Eljött a várva várt óra,testük egymásba bújva.

Csendesen,halkan,vagy
féktelenségig vadul;
nagyokat jajdul és vágyja lelke-teste
,hogy a Kedves teste felkeresse.
Várja,hogy az öröm magával rántsa,
innét már nincs ok megállásra,
elfojtásra képtelen.
Nem állt ellen,hagyta,hogy magával ragadja
és élvezte rajta,hadd menjen!
Hangosan vonyítva,vadul rángatózva,
hagyta,csak hagyta, hogy uralja
az elért cél hatalma.
Aztán, kissé lenyugodva,csak pityergett és
mondta:-Ezért? Csak ezért?! Az nem lehet...
Nekem tudnom kell, miért élek?!!!