Úgy zakatol, dübörög a vérem,
Elevenen férfit nem láttam már régen.
Jó lenne már újra ölelni, csókolni,
Egy felajzott féri karjaiban lógni,
Dübörög a vérem, kiújult a sérvem,
Köldökömet bávatagon nézem.
Nem bánom én azt se, ha reped a hasfal,
Egy férfi teremjen itt gyorsan.
Úgy kellesz nekem, mint parasztnak a kenyér,
Kiéhezett testem parlagon henyél.

Tegyünk hát most róla, miről szól a nóta:
Egyszer egy az kettő, férfiből nem elég csak kettő.
Éppenezért jó volna, ha volna,
Egy robosztus férfi a nyakamban lógna.

Zúg, kavarog, dübörög a vérem, jer hozzám fivérem!
Csókjaid, forróságod, kanszagodat vágyom,
Jer pamlagomra, ruháim magamról lehányom.
Vetett ággyal, meztelenül várlak,
Dübörgő véremnek nem vetek már gátat.
Zúg, zakatol a vérem, nincsen ki, csillapítsa éhem?
Hol vagytok ti hősök, cudar himpellérek?
Nincsen ki, lehűtse tűzforró, bő vérem.

Megvadult folyamként, zúg, dübörög a vérem,
Oltsa el valaki az egekre, kérem.
Zúg, pörög, dübörög és hörög,
Sok himpellér gúnyosan a szemembe röhög!