1.
Éppen, hogy befejeztem a frekvenciagyógyítással foglakozó munkámat. Elvégeztem a piramisenergia gyakorlati és elméleti modellezését, amikor úgy éreztem, mintha kiüresedtem volna. Pár nap, lustálkodás után úgy gondoltam, hogy nekiállok az augusztusban tartandó Természetgyógyászati Kongresszuson előadandó referátumom elkészítéséhez, amikor történt valami: egy hónap kiesett az életemből. 1995. április 22-e volt az a nap, amikor a hirtelen betört melegfront nyári hőséget árasztva izzásig hevítette panelkuckómat. A szobában elhelyezett piramisgenerátorok ontották az energiát. Tehetetlenül pihegtem, forgolódtam ágyamban, nem tudtam igazán elaludni.
Éjfélkor kísérteties fényesség árasztotta el a szobát, meglebbentek a függönyök, és máris ágyamba huppant égi összekötőm: Maya. Eufórikus gyönyörrel vettem birtokomba égi szeretőm minden porcikáját, vágyam az égig ért, s nem tudtam betelni a kéjjel. Maya bőségesen osztogatta kegyeit, s ő is élvezte az oly régóta szüneteltetett szerelmi játékot. Miután kihancúroztuk magunkat, Maya szokás szerint hasamra ült, s kacagva kérdezte, aranyhajjal övezett fejecskéjét hátravetve:
– Mizujs, öregfiú?
– Semmi – dürrögtem –, semmi, megvagyok...
– Látom –konstatálta, s incselkedve dugta ki féloldalt piros nyelvecskéjét, ami nála a figyelem jele volt: várta a folytatást.
– Ép testben épp hogy élek, kimerültem, bevallom neked férfiasan, elfáradtam ebbe a nagy munkába! Szeretnék elutazni egy déltengeri utazásra. Egy hónapig nem akarok civilizációt látni.
– na, és mi az akadálya? – kérdezte érdeklődve.
– Prózai, cicám: monetáris... Pénzhiányban szenvedek.
– na, ne Bogumil! Pont te mondod ezt, akinek a bőre alatt is pénz van? Nem hiszem el!
– De, ha mondom... Padlón vagyok kiscicám, padlón...
– Hogy érted ezt?
– Úgy, hogy mindkét cégem csődbe ment, az állam is rohan a csőd felé, a nép padlót fogott, úgyhogy vége a gondtalan utazgatásoknak.... Dolgoznom kell, hogy fenn maradjak.
– nocsak, ez új! – mondta gonoszkodva – a nagy Bogumil újra dolgozik!
– Láthatod, mióta nem jön az apanázs, s ennek már két éve, azóta önálló vagyok, lassan elfogyott valutatartalékom, elöregedett a kocsim, elküldtem a személyzetet... Egyedül maradtam, babám, csak magamra számíthatok! Még Úr is megfeledkezett rólam! – dőlt belőlem a panasz. Maya vigasztalni kezdett.
– Ugyan már, Bogi, csak pillanatnyi mélypont ez nálad! Hidd el, a megfeszített munka utáni kiüresedés csupán! Úr megjutalmaz azért, amit véghezvittél! Hidd el, Úr nem sóher! Úr bőkezű, Úr hatalmas...
– Úr a leghatalmasabb! – tettem hozzá kábán, miközben Maya kecses ívelésű hátacskáját simogattam. Kéjsóvár szemeim gyönyörű arcocskáját pásztázták. – Tudod, babám, amikor hirtelen kihúzták alólam a sámlit, s rádöbbentem, hogy a gondtalan milliomos nábob életnek lőttek, akkor lemenve Téthába, Úrtól kértem magyarázatot erre a hírtelen pálfordulásra, és tudod, mit mondott Úr?
– Halljam! – ásított Maya kéjesen.
