Sokáig világos lesz az est, megnyúlik a nap.
Az élénk zaj szóródva menekül, a fák
Meglepődnek, mert nem látják az éjszakát,
És a fehér estén ébren álmodoznak.

A nehéz arany légben a gesztenyefák
Ontják az illatot és szórják szerteszét;
Nem mer járni, megmozdulni, csendes a lég,
Nehogy zavarja az illatoknak álmát.

Távolról mozgás a városba érkezik…
A port egy gyenge kis szellő felkavarja,
Elhagyva a fákat fáradtan takarva
Szomorú utakra visszaereszkedik;

Naponta látjuk a megszokottat mindig,
Állandónak, meguntnak az egészet,
A dolgokat mégis cseréli az élet;
Ezen az estén lelkünk többé nem lesz itt…