Nap mint nap előjönnek,
Hol megkínoznak, meggyötörnek,
Hol pedig mosolyra késztetnek
Az Elsők emlékei, szépet, s rosszat mesélnek.

Az Elsők, az első pillanatok,
Sosem lesznek elkopott maszatfoltok,
Élesen látom most is őket
Mintha fényképalbumban látnám a merengőket.

Már nem vagyok velük, de ők rég velem vannak,
Ha szomorú vagyok, vigasztalnak,
Hisz a pillanatok örökké élnek bennünk,
Mert mindig is itt lesznek velünk.

Szép dolog emlékezni, de ők a múltunk csupán,
Sok-sok emlékfoszlány egymásután,
S vissza kell térni a jelenbe, hogy újra
Élvezhessük, milyen élni, még ha a múlt fénysugara néha azt át is fúrja.

S tovább sétálunk az utcán, el mellettük,
A tömeg része lettek, s mi is azok lettünk,
És mindig is tudjuk, hogy változtatni szerettünk,
S ők azért is nincsenek már régen mellettünk.

Sírni? Már nem kell,
A könny a múltat, s döntéseinket nem törli el,
A mi döntéseink, hibáink, vagy nem hibáink,
De velünk élnek mélyen szívünkben, mind a mai napig.

2006. február 11.