– Úr a következőt mondta: Sorsod, néped sorsával van összekötve... Magyarország megszabadult láncaitól, de nem tudott kibújni a testét-lelkét gúzsba kötő adósságtömegből. A hurok egyre jobban szorul. A nép elszegényedett, hogy egy robbanással mindent romba-döntve újra építse, amit a szocializmus rémálmával együtt maga alá temetett. Neked is meg kell újulni! S a megújuláshoz először meg kell járnod a poklok poklát. Nem lehet teli hassal, mámoros aggyal nagyot alkotni! Ember, küzdj, és bízva bízzál! – mondta Úr, s arca nagy fényességgel elhalványodott. Helyette egy ragyogó piramis jelent meg. A piramis lassan fölém ért, és én hírtelen a piramisba zárva egy pillanatra a királykamrában találtam magamat. Aztán elindultam lefelé a lépcsőn, és legnagyobb megdöbbenésemre a piramis alatt egy csúcsára állított másik piramisban találtam magamat. A piramisban fény, meleg és zsongító zene szólt. A piramis közepén egy hatalmas aranyszálakból tekercselt különös formájú tekercs helyezkedett el. A tekercs több méter magas volt. Közepe üreget rejtett, melybe belépve egy közönséges, szürke ládát tartalmazott. A láda fedele egy pillanatra feltárult. Benne egy szürke fémrudacska, körülötte ezüst fonálból tekercs és egy arany Ankh kereszt helyezkedett el.
– Ez itt a frigyláda. Minden titkok titka: a kozmikus energia őre. Aki ennek a titoknak a birtokában van, az megoldotta az örök energia titkát. Ez a generátor látta el egykor a földet az életet biztosító energiával. Rezgésszáma 7,8 Hz..., Jól jegyezd meg: 7,8 Hz... – mondta a terem őre, és kivezetett. Újra a felső piramisban találtam magamat... Még egyszer megjelent Úr, s így szólt hozzám:
– Mindent láttattam veled immár, ami új feladathoz szükséges. A bipiramis energiával kell foglalkoznod. Hamarosan eljő az idő, amikor szüksége lesz a földnek újra a piramisokra! Munkára fel, s ha jól megoldod feladatodat, elküldelek pihenni a végtelen Óceánia szigetvilágába... Ég áldjon, Bogumil! – dürrögte Úr, s magamhoz térve, azonnal leskicceltem a Thétában látottakat.
Így kezdtem el foglalkozni a piramisok energiájával, s jutottam el a gyógyító frekvenciákhoz. Úgy érzem, végeztem. Kimerültem, feltöltődésre lenne szükségem...
– És aztán, mi lett aztán, hogy Úr elvitt a nagy Piramisba?
– Nekiálltam spekulációs alapon a piramis titkának megfejtéséhez. Megépítettem a Kheopsz piramis 500-szoros kicsinyített mását, és elkezdtem a méréseket. Eleinte csak milivoltokat tudtam mérni. A frekvenciával nem boldogultam. Mindenféle segítséget felkutattam, de a kozmikus energiatömegből nem tudtam pontosan kiszűrni a 7,8 Hz-et.... Minden negyvenedik frekvencia löket Hippocalamus volt... Aztán rézhuzallal megtekercseltem a Mőbiusz-szalagot, és ekkor már minden 8-adik hullám Hippocalamus volt...És elkezdtem a tekercsekkel játszani: először egy, majd két és végül három perdülettel készítettem... Aztán rájöttem, ha igazán erős tekercsáramot és frekvenciát akarok nyerni, akkor talppal össze kell fordítani a piramisokat. És elkészült a bipiramis. Ennek a Bipiramis Magnetikus Frekvenciagenerátor elnevezést adtam. Ez már a menetszámok összeszabályozásával kiadta az állandó 7,8 Hz-et, egészen a 60 kHz-es felharmonikusokig... Elértem hát a célt, csak még mindig nem tudtam, hogy mit kezdjek a Hippocalamussal. És akkor úr elküldte hozzám Uit, azaz engemet küldött Ui-hoz...
– Ui? Mintha hallottam volna már ezt a nevet – mosolygott rejtélyesen Maya, és tapsolt egyet. A függönyök meglebbentek, s göndör aranyhaj övezte fejecskéjével bekukkantott Ui...
– Ui! Kicsikém! – suttogtam némán, s felugorva az ágyból, az ablakhoz futottam. Bevezettem kis barátomat: Uit. Ui a nyakamba csimpaszkodott, körbepuszilgatott, majd ölembe ülve, karjait átfonva nyakamon megszólalt.
– Hiányoztam, Bogumil?
