba, azaz troglodita-barlangjába. Az elutazásig még történt egy s más.
A királyi palotában igen szíves vendéglátásban volt részünk. Külön lakosztályt nyitottak számunkra, s míg Ui ifjú arájával én kis szerecsen apródommal osztottam meg baldachinos ágyamat.
Első nap végigjártam Dávid király hatalmas palotájának félig romos épület-együttesét. A hatalmas védművek, épületmaradványok s a rájuk felépített modern királyi palota csodálatos összhangban állt egymással. Minden márvánnyal volt borítva. A mennyezeteken, kocsikerékszerű kandelábereken fáklyák voltak belógatva a térbe, így világították meg a hajdan fényárban úszó palotabelsőt. A főudvarmester elmondta, hogy Dávid király idejében valamilyen szerkezettel a frigyládából energiát vezettek a mennyezet alabástrom borítása mögé, s kékes fénnyel világították be a termeket. Sajnos, a frigyláda elromlott, 800 - 1000 éve is van már, hogy lepecsételték, és a kincstárban őrzik azóta is. Eredeti helyéről kivették, s díszládában helyezték el. Csak a főpap jelenlétében lehet megtekinteni.
Nagyon furdalta az oldalamat a kíváncsiság, és elhatároztam, hogy megszerzem Heródes hozzájárulását a frigyláda megtekintéséhez. Így is történt. A második napon vizsgáltam meg a királyt, s feltöltve energiával, amikor már tudatalattijából kifolyattam a bűnös múltat, s pozitív energiával töltöttem fel tudatos tudatát, akkor ő a kezelés végén felajánlotta, hogy teljesíti bármely kívánságomat. Én a frigyláda megtekintését kértem.
Azonnal hívatta Kajafás főpapot, s megkérdezte tőle, van-e akadálya annak, hogy megtekintsem a frigyládát. A főpap ellenkezett. Elvörösödve rázta fejét, s nem akart engedni. Végül is azzal állt elő, hogy tisztátlanok nem láthatják a frigyládát, mert az szentségtörést idézne elő, s nagy veszedelmet hozna az országra.
Heródes látta arcomon a szomorúságot, és megkérdezte Kajafást, van-e valamilyen megoldás ebben az esetben, hogy a szentség se szenvedjen csorbát, meg az én kíváncsiságom is ki legyen elégítve.
Kajafás gondolkodott, majd kivágta:
– Körül kell metélni, s fel kell avatni. Úgy mintha most született volna! – mondta, s kajánul figyelte reagálásomat. Én meghökkentem ekkora pimaszság láttán, de megadtam magamat, hiszen a kíváncsiságom nagyobb volt annál, hogy vállaljam a tortúrát. Így tehát beleegyeztem a zártkörben végzett szertartásba. Kajafás hivatta a sahtert. A sahter kihúzta övében tartott szent, élesre fent kését, s a tűzbe tartva felizzította, majd ott helyben, tanúk előtt lenyisszantotta legféltettebb szervem előbőrét... Így lettem a cél érdekében hithű zsidó.
A király tüzes ciprusi borral fogadott be népe táborába. Most aztán szabaddá vált az út a frigyládához. Kajafás hivatta a kincstárnokot s a főudvarmestert, a király és a főpap társaságában lementünk a kincstárba. Ennek a három embernek a kulcsai kellettek a kincstár kinyitásához. Miután kinyitották a kincstár ajtaját, ők kinn maradtak, s a kincstárnokkal kettesben 10 percre beléphettem a kincstárba. A kincsekre nem volt időm, egyenesen a díszemelvényen elhelyezett hatalmas szekér nagyságú aranyveretes ládához siettem.
A kincstárnok letörte a pecsétet, s feltárult előttem a frigyláda. A frigyláda nem tartalmazott mást, mint egy aranypiramist, amelynek a csúcsa ki volt fúrva. A kincstárnok felemelte a piramist tartó lapjáról, s beláthattam belsejébe. A piramis belsejében egy háromperdületű möbiusz tekercs volt, cérnaszigetelésű huzalból megtekercselve. A Mőbiusz-tekercs közepe egy szürke henger alakú mágneslapot tartalmazott. A mágnesszerű anyagból készült henger hatalmas energiát sugárzott ki magából.
