Szerelmünk bilincse
mint ajtó kilincse
mint főtengely rúdja
mint utcalány morálja
úgy meg van lazulva.
Talán az érzelmek kútja,
mint a patak útja
forróság idején
ki volna száradva.
Mint a gitár húrja
le van hangolva a Kedves
gyakran mostanában.
Én állok tanácstalan,
amit mondok,hatástalan,
beszédre bírni nem tudom.
Pedig akarom, mert látom,
valami rossz van Egyetlen párom
fura,zavart,szótlan arca mögött.
Lehet,a baj meg csak hömpölyög...
Őt elragadja,mint farönköt az iszonyú ár.
Nem jelentéktelen az ára,
szerelmünk stabilnak vélt vára
összeomlik,ha ha magába fojtja a Drága
gondját-baját,ahelyett,hogy megosztaná
velem, az egyetlen barátjával.
Szerető asszonyával,
a dédelgető, megértő anyával...
Mert a mindene úgy tudom, én vagyok.
Ezt érzem is,de nem tudom,
oka mi vajon,hogy épp engem
mindebből kihagyjon?
Csak egy lehet.
Hogy szerelme lazuló bilincs
érzelmei kiszáradt kút
apadó folyómeder...
Csak egy lehet,
hogy már erre se méltat
mert már nem szeret...