Egyre jobban elkeserít az a jelenség, amit az utóbbi időkben a művelődés és pedagógia becsődöltetésére és elsorvasztására tesznek.
Az államadósság visszafizetésének szorításában először elkótyavetyélték kormányaink a szocializmusban létrehozott infrastruktúránkat, mondván, elavultak ipari üzemeink. Utána a pénzhiányt csökkentendően egymás után vonták meg a Művelődési Otthonok támogatásait.
Ennek első körben áldozatul estek a népművelők. Létszámuk tizedére csökkent, s az üres Művelődési Házak kirakodóvásároknak, s irodáknak adnak otthont, és minimálisra zsugorodtak bennük a nép művelésére szolgáló helységek, rendezvények.
Utána következtek az iskolák és óvodák. A költségek csökkentésére valakik kitalálták, hogy ha összevonjuk ezeket az intézményeket, akkor pár munkahelyet meg tudunk spórolni. Aztán körzetesítették az egyetemeket ugyanilyen megfontolásból.
Tanároktól megvonták a helyettesítési pluszpénz lehetőségeket, de a fizetésüket aránytalanul létminimumon tartják.
Úgy néz ki a dolog, hogy a magyar népgazdaság süllyedő hajójából kidobálják a balansznak tartott művelődési kiadásokat. Egy jelképes Tajgetoszról ledobálják a kitűnő pedagógusokat, nagyműveltségű egyetemi tanárokat és művészeket. Mindezt a profiltisztítás, racionalizálás, gazdaságosság jelszavainak pufogtatása közben teszik. Úgy érzem, tudatos aknamunka folyik a nép szisztematikus butítása érdekében. Ugyanis a buta nép önérzetessége is sérül, s a vezetés demagógiáját könnyebb egy szellemileg csökkent népre ráerőszakolni. A hatalom sohasem szerette működésének kritikus szemlélőit.
Azt hozzák fel a képzés visszafogása indokául, hogy a kiképzett embereket agyelszívással felszippantja a nyugat (ÚNIÓ). Ez botorság! Ha nem kiáltunk megálljt a pedagógusok kiszipolyozásának, életkörülményei lesilányításának a próbálkozásaira, akkor eljön majd az idő, amikor eljutunk a pidgin angolok szintjére, akik 500 szóból is megértik egymást.
A fiatalokkal lassan nem lehet kommunikálni, mert nem értik szinonimáinkat, szófordulatainkat. Tőmondatokban dadognak, s diszlexiában szenvedve képtelenek egy könyv elolvasására.
Tehát, akik a negyven év vívmányaként elért színvonalat 10 év alatt visszafejlesztették, rosszabbak a spártaiaknál, akik a Tajgetoszról dobálták le az életképtelennek látszó csecsemőket.
Ezek az urak a pedagógusok lehetetlen helyzetbe hozásával, a művelődési intézmények tönkretételével kiöntik a mosdóvízzel a csecsemőket is.
Felteszem a költői kérdést: az ország süllyedő hajójáról nem lehetne esetleg olyan balanszokat kidobálni, akik a maffia szekerét tolva ezermilliárdokat síbolnak el tőlünk, a pedagógusoktól, a művelődéstől? Hol vagytok, ti spártaiak? Hol van egy magyar Tajgetosz, ahonnan ledobálhatnánk a haladást, elsinkófálókat, a népet tönkresilányító rendeletek kiagyalóit! Hol? Kérdezem a szelet: nem felel...