– Nagyon – mondtam, s mohó szemeimet gyönyörű angyalarcába fúrtam. Szemeim kéjesen legeltettem pompás kisfiú testén. Kéjesen végig simogattam selymes bőrét, majd beleültettem mohón ágaskodó bíborlándzsámba. Ui kéjesen ölelt át, vérpiros fodros száját lila ajkaimra szorította, és én nem tudván betelni a friss test illatával, mohón szívtam ártatlan ajkairól a nektárt... Percekig tartott, mire kiélveztem a tüzes fiútest parazsát, s falloszom a ruganyos izzó ánusban időzve hatalmas kéjjel robbant izzó atomjaira, ejakulátumot lövellve e drága kéjforrásba. Magamba forrasztottam, eggyé lettem vele. Ez kárpótolt az utóbbi hónapok sivár önmegtartóztatásáért. Maya huncutul nevetve nézett bennünket, majd lebillentve falluszomról Uit, ő lovagolta meg bíborlándzsámat... Így folyt a szerelmi csatározás közöttünk bájos ingerkedésekkel... Aztán elfogyott a magom, kielégültem. Két kis őrangyalom két térdemen foglalt helyet, s elkezdődött a mesélés. A mesét Ui kezdte, majd én folytattam.






2.
Sivatagi kaland

– Úgy kezdődött, hogy párezer évvel is visszafele az időben, Krisztus földönidőzése idején, negyedik dimenzióban küldött le Úr a földre, hogy az Esszéniusok között töltve tanulóidőmet férkőzzek be közéjük, s Úr által segítsem őket földi gyógyító tevékenységükben.
Esszénus tanítványként kezdtem, 7 évesen. Természetesen a gyógyító tudás elsajátítása gyorsan ment, hiszen Úr segített. Nem is ez volt a lényeg, hanem a jelenlét. Meg kellett, hogy szokjanak a mindig gyanakvó gyógymesterek, s főleg Mecmekk főmettőr gyanakvását kellett elaltatnom. Hogy mindenben földi halandónak látsszam, hús vér embernek; át kellett vennem a szokásaikat.
Mivel az esszéniusok nő nélkül élnek, de nem önmegtartóztatásban, hanem szodómiában és homoszekszualitásban, ezt kellett átvennem. A rend szabályai szigorúan tiltották nőnemű lény érintését. Azt tanították, hogy a nő érintése és a bele folyatott, s kikelt mag gyengíti a gyógyítók erejét. Így maradt az öntisztulás meditálással, s az ejakuláció. Aztán, olyan hallgatólagos megegyezéssel, előbb a kecskékkel való egyesülés, majd pedig a fiatal tanítványok meghágása jött divatba. A Főmettőr mindezek felett szemet hunyt, hiszen övé volt mindig a legzsengébb, legbájosabb fiúcska... Elsőbbséget élvezett.
Tehát minden nagy gyógyembernek volt egy vagy több segéde. A segédekkel egy Asramban laktak, s közös kóterük volt. A kóter egy fehérre meszelt barlang, csinosan berendezve. Itt éltek két vagy több gyékényen hálva, testi-lelki harmóniában. A lényeg az volt, hogy a gyógyemberek mindig kielégültek legyenek. A műtősöknek, segédeiknek pedig ott voltak az Asram gyönyörűséges fehér kecskéi, s a zsenge tanítványok... Így ment ez időtlen idők óta.
Az esszénusok egy hatalmas hegybe építették be magukat. A hegy a Júdeai sivatagból emelkedett ki, s megközelíthetetlennek tűnt. Olyan várárok rendszer, és ciszternákból elárasztott vizesárkok övezték, melyek a hegy gyomrában elhelyezkedő hatalmas tóba futottak bele.
A hegy barlangrendszerrel volt kiképezve, mégpedig oly módon, hogy a trogloditáktól átvett módszerekkel egy hatalmas belső udvart hoztak létre, a hegy közepét megbontva. Ide, erre az udvarra nyíltak a több ezer méter magas falakba vájt cellák, kerengők és műtők.
A központi udvarba egy alagútban elhelyezett, vízzel hajtott felvonóval lehetett bejutni. A felvonó kocsirakományokat és egyszerre száz embert tudott felszállítani.
Minden többszörös biztosítással működött, és a bejutás csak a beavatottaknak volt lehetséges. Mivel a hegy kívülről nem volt megbontva, hanem eredeti, vad meredek sziklákból állt, így fel sem tűnt az arra járóknak, mit rejt a belseje.
Ide kerültem én be 7 évesen. Úr egy troglodita gyerekével cserélt ki, akit felajánlottak az esszéniánusoknak. Simán bejutottam.
Kurtacsöki Nyiharó mellé kerültem segédnek. Nappal a közös iskolába: az Asramba jártam hasonló korú társaimmal. Tanultuk a kötelező anyagot: az extraszenzorikát. Érintés nélküli gyógyítást. Dél után mesterünket kísértük el a műtőbe vagy a kórtermekbe. Éjjel pedig a mestert szolgáltuk testünkkel, s összeolvadva vele, szívtuk a tudást belőle... Kurtacsöki úr nagy gyógyító volt Manilában.