– Ez hát a titok – konstatáltam. A frigyláda, melyet Mózes kapott Úrtól, nem más, mint egy frekvenciagenerátor. És a visszacsatoló elem nem más, mint a hiányzó arany Ankh-kereszt lehetett. Rögtön rá is kérdeztem.
– És a csúcsba fúrt lyukban mi volt?
– Ó, abban uram a teremtő tudat kulcsa, az arany Ankh-kereszt volt, amit Dávid halála után elloptak, s Egyiptomba vittek. Most a fáraók szent ereklyéje.
– Értem, s azóta van lepecsételve a frigyláda?
– Igen, uram, a frigyláda kulcsa idegen kézbe került, s így varázsereje is megszűnt. Többé nem adott fényt. Izraelre a nagy király halálával sötétség és testvérháború borult. Judea ege elsötétedett, és ezer éve várjuk a hajnal pirkadását.
– Ha tehát visszakerülne a kereszt, akkor a frigyláda is újra működne?
– Azt nem hiszem uram. A világítás eszközei elkallódtak. A régi palota tönkrement. Ha működne is a frigyláda, nem tudnánk mit kezdeni vele. Így hát egy maradt: bálványként imádjuk és tiszteljük, mint a nagy Dávidról ránkmaradt örökséget. Nincs mit tennünk! – tárta szét tehetetlenül karjait a kincstárnok, majd újra lepecsételve a frigyládát, kivezetett a teremből.
Elég volt látnom a szituációt, s máris felmértem a helyzetet. Az Ankh-kereszt nem szolgált mást, mint a csúcsenergia visszacsatolását. Ha tehát a király, a titok tudója be akarta indítani a generátort, csak bedugta az Ankh-keresztet, s a kapcsolat létrejött. Kigyúlt a fény. Így lehetett hatalmas energia-kisüléseket létrehozni, s a népet isteni erővel sakkban tartani. Íme, hát a titok nyitja.
A szürke henger meg nem más, mint a mágneses uránérc. Isteni (tachion) energiát sugároz, s a Möbiusztekercsben fenntartja az indukált mágnesáramot. Ilyen egyszerű az egész.
Megnyugodtam, s bíborfurulyám megcsonkolását sem bánva lezártam a kérdést: a piramis-energiát ősidők óta használta az ember, de csak a beavatottak: a főpapok tudták a titkot. Hiányzott azonban még egy láncszem: vajon milyen célt szolgáltak a hatalmas kőpiramisok?
Erre kellett megkapnom a választ, s a négy nap leteltével ezért siettem vissza az esszéniánusokhoz. A gépházba kellett bejutnom, hogy az összefüggéseket megtaláljam.
A vendégség letelte után pompás lakomát adott számomra a király, s mint az elején említettem, díszes kísérettel indította útnak kis karavánunkat.
Útközben érintettük Barchopa Masszadai erődjét, s fájó szívvel adtam le kis szerecsen apródomat, hiszen várt már feleségem s fiam. Így aztán a trogloditák földjének határára érve, egy kettős perdülettel újra kifordultam énemből, s megint visszavágódtam a rendes kerékvágásba: bíborlándzsámmal hadba indultam szépséges feleségem bájainak bevételére.


9.
A teremtő tudat kulcsa

Hazatérve csodálatos Judeai utazásunkról, azonnal saját lakrészem bővítéséhez és csinosításához fogtam. Erre szükség is volt, mert míg úton voltunk, megérkezett második csemeténk, a kis Zaida. Gyönyörű angyalarcú kislány. Így aztán már négytagúra növekedett családom.
Mivel hamarosan vissza kellett mennem a kiképzésre, így gondoskodnom kellett családom jólétéről. A királytól kapott aranyakon megvettem egy kecskecsordát, s hozzá szerződtettem két beduin családot. Megfelelő haszon fejében nekik kellett a naponta kifejt tejet az általam adott útmutatások alapján épített sajtüzembe szállítani. Ott pedig Umma nagy családjának nőtagjai csodálatos ízesítésű kecskesajtot, vajat, túrót, s a kicsiknek zsendicét készítettek a friss tejből.
Hamarosan új raktárhelyiséget vájtunk a hegy gyomrába, és végtelen sorokban sorakoztak a polcokon a kecskesajtok, hogy Jeruzsálembe, Akkóba, Masszadába vagy Aleppóba vigyék őket a fiúk a heti vásárba. Most már kis manufaktúránk a köcsögök mellett tejtermékekkel is bővült.
