896. Május hetedikén hírnökök jöttek Szvatopluktól és jelezték, hogy maga a nagy Szvatopluk kíván tisztelegni Árpádnál.
– Jöjjön csak, várjuk illő tisztelettel! – adta beleegyezését Árpád.
Délután három óra felé érkezett meg Szvatopluk és kísérete. A királyt négy teherhordó szállította aranyozott hordszékében. Kísérete brokátselyem ruhába és fehér gyolcsba öltözve festői látványt nyújtott. Amikor a fővezér sátra elé értek, Szvatopluk kilépett a hordszékből és három lépés távolságra megállt a szoborként magasló, hatalmas termetű Árpád előtt.
– Légy üdvözölve földünkön hős Árpád vezér! – mondta Szvatopluk és intett szolgáinak. Három szűzlány lépett elő és egyenként Árpád elé járultak. Az egyik egy marék földet nyújtott át aranytálcán a vezérnek, a másik egy aranykorsóban vizet, míg a harmadik egy ezüst sótartóban sót. Miután átadták az ajándékokat Szvatopluk így szólt.
– Nagyságos vezér, a magyarok hős népének legfőbb hadura! Fogadd el tőlem és a szlovák néptől ezeket a jelképes ajándékokat! Ezzel felajánljuk neked itt tartózkodásod alkalmából földjeinket, legelőinket, vizeinket és a barátságunkat. Éljünk egymással barátságban! Nagy ez a világ, elférünk rajta mindannyian.
Árpád intett szolgáinak és egy arany kengyelt, egy gyeplőt és egy nyerget adott át Szvatopluknak. Az megköszönte a jelképes ajándékokat. Miután az udvariassági aktus befejeződött, Árpád lakomára invitálta a küldötteket. A terített asztalnál vígan folyt az ünnepi lakoma. Már estébe fordult a nap, amikor a szertartásmesterek meggyújtották a máglyát. Elővezették a Fehér Lovat, a magyarok Istenét jelképező szent totemállatot. Árpád belelépett az ezüstkengyelbe és nyeregbe pattant. Kinyújtott karjának kézfejére ültették a turulmadarat. Ezzel a szent hármasság felkaptatott a füves dombra. A fősámán leborulva előttük, karjait a világ négy tája felé kitárva így jövendölt.
– Fehérló Istene! Magyarok harcimadara Nagy Turulmadár! Megidézlek benneteket és válaszoljatok arra, amit kérdezek! – kiáltotta kifordult szemekkel. Hirtelen valamilyen bódító port szórt a lobogó máglya tüzére, ami lila ködbe vonta az ott tartózkodókat. A sámán semmitől sem zavartatva magát, folytatta a szertartást.
– Magyarok Istene tégedet kérdezlek: elfogadod-e az alkut, amit Árpád kötött Szvatoplukkal? Elfogadod-e Észak Magyarország Szlovák királyságának hódolatát? – a tűz kékeslila lánggal fellobogott. Kísérteties, szférák zenéjéhez hasonló hangokat hozott az égből a szél. A sátán a lemenő nap felé fordította orcáját, farkasszemet nézett a nappal és így szólott.
– A Magyarok Istene elfogadta földed és néped hódolatát. Mától királyságod elvesztette önállóságát, eladtad nekünk, magyaroknak egy kengyelért, gyeplőért és egy nyeregért. Ez a fizetség a nekünk felajánlott földekért, vizekért és rétekért cserébe. Jól van ez így Szvatopluk?– kérdezte tőle a sámán. Szvatopluknak torkán akadt a falat. Lila arccal hápogott.
– De Árpád csak nem képzeled, hogy ennyiért megvásárolhatod országomat és népemet? Mi lesz akkor velem? Ország nélküli királyként mihez fogjak, ezekután?
– Csak a földet, réteket, legelőket és vizeket vettem meg tőled. A néped szabad és te is az vagy. De a mi fennhatóságunk alatt éltek ezután, egymás mellett, békében. Senkit nem bántunk, aki nem árt nekünk. Te is beállhatsz szolgálatunkba, építeni Nagy Magyarországot. Felajánlom a Gyula tisztségét, volt országod területére. – mondta és leugorva ,kantárszáron a megrökönyödött Szvatopluk elé vezette a fehérlovat s kezébe akarta adni a kantárt.– Na, áll az alku? – kérdezte újfent. Szvatopluk kiguvadt szemekkel meredt rá, majd remegő hangon megszólalt.
– Ez ugye vicc volt fejedelem? Nem gondoltad komolyan, hogy ilyen nevetséges áron megveheted országomat? Nem, nem adhatom neked! Amiről önként lemond az ember azt már többé nem, követelheti vissza! Egy fejedelmtől, aki egyenrangú veled, nem kívánhatod, hogy vazallusodként kutyahűséggel szolgáljon és segédkezzen népe rabszolgaságba taszításához! Vedd el, ragadd el tőlem! Gyilkold le népemet és engemet is! Csak a testemen keresztül mehettek tovább!
– Ez az utolsó szavad? – kérdezte Árpád vészjóslóan. Ebben a pillanatban a lebukó nap vérvörösen felizzott az égboltozaton.
– Igen – mondta Szvatopluk és felállva menni készült. Árpád a kék levegőégbe nézett, a Magyarok Istenét keresve tekintetével, majd megszólalt.
– Mi legyen vele?
– Áldozzátok fel a nép érdekében! Tegyetek úgy, miként Álmossal. Nem léphet be az új hazába. Tegyétek meg most, azonnal! – szólalt meg közvetítőként a sámán és megszűnt az égi jelenség.
A pribékek pedig megfogták Szvatoplukot és lemeztelenítve, kiszögelték az előre elkészített keresztre, majd a máglya közepére állítva alágyújtottak. Hajnalig égett a máglya, jelezve Európának, hogy megszületett Magyarország. Szvatopluk a máglyahalál által megváltotta népét és biztosította egyenlőségét a hét magyarok szövetségének országában.