Miután elértem a tízéves kort, első segéd lettem, s magasabb osztályba léptem. Kisebb kézrátételes, harmadikszemes fantom műtéteket végezhettem gazdám ellenőrzése mellett. Itt találkoztam Jézussal. Ő pár évvel volt idősebb nálam, már mestervizsga előtt állt éppen. Ő tanította nekünk az intraszensz technikát. Bizony az ő segítségével sajátítottuk el a testbe való belenézést, más testébe való bebújás tudását, s gondolati úton: információs műtétek technikáját.
Jézus aztán, valamilyen felsőbb utasításra, kivált közülünk, s megnősült. Ha jól emlékszem, meghalt a bátyja, s az ősi törvények szerint bátyja özvegyét kellett elvennie.
Így hát hazatért Izraelbe, s feleségül vette Magdalénát. Két gyerekük született, akik később az esszéniánusoknál leltek menedékre.
Jézus megpróbálta bevezetni Izraelben Úrtól kapott tanításokra épülő szeretet-vallását. Tudjuk, belebukott. A nép még nem érett meg akkor a szeretet-vallás gyakorlására. Azt is tudjuk, hogy Jézus sikeresen alkalmazta az esszéniánusoknál tanult extraszenz gyógyítást. Ha ő megmarad a gyógyításnál, akkor nem végzi kereszten. Ő azonban túlment Úr utasításán, s lélekben is fel akarta emelni Úrhoz a népet: nem sikerült neki.
Mikor, a megváltónak nevezett Jézust megfeszítették, én kaptam Úrtól a feladatot, hogy Ariel arkangyallal menekítsük ki éteri és asztrált testét Izraelből. Így hát a kereszten függő, agonizáló, de még élő testből az éteri és az asztrált testtel Úrhoz szálltunk ötödik dimenzióba átmenve.
Így kerültem vissza Úrhoz. Ennek majd kétezer éve már. Most Úr leküldött újra a földre, hogy negyedik dimenzióba menjek vissza újra egykori esszéniánus mestereimhez, s segítsem bejuttatni Bogumilt valamilyen módon, hogy tanulmányozhassa az esszéniánusok módszereit.
– És eljött az ominózus nap, amikor Úr átbillentett negyedik dimenzióba, s éteri testemet áttette az idő síkjába, majd egy perdülettel az ötödik dimenzióban találtam asztráltestemet. Így kerültem egy hónapra a sivatagba. – mondtam folytatva Ui meséjét.
– a sivatagban bolyongva trogloditák vettek pártfogásukba. Nagyon érdekes volt a találkozás velük.
– Már vagy négy-öt napja bolyongtam a vad cserjékkel benőtt félsivatagi tájon, bogyókkal, lárvákkal és gyíkokkal táplálkozva, amikor egy nagy kopár hegyhez értem. A hegy csupa homokkő szikla tömege. A meredek hegyoldalakon kőszáli kecskék ugrabugráltak. Emberi életnek nyoma sincs. Már-már a végső kimerültség határán voltam, amikor fölém borult a harmadik, csillagos, hideg éjszaka. És, ahogy kuporgok homokba vájt gödrömben, egyszercsak kecskemekegést hallok a távolból. A zajok közeledtek, és egy puhaszőrű fehérkecske bújt hozzám, élőre melegítve... Rózsaszín nyelvével végignyalta kicserzett arcomat. Édes álomba merültem. A hajnali nap első sugarai térítettek magamhoz. Ott feküdtem a kecske szőrébe bebugyolálva, a jóságos kecske nyalta a képemet. Felriadva, örömmel konstatáltam a helyzetet, s tágra meredt szemmel néztem a vörösen az égre kúszó napba.
Hírtelen elsötétedett az ég, a homok recsegett a lépések alatt, s megjelent előttem egy aranyhajú, Cupidószerű angyal: ő volt az, Ui! – mondtam, és hálásan simogattam végig Ui formás testét, kéjesen időzve el gömbölyű fenekén. Majd, hogy meg ne sértődjön, Mayát is végigsimogattam. A két angyal cinkosan összenevetett. Ui folytatta a megkezdett mesét.
– Én voltam az, hiszen Úr küldött elébed, hogy az esszénusok közé vezesselek. Először be kellett csempésszelek a trogloditák közé. Így aztán azt eszeltem ki, hogy azt mondom a trogloditáknak, hogy az apám vagy, akit a rómaiak elraboltak, s megszökvén a fogságból, most menedéket keresel.
