Sokszor rejteget perceket az élet,
Melyek tulajdonképpen semmiségek.
Már ismertük egymást, hozzájuk jártam,
Délután volt, ott ültünk a szobában.
Ő varrt valamit, én mellette ültem,
Hallgattunk, ő dolgozott elmerülten.
Alkonyi fények játszottak az égen,
Mély volt csend, én szívdobogva néztem.
Homlokára hullt egy utolsó sugár,
És ereszkedett már az esti homály.
Nem tudtam szólni, csak néztem őt némán,
Ő is hallgatott és nem nézett énrám.
A jövőt éreztem, a jövőt vártam
És olyan mély volt a csend a szobában.
Lassan lépdelve az est megérkezett,
Az élet sokszor rejteget perceket,
Melyek tulajdonképpen semmiségek,
Talán mégis, mégis, ez volt az élet.