Sötét volt a szűk térben, csak egy repedésen hatolt be egy kis fénysugár, jelezve, hogy valahol a külvilágban nappal van. Fényes nappal.
Mindig a szekrényben ült, mikor valami baja volt, még egészen pici korában fedezte fel, hogy ott nem keresi senki. Azóta egyre többet volt benn, mostanára napi 3-4 órát, vagy többet. Félt a fénytől, félt a külvilágtól, egy furcsa álomvilágban élt egész életében, ahova minden csak tompán hatolt be, és a bázisa a szekrény volt.
Nagyon kevesen tudtak a létezéséről.
Csak a szörny. A gonosz. Aki elől a szekrénybe menekült.
A szörny nagy volt, félelmetes és fájdalmat okozott. Volt az ütés okozta fájdalom, a vágás okozta, a hajtépés, az égetett seb. Mind-mind másféle fájdalom volt, és mindig akkor érkezett, mikor nem számított rá.
Most is bemenekült a szekrénybe, mert a szörny megérkezett. A vágás jött volna soron, de a szörny furcsán dülöngélt és mikor föléhajolt, egyszerűen ráejtette azt a fémesen csillogó tárgyat, amivel máskor a bőrét felhasította, aztán elesett és olyan furcsán morgott magában.
Ő pedig rohant a szekrényhez, magára csapta az ajtót, kizárva a rosszat. Lassan megnyugodott.
A szörny pedig üvölteni kezdett, csörömpölés hallatszott, és a hangok egyre erősödtek. Közeleg.
Ösztönösen ökölbe szorult a keze, de ott már volt valami. Persze, az a félelmetes tárgy. Halk sikoly tört ki belőle. Behozta a Gonoszt a szekrénybe!
Halk sikoly, de Az ott kint meghallotta és megállt. Horkoló lélegzetvétele betöltötte a helységet. Hirtelen eltűnt a kis fénysugár, valami eltakarta.
Majd a szörny feltépte az ajtót és a biztonságosnak hitt menedékbe betört a fény, elvakitva őt. És már érezte magán az erős kezeket, ahogy kirántják az eddigi helyéről a nyakánál fogva. Fájt nagyon.
Az egyik kezével görcsösen kapaszkodott a késbe, a másikat ökölbe szorította, és a szörny mellkasát ütötte vele. Hiába, a szorítás nem enyhült.
Ekkor a másik kezével is odacsapott, ám mikor vissza akarta rántani, nem ment. A Gonosz pedig megállt Annak a testében, visszatért a gazdájához, nemsokára újra ezer kín következik.
De csodák csodájára a szorítás enyhült, meleg folyadék folyt a kezére. A szörny üvöltött, majd megingott és elesett, magával rántva őt is a földre. Csakhogy ő még felállt valaha, míg a szörny feküdt a piros tócsába mozdulatlanul.
Bizonytalan léptekkel hátrált a szörnytől, mikor már biztos távolságra volt tőle, megfordult és csodálkozva nyitotta rá a szemét az ablakon át feltűnő, számára teljesen új világra...