– Be is vittél engemet egy troglodita házába.
– Ó igen, Umma, a gépészünk családjához vittelek be.
– Emlékszem, mentünk a szürkésbarna homokkő dombok között, majd egy kis nyíláson átbújva egy függőaknára leltünk. Itt ereszkedtünk le a belső udvarra. Igencsak meglepődtem, amikor egy jó 8-10 négyzetméternyi udvarra leltünk, szép takaros virágokkal teli előkertre.
– És emlékszel még a fogadtatásra, Bogumil?
– persze, hogy emlékszem: a csacsi fogadott bennünket hangos iázással.
– Igen, mert ő a nyitott istállóból érzékelt bennünket, felriasztva a pávát, aki rikácsolva adta tudtára a háziaknak megérkezésünket.
– Utána a kakasok kezdtek el kukorékolni, majd kijött az alsó lakrészből Mamma Duci, a ház asszonya. Ő fogadott bennünket kenyérrel és sóval. Mivel Umma által ismertek, így könnyen kimagyaráztam, hogy te vagy az apám, akit be kellene vinni valahogy az esszéniánusokhoz. Nem ment ez azonban olyan simán. Több hetet kellett eltöltenünk a trogloditák között, hogy be tudjunk jutni veled az esszéniánusokhoz.
– Hát, ami azt illeti, nagyon kellemes élményeim vannak a nálatok töltött időről. – mondtam, s szemeim elhomályosodtak a rámtörő érzelmektől.



3.
A togloditák fogságában

Mama Duci kis zsámolyt hozott ki, s egy bögre friss szamártejjel, szelet foszlós kenyérrel kínált bennünket.
– A ház népe még alszik. Addig egyetek, rátok fér! Utána majd Ui megmutatja a fürdőt, megtisztálkodhattok... – mondta, leült a kőből csiszolt gabonaőrlő kézimalomhoz. Pár szem gabonát szórt a malom félgömb alakú, recés vájatába, s elkezdte a malomkövet körbe hajtani. Valami monoton gabonaőrlő dalfélét énekelve, vígan őrölte a magvakat. Az udvarra kimerészkedő csirkék pedig szemtelenül csaptak le az időközben kipottyanó gabonaszemekre. Először a ház ura, Umma ébredt. Kijőve ismerősként üdvözölte Uit, majd kérdőn felém fordult.
– Ő az apám... a rómaiak fogságából jön. Kiképzett tábori felcser. Nincs se lakása, se családja, csak én vagyok neki. El kellene intézni a főmettőrnél, hogy valami alantas állásba juttassa be őt, legalább tető lenne a feje felett... – mondta Ui Ummát győzködve. Umma vakarta a fejét.
– Hát, ami azt illeti, itt is ellakhatna. Kell a munkáskéz nálam is, ahol ennyi fehércseléd van! Egyelőre maradjatok nálam. Aztán majd meglátjuk – mondta, s szedelőzködött. Ui is vele tartott volna, de visszaparancsolta.
– Jobb, ha én tálalom a dolgot. Beadagolom a főmettőrnek, aztán majd együtt beviszlek benneteket. – mondta, és távozott. Mi pedig ott maradtunk a házban. Mivel a többiek még aludtak, így bementünk a fürdőházba. Ez egy hosszabb barlang volt az emeleten. Középen egy kerek, cserépből kirakott medence, melybe kellemes, hűs víz csordogált, majd a túlfolyón át a ciszternában folyt tovább. Ide mentünk be, és levetve gönceinket, a hűs vízbe ereszkedtünk. Első pillanatban beleszerettem Ui karcsú fiútestébe, s szégyen ide, szégyen oda, ott azon nyomban magamévá tettem. Ő nem ellenkezett, hiszen Úr megparancsolta neki, hogy mindenben álljon rendelkezésemre. Na meg, ő is élvezte a szeretkezést.
A fürdés után tiszta ruhát öltve, kimentünk az előtérbe. Egymás után kerültek elő a családtagok. Jött a nagylegény, a 17 éves Umm-Umm, a 15 éves Umbi, a 12 éves Sambec és a három fiú után a négy csodálatos lányka: Emma, Imma, Szoma és Goma... Mind-mind egy kis gyöngyszem. Körbeülték a malomkő asztalt, s mint a csiripelő verebek csipegettek. A fiúk, miután végeztek az evéssel, mentek a dolguk után: befogták az öszvért, és vitték az égetett cserepeket a vásárba. Ugyanis a család a hátsó udvarban kialakított cserepes műhelyben cserépégetéssel foglalkozott. Itt is láthatjuk a praktikumot: ahogy vájták ki az agyagos talajt, azon mód ki is égették cserépedényekké. Így a kitermelt földet is felhasználták, s megtermelt és eladott cserepek arányában nőtt az udvar. Kellett is, mert Umm-Umm nősülés előtt állt. S ide fogja hozni az asszonyt.