Ezt a troglodita oázis-paradicsomot hagytam el két hónap múlva, s megkezdődött kiképzésem utolsó szakasza. Hű társam s sógorom: Ui is velem tartott. Ő a főmettőr asszisztense lett, s a kis nebulókat oktatta, én pedig bekerültem a műhelybe. El kellett sajátítanom a hegyikristályokból készített szerkezetek és a frekvenciagyógyító eszközök készítésének titkait, mesterfogásait. Ugyanis a főmettőr, úgy is, mit Umma vejét, engem szánt Umma helyére. Umma elérvén a harmincnyolc évet kiöregedett. Abban az időben már idős embernek számított, aki elhaladta a harmincat.
Munkabeosztásom a következő volt: reggel héttől délig a műhelyben kellett segédkeznem s tanulnom, s délután a műtőben gyakorolni a gyógyászati eszközökkel való gyógyítást.
Példaként leírom, hogyan gyógyítottuk meg Menelaosz király gerincsérvét. A király bajvívás közben leesett a lóról, és a lába beakadt a kengyelbe. Csípőficamot, gerincsérvet kapott. Felépülése után sántított és púposan járt. Hallván hírünket, álruhában, titokban zarándokolt el hozzánk. A műtőben levetkőzve igencsak szánalmas alakkként festett. Felfektetve a vizsgálóasztalra a főmettőr végig diagnosztizálta varázspálcájával, s azonnal kiszúrta a meridiánokon való elzáródásokat. Először fölé kuporodva, beletérdelve a király fenséges hátába, kihúzta a félrecsúszott csípőizületet. A király elvesztette eszméletét... Mire felocsúdott, már a három ágú tridenttel és a kristályszikével energia lökéseket adva a sérvnek, valósággal visszanyomta a kiboltosodott idegköteget a széjjelhúzott csigolyák közé. Újra beletaposott a király hátába, mire a fenséges király becsinált kínjában... Na, de semmi baj, ez mindennapos dolognak számított akkoriban.
Ezután bekapcsoltam a piramisgenerátort, s a királyra ráengedtem a frekvencia sugárzót. A főmettőr a feje mögé állt, s elkezdte a fejkezelést. Hüvelykujját a koponya kutacsába nyomva, bal kezének középső ujját a homlokcsakrára téve megfordította a király energiacsatornáinak folyását. Kipucolta a lelki hordalékot. Aztán tette rá a fejére az energiapántot. Két lábujjára a kétperdületű modulátor kristály csatlakozóit kötöttük, s megdelejeztük őfelségét.
Amikor már lilás fényt fluoreszkált teste, akkor kapcsoltuk ki a delejezőt. Az egy órás műtét után egy megfiatalodott, ruganyos léptű, fiatal férfi hagyta el a helységet.
Így ment ez akkoriban. Ezt a technikát kellett nekem Ummától és a Főmettőrtől ellesnem. Sokat görnyedtem a különböző tekercsek fölött, cserélve azokat, s a menetszámokat számolva. Umma soha nem árulta el nekem, hogy miért ennyi és miért annyi a két, három, majd a hatperdületű tekercsek menetszáma. Lehet, hogy ő sem tudta, csak csinálta, mert így tanulta. Mindenesetre a tekercsek megcsapolásai különböző frekvenciákat adtak, s a tridentbe is más, a szikébe, Ankh-keresztekbe szintén más-más mágneses frekvenciát adtunk.
Bár unalmasnak hangzik, lenyűgöző volt ez az új tudomány. De a legnagyobb titok volt a liftet működtető és a világítást adó nagy erőgenerátor. Ebbe a generátorba nem volt bejárásom. Umma is csak a Főmettőrrel mehetett le, ha baj volt, s át kellett kapcsolniuk a tartalékgenerátorra.
Így fájdalmamra csak a gyógyító frekvenciát adó generátorokkal tudtam megismerkedni. A titok megfejtése még váratott magára.
Sokat faggattam Ummát, hogy beszéljen nekem a végtelen erőről, az energia-megmaradás törvényéről, hogyan érik el a hipertérből való kozmikus energia kicsatolását veszteség nélkül? De ő néma volt, mint a sír:
A három év elrepült, s vizsgát téve újabb három hónap szabadságra mehettünk családomhoz. A Főmettőr avval engedett el, hogy szabad ember vagyok, de titoktartás köt. Ha úgy gondolom, visszatérhetek hozzájuk, mint gépész és mettőr, de ha nem, akkor szabad vagyok, de a nyelvem meg van kötve.
