Valami kellett, kerestem egy dolgot.
Feltúrtam érte egy régi fiókot.
Benne mennyi összegyűlt öreg kacat,
Valamiért a múltból még itt maradt.
Az idő sodrának a hordaléka
És elfelejtve hevernek ott még ma.
Néztem, kezembe vettem egyet-egyet.
Gondolkoztam, ez mire is kellett?
Az egyik, ez mintha fésű volna,
Igen, a haját ezzel tűzte kontyba,
Mert hosszú haja volt, meleg-barna
És most láttam újra egy pillanatra,
Ahogy az ablak előtt ül és a nap
Szórja reá a csillogó aranyat,
Én néztem ajkán azt az édes mosolyt,
Amelyben az élet ígérete volt.
És hirtelen olyan szomorú lettem.
A fésűt a fiókba visszatettem.