Miután a fiúk elmentek, mi a lányok munkálkodását figyeltük. A nagyobbak az agyagot gyúrták, a kisebbek a meggyúrt agyagot szabták, s rudacskákat sodortak belőle, míg a mama formázta a köcsögöket. Mi pedig beálltunk segíteni a szárítópolcokra, hordani a készterméket.
Így telt el a délelőtt. Aztán Mamma Duci főzéshez fogott. Megkopasztott egy kopaszseggű szaharai túzokot. Állítólag, a vadon élő, hurokkal fogott kopaszseggű túzokban rendkívül sok az életerő. Nagyobb ünnepeken, ha vendég jön, akkor feláldoznak egy-egy befogott és ketrecben hizlalt túzokot. Meg kell adni, a mama kitűnő ebédet kanyarított.
Míg ő főzött, mi széjjelnéztünk. Az istálló mellett volt a konyha. Kék ajtófélfával, kék tüllfüggönnyel ellátva, belül fehérre festve. Agyagból épített tűzhely, kecskelábú asztal, polcok. Az egész úgy festett, mint egy alföldi tanya nyári konyhája. És a tarka cirmos macska sem hiányzott a házból. A konyha mellett egy hatalmas, hűs terem volt a magtár. A magtárban a földre állítva többszáz literes agyag amforákban ivóvíz, bor, árpaser, gabona, kukorica, cirok. A polcokon fűszerek, szalonna, szárított hús, sonkák, ecet, olíva olaj. Minden, ami egy háztartásban szükséges. Mindez csereáruként került ide a cserepekért.
A magtár mellett volt a nappali. Ez a család állandó tartózkodási helye. Világos, szellős, 4x5 méteres helység. A falak hímzett terítőkkel, szőnyegekkel lefedve. A padozat sárral kitapasztva s barnára mázolva. Körben kerevetek, állatbőrökkel letakarva, középen két kecskelábú asztal. A sarokban szövőszék...
Fenn az emeleten helyezkednek el a hálókamrák. Elől a szülőké, mellette a lányok kótere, majd a fiúké, és végül a vendégszoba.
A vendégszoba egyszerű, 2x3 méteres odú. Falai szőnyeggel lefedve, egy asztalka, két sámli és egy hatalmas állatbőrökkel letakart priccs. A vakablakban olajmécses.
Ezt a szobát kaptuk mi, Uival. Merthogy az, természetes volt, hogy egy szobába raktak bennünket: ál-apát és ál-fiát...
Ez a nyolc nap volt nekem a mennyország. Ez volt Úr által a nekem adott jutalom az átdolgozott évek után. Köszönöm neked, Uram!
A végtelennek tűnő átszeretkezett éjszakák tüzében valósággal elégtem. Ui is élvezte a szeretkezést, s odaadóan adta testét és lelkét a játékba. Ilyet már régen élt át... Hiszen a kétezer évvel ezelőtti földön időzését Úr nagyjából törölte agyából, csak a lényeget hagyta meg. Így aztán minden jó volt neki.
Azonban az idillnek hamar vége szakadt. Egyik nap azzal állított haza Umma, hogy másnap a főmettőr fogad bennünket. Így aztán még egyszer utoljára kiültünk a hegy ormára, s gyönyörködtünk a naplementében, majd átszeretkezve az éjszakát, elindultunk az esszénusokhoz. Utólag megvallva, nem is volt olyan kellemetlen ez a fogság a trogloditáknál.

4.
Kiképzésem az Esszéniánusoknál

Umma sokáig vezetett bennünket kanyargós ösvényeken, horhosokon és kőhányásokon át, amikor egy sziklahasadék előtt megállt. A hasadékban egy göcsörtös olajfa nőtt, inkább senyvedett, s szúrós gallyai közt hatalmas kerecsensólyom rakott fészket. Úgyhogy egyáltalán nem keltett feltűnést a sólyomfészekkel megrakott tüskés olajfa mögött megbúvó sziklahasadék.