Én őszintén megmondtam neki a búcsúvacsorán, hogy nem nyugodhatok addig, amíg végére nem járok a piramisok titkának. Szeretnék eljutni a fáraók kincstárába, s szemügyre venni az Ankh-keresztet.
– Oda idegen nem juthat be. Nem ajánlom az utat, fiam.
– Én akkor is megpróbálom – makacskodtam. Látván csökönyösségemet, így szólt hozzám:
– Rendben van, segítek, de egy feltétellel! Ha elhozod az Ankh-keresztet!
– Úgy érti atyám, hogy lopjam vissza?
– Miért csodálkozol ezen? Tolvajtól lopni nem szégyen! – mondta, s rókamosolyával elmosolyodott. Így aztán a főmettőr varázserejével áttranszponált Kleopátra udvarába. Mivel negyedik dimenzióban voltam, földi halandónak láthatatlan volt anyagi testem. Így minden akadály nélkül jutottam be a kincstárba, s átmenve a kőfalon, a páncélláda zárját kellett volna csak leütnöm. S felpattanva a láda fedele előkerült belőle az Ankh-kereszt.
A körülbelül harminc centiméter hosszú ás ujjnyi vastag aranykereszt belül üreges volt, s megrázva lötyögést hallottam. Úr azonnal súgott: "íme hát a titok, Bogumil. A deutérium! Nehézvíz van a kereszt belsejében. Beillesztve a piramis csúcsába, a láncreakció azonnal beindul...
– Uram, ha ez igaz!
– Miért ne lenne az, hát hazudtam én neked valaha is...?
– Nem uram, de hát... Most akkor mi legyen? – kérdeztem Úrtól bénultan.
– Rejtsd az övedbe, s hozd magaddal. Kleopátrának ez csak egy szimbólum. Nem tudja a titkot. Csupán csak kellék nála, de te, ha elviszed Heródesnek, akkor a frigyládát beüzemelve Izrael újra nagy lesz, s az új fegyverrel legyőzhetitek a rómaiakat.
– Uram – ódzkodtam –, miért avatkozzam én bele a világ sorsába?
– Mert én így akarom...
– És ha mégsem? Hiszen annyi jót kaptunk a rómaiaktól... Igaz, hogy elnyomnak bennünket, de a kultúra nyugatról jön.
– Ember, magaláznak benneteket, kitörlik belőletek a múltatokat, elveszik a hiteteket...
– De adnak helyette új vallást, új hitet...
– Mit? Mammon, a pénz, a tőke imádatát...!
– Kit imádjunk, uram?
– Engem.
– Akkor vigyem a keresztet?
– Már szóltam: vidd a keresztet Izraelbe. Ez a kereszt segít visszanyerni népednek az identitását.. Menj, siess, segíts mesterednek, Jézusnak, míg nem késő. Ha ő elbukik, kétezer évig fogtok bolyongani szétszórva a világban.
Miután Úr befejezte győzködésemet, övembe dugva az Ankh-keresztet, negyedik dimenzióból egy perdülettel ötödikbe váltva, Jeruzsálembe transzponáltam magam.
A kincseskamrába lépve, érintetlenül találtam a frigyládát. Felkattintva tetejét, kiemeltem belőle az arany piramist, és beillesztettem csúcsába az arany Ankh-keresztet. Vártam, de nem történt semmi. Óvatosan kinyitottam a piramis fedelét, s felhajtva, az uránium-rúdnak hűlt helyét találtam. A tekercs érintetlen volt, de a láncreakció a segédfázis miatt nem tudott beindulni. Nem sok időm jutott az elkeseredésre, mert kutató ujjaim a rudacska helyén egy hűs, méregzöld színű smaragd táblára leltek. Kiemelve kincsemet, megpróbáltam gyorsan köpenyem alá rejteni. Ekkor suhogást hallottam; s megjelent a sírkamrában Úr földi összekötője: Hermész Triszmegisztosz. Így szól hozzám.
