A nyolcvankilenc éves Kati néni és a 80 éves Mari néni csendesen, halkan beszélgetve ülnek a belgyógyászat folyosóján. Mindketten epepanaszokkal kerültek be kivizsgálásra és erősítő kúrára. Vészesen közeledik a kéthetes kezelés vége és a hazamenetel. Kati néni viszi a szót.
- Tudja, nekem öt gyerekem van, meg három nevelt a második uramtól. Van tizenhat unokám, nyolc dédunokám és egy ükunokám.
- Mégse látok itt magánál egyet se - veti közbe Mari néni.
- Hát ez az. Tudja, úgy van az, hogy egy anya felnevelhet nyolc gyereket is, de őt nyolcan sem tudják eltartani. Mindegyiknek a maga baja, gondja az első. Pedig két fiam meg a nagyobbik lányom is benn lakik a városban. A Vasműben dolgozik négy unokám is.
- Mégse jönnek kendhez.
- Nem érnek rá, de majd vasárnap!
- Látja, nekem még él az uram. Nincs gyerekünk, de úgy élünk, mint a vadgerlicék. Mos, vasal, főz rám az uram, hogy így legyengültem. És minden nap bejön. Igaz, húsz kilométerre se lakunk innen...
- Én is itt lakom a szomszéd kisvárosban. Még pár hete kapáltam, gyomláltam, szedtem a meggyet, aztán elkapott az epe. A házra a szomszédasszony vigyáz, meg a félszemű korcs eb, Pemete. Majd csak jön valaki értem, azt hazajutok valahogy.
Pénteken aztán megkapta a zárójelentést és az elbocsátó szép üzenetet. Kezében forgatva a zárójelentést kiült a folyosói padra, maga mellé tette hűséges görbebotját és várt. Várta, hogy majd csak jön érte valaki. Eljött az este, de csak ült rendületlenül. Kérdezik tőle a nővérek
- Mivel megy haza Kati néni?
- Repülővel kedves. Várom a repülőt.
Mosolyogtak rajta, s az elfekvő betegek által el nem fogyasztott húspástétomból kínálták, mintha még benn lenne a normában. Kilenc óra felé, még mindig ott ült az öregasszony az elnéptelenedett folyosón. A nővérek faggatták.
- Kati néni, mondjon egy telefonszámot, felhívjuk a gyerekeit!
- Nem tudok. Semmilyen számot nem tudok, pedig jöhetnének. Többeknek van kocsija is , de nem látogattak, rám se néztek.
- Tudja valaki, hogy kiengedték?
- Senki. - ingatta fejét komoran Kati néni.
- Hazaküldjük mentővel.
- Nem szükséges. Várom a repülőt.
- És, ha nem jön?
- Akkor felülök a repülőszőnyegre, és huss! - mondta huncutul, és magába mélyedt.
A nővérek az éjszakás műszak teendőivel voltak elfoglalva, rá se hederítettek. Kati néni pedig felállva a padról elbicegett a folyosó végén lévő nyitott erkélyajtóig. Felnézett a csillagos égre, átlépett a korláton és belehullott a semmibe.
A csattanásra figyeltek fel, s rohantak le a negyedikről a nővérek. Kati néni még élt, amikor rátaláltak.
- Mit