A minap, szokásos reggeli sétámon, újabb pusztítás nyomaiba ütköztem környezetemben. Mintha a pokol összes ördögei bújtak volna elő, és végig szánkáztak volna sétaútjaink mentén. Nyomukat letört padok, összetört üvegek és kibelezett kukák jelezték. A koronát minderre a játszótéri két négyzetméteres betonlapú pingpongasztal feldöntése tette fel. Négyen sem tudtuk visszabillenteni vízszintes állapotába. Na, ekkor gondoltam arra, hogy ilyen iszonyú erővel csak a földön-kívüliek rendelkezhetnek, mert aki ezt élő ember utánunk csinálja, annak befizetek!
Lehet, hogy szellemekkel, valamiféle gonosz bolygóközi lényekkel vívunk árnyékbokszolást? Vagy újabb hurrikán előszelei ezek?
Nem tudom mire vélni a dolgokat. Olyan ez, mint az Übü királyban az a jelenet, amikor a kártékony férgekként földből előbújó elkorcsosult emberi lények, elözönlik a normális emberek földjét és lehúzzák magukhoz a szépség, a rend, a jóérzés demokráciáját.
Nem voltam rest, hazamentem, s magamhoz vettem fényképezőgépemet. Dokumentáltam a jelenséget, s azon melegében el is küldtem az Újságnak! Tegyék közzé a felvételeket, görbe-tükröt tartva elénk: ilyenek vagyunk! Akinek nem inge, ne vegye magára! Ezek után csak arra lennék kíváncsi, hogy az ezeréves évforduló tűzijátékának fényétől elvakított tömeg a káprázatból magához térve, milyen újabb attrakciónak lesz szemtanúja. Vajon lehet a felfordított pingpongasztalt még valamivel űberelni?


Dunaújváros, 2000. 08. 06.