Umma óvatosan félrehajtotta a gallyakat, s intett, hogy kövessük. Egymás után léptünk be a hátborzongatóan hűvös félhomályba. Jó másfél órát kanyarogtunk, amikor egy térre értünk. Felülről kaptuk a világítást. Körbe többszáz méter magas sziklafalak meredtek.
Umma sípot vett elő inge derekából, és háromszor megfújta. A síp hátborzongatóan zengett a sziklafalak által visszavert akusztikus erősítőben. Pár perc múlva megjött a válasz, s oldalt a sziklafal nagy csikordulással kibillent. Beléptünk, s egy liftszerű szerkezetben találtuk magunkat. Az ajtó bezárult mögöttünk, s mi a liftben égő mécses világa mellett kuporogva éreztük, hogy elindulunk felfelé. Jó tíz perc múlva felértünk. Kitárult az ajtó, és egy gyönyörű kertben találtuk magunkat. Amolyan télikertszerűséget kell elképzelni, ahonnan mindenféle folyosók nyílnak. Fenn a valószínűtlenül kék ég ragyogott le ránk.
Megérkezvén, mint egy szálloda recepciójában, két aranyhajú, apródfrizurás esszéniánus tanuló aranytálcán ezüstkancsóban valami illatos üdítőitalt – mint később megtudtam, rózsasziromteát – szolgált fel, s illatos hűsítő folyadékba mártott kendőkkel törölték meg homlokunkat. Percek múlva megjelent egy idősebb esszéniánus, s bemutatkozva, azonnal a fürdőbe kísért bennünket. A fürdő egy alabástrom medence gyönyörűen megvilágított hegyikristályfalú termében volt.
A fürdő előterében elvették gönceinket, melyeket azonnal a tűzbe dobtak, s a hatalmas medencéhez tereltek bennünket. Illatos, szappanszerű balzsammal kenték le testünket, s csak azután mehettünk a vízbe. A jóleső fürdőzés után, egy kis kamrába tereltek, ahol forró vizet loccsintottak az izzó kövekre, és ebben a gőzben kellett tisztulnunk. Ezután cédrus fekpadokon meggyúrtak bennünket, hajunkat rendbe hozták, illatos olajokkal kentek le, és halványzöld galabiába öltöztettek át. Lábunkra sarut húztak, s mindannyian kaptunk egy teveszőr övet.
Csak ezek után jelenhettünk meg Kurtacsöki Nyiharó főmettőr előtt.
A hatalmas, bíborfényben ragyogó körkupolás teremben majolika ülőpadon ülve fogadott bennünket a főmettőr.
– Legyetek üdvözölve nálam. Hallottam kálváriádat, Bogumil mester. Üdvösnek tartom a rómaiaktól való szökésedet. Egy kérdésem van csak: érdemes volt-e, vagy elvesztegetett idő csupán a náluk töltött 10 év?
– Uram – hajoltam meg –, nem panaszkodhatom. Megtanultam mindent, ami a modern orvoslásban csak lehetséges. Értek a gyógyfüvekhez, a masszázshoz, test- és talpmasszázst, érzelemdiagnosztikát, belgyógyászatot tanultam náluk. Tudok eret vágni, köpölyözni, ismerem a hánytatók, mérgek tulajdonságait, tudom a mérgek ellenmérgeit...
– Dicséretes – mondta, s szemét lehunyta.
– Mit tudnál még nálunk elsajátítani ezek után?
– Ó uram, tudásom semmi, egy nihil, amit én tudok hozzátok képest! Ti tudjátok a lélek titkait, az extraszenzorikát, és ismeritek a titkot: tudtok isteni energiával gyógyítani!
– Úgy érted, van mit tanulnod tőlünk?
– Igen, uram.
– Kössünk egyességet. Mi megtanítunk téged az isteni energiákkal való gyógyításra, s cserébe átadod nekünk a rómaiak tudományát. A fiaddal, Uival leszel egy Asramba beosztva. Délelőtt az extraszenzorikát tanuljátok Jézustól, majd ebéd után a kristálycsiszoló műhelyben dolgozol. Meg kell tanulnod mindent, amit a kristályokról tudni kell. Ezután átkerülsz Ummához a gépházba. Ott elsajátítod a bioenergetika és kozmoenergia tudományát. A végső beavatást tőlem kapod meg, s vele az Ankh-keresztet...
Kezedbe adom a frekvenciagyógyítás tudományát. Cserébe Jézussal konzultálva, együtt megtanítjátok az ifjakat az égi és földi gyógyítás tudományára. Na, áll az alku?