– Tedd csak el a táblát, Bogumil! Neked szántam. Démotikus jelekkel van írva, s nem biztos, hogy boldogulnál elolvasásával, így hát elmondom neked a tartalmát: "Ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van: és ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van. Így vihető végbe az egyetlen, csodálatos műve" – szólt Hermész, és vállamra téve kezét, szemembe nézve harmadik szemembe karcolta lézer-tekintetével a két talpával egymásba fordított piramis képet... Megrendülve ismertem fel a bipiramis ábráját.
– Uram, hát mégis csak jó úton járok? – Kérdeztem bénultan, de a látomás eltűnt, s hirtelen sátáni kacaj töltötte meg a kincseskamrát. A hátam mögött megjelenő sátán gúnyos kacajjal fordult hozzám.
– Nem megy ez ilyen könnyen, kisöreg! A Sátán eszén még senki sem járt túl! Pokolra kell annak mennie, aki meg akarja menteni Izrael népét! Na, áll az alku? Velem jössz örökre, engemet szolgálsz, s cserében visszakapja néped a rudacskát...
– Nem tehetem, uram – ingattam fejemet búsan.
– Tejben, vajban fürösztlek, jó dolgod lesz nálam. Annyi szüzet kapsz, amennyit kívánsz! Mi kell még?
– Szabadság. Uram, rabságban nem lehet élni! Nem akarok aranyos kalitkában rab madárként tengődni. Nagy ár ez nekem...
– És a néped? Megmentheted a népedet. Felszabadíthatod az idegenek uralma alól... Szabadok lesztek!
– És akkor?
– Mindenki gazdag lesz és boldog – győzködött a Sátán, de Úr már ott állt mellettem és súgott.
– Légy bölcs, Bogumil! Ne add fel szabadságodat, ne add el magadat egy tál lencséért. Néped nem fog tudni, mit kezdeni a nagy szabadsággal, mert kivérzett, s öntudatból nem lehet megélni. Mit kezd az ember a fene nagy öntudattal, üres zsebbel, korgó hassal? Mindenkit nem tudunk jóllakatni, felemelni...Megpróbálták már sokan, de a szociális védőháló lyukas...
– Mit tegyek, Uram? – néztem rá kérdőn.
– Hagyd itt a kulcsot, hiszen a feladatot, amit rádbíztam, teljesítetted. Jegyezd meg a tudást, amit szereztél, láttál, tapasztaltál, nagy szükséged lesz rá első dimenzióban!
– És Izrael? Mi lesz az istenadta néppel?...
– Haha-ha – kacagott a másik oldalról a sátán.
– a nép, az istenadta nép! Jegyezzed meg, a népet nem lehet akarata ellenére boldoggá tenni!
– Igazad van – dörgött az Úr –, most az egyszer egyet értek veled Sátán. A népnek önmagának kell megszenvedni a tapasztalást, s önmagát kell felemelni. Sem igaz, sem hamis próféták nem tudják helyettük megtisztítani tudatukat.
– És a gyógyítás, Uram? Gyógyítani sem szabad?
– A betegség a tanulás karmája. Figyelmezteti a népet, hogy baj van, valamit nem jól csinált. És addig, amíg ki nem javítja a hibát, addig szűkölködni kell, szenvedni, s véres verítékkel lehet a karma megtisztításával elérni a gyógyulást.
– És ha mint a Sátán mondta, szétszóródik Izrael népe, nem túl nagy ár ez a tapasztalásért uram? Leszünk mi még együtt valaha? Lesz még Izrael nagy és hatalmas?
– Bízom benne.
– na, Bogumil, jöszte velem! Megválthatod szabadságod árán népedet! Engem kell szolgálnod, tejben-vajban fürödhetsz, s cserében megkapja Izrael a rudacskát...
– a csodafegyver nem old meg semmit, ne hallgass rá – szólt Úr és eltávozott. Az ördög még győzködött egy darabig, s én nem állván kötélnek, harmadik dimenzióba lépve visszatértem családomhoz a trogloditák közé. Inkább választottam a szabadságot, mint a kétes dicsőséget.
Úr megjutalmazott okos döntésemért. Hetven évig éltem népes családomban, nagy-nagy boldogságban. Aztán kilépve a földi síkból, lelkem Úrhoz szállt, hogy megszülessek Magyarországon és a taposómalomban tipródva, a piramis-energiát vallatva feltegyem a kérdést a néma piramisnak:
– Mi lesz veled, Magyarország...?