– Részemről igen – néztem Uira, majd Kurtacsökire... Kurtacsöki észrevette nézésemet, s megkérdezte – Egyedül kívánsz-e lakni vagy megosztjátok Ui celláját, elvégre a fiad?
– Ó, nagyon jó lesz nekem Uival. – vágtam rá gyorsan, s ezzel kihallgatásom véget ért.
Távozásunk után Ui végigvezetett a kerengőkön, s a harmadik szinten egy barlanghoz vitt. Ujjával kódot rajzolt a tömör cédrusfa ajtóra, s az ajtó feltárult. Benn kellemes temperált idő volt. A cella 3x3 méteres félkör alakú, a hegybe vájt odú volt. Falai fehérre meszelve. Benn a földön egy hatalmas gyékény, rajta prémes állatbőrök. Oldalt egy karnélküli pad, amolyan lócaféle, középen kis asztalka, két ülőzsámoly. A vakablakban mécses, kalamáris, toll, bodzatinta, pergamentekercsek.
Miután birtokba vettük kis birodalmunkat, Ui levitt a gépházba, s átadott Ummának.
– Ez itt a gépház. Itt állítjuk elő az isteni energiát, mellyel életben tartjuk az Asramot. Ezek a szerkezetek adják a fényt a műtőkben, az auditóriumokban, és adják a gyógyeszközök energiáit. Ezek karbantartása a dolgom.
Körbenézve, hatalmas arany és ezüsthuzalból készített tekercseket láttam, több perdületű Mőbiuszszalagokat, rézpiramisokat, a sarokban vaslemezeket. Egyik sarokban cérnázó orsóról cérnaszerű szálakat tekercseltek le, s ezzel vonták be a Mőbiusztekercsekre kerülő arany és ezüst huzalokat. Így szigetelték őket.... Még sok más szerkentyűt láttam, de nem sokáig bámészkodhattam, mert Umma egy szinttel feljebb kormányzott, a kristálycsiszolóba. Itt folyt a gyógyító ametiszt, rubin, lazúrit, kvarc, hegyi és más kristályok élbe csiszolása. A kristályok hegyeinek pontosa 60 fokos szöget kellett kiadniuk. Bemutatott a munkavezetőnek, és ott hagyott.
A munkatermet kellemes, ibolyaszín fény világította be. Égők nem voltak, hanem az álmennyezet alól jött a fény. Valószínűleg a kozmikus generátorra volt kapcsolva a világítás. A munkaasztaloknál javakorabeli, de egy-két ifjabb férfi is munkálkodott. A szerkezet primitív volt: tengelyre csapágyazott köszörűkövet hajtottak lábbal, s ezen alakították a két ujjuk közé fogott csiszolandó kristályt. Aztán voltak lapjával feltengelyezett hatalmas kövek is, amelyet egy bambusz csövön állandóan locsoltak. Ezeken csiszolták az áttetsző alabástrom és hegyikristály lapokat. Szóval, félig manufakturális, félig gépesített volt a munka. Itt kellett megtanulnom a gérbe csiszolás tudományát. A gyakorlottabbak szemre dolgoztak, s csak a finiselésnél használtak szögmérő sablont. Bizony a délutáni négyórás kiképzés után jólesett a közös zuhanyozás. Úgy neveztük, hogy égi zuhany. A műhely mellett volt egy fürdőhelyiség kiképezve. Fentről a bíborlila fényből kis fúvókákon kristályvizet permeteztek le ránk, s illatos szappanokkal moshattuk le testünkről az izzadságot.
Finiselésül kerubjaink végeztek gyakorlati oktatásként rajtunk frissítő testmasszázst... Mondani sem kell, nekem a párom Ui volt.
Utána este 7-kor összegyűltünk az auditóriumban. Rendszerint Kurtacsöki vagy Jézus mondott egy-egy példabeszédet, amit megtárgyaltunk. Majd Úrhoz imádkoztunk, s áldást kértünk a vacsorára.
Vacsora után a lemenő napban gyönyörködve a kerengőn sétálgattunk, vagy kis csoportokban vitatkozva eszmét cseréltünk. Kilenc órakor nyugovóra tértünk. Azaz visszavonultunk hálókamráinkba. Egymást zavarni illetlenség volt ezután. Nekem ezek az elalvás előtti átszeretkezett esték voltak a legemlékezetesebbek. Ej, dehogy gondoltam én nőre, mikor itt volt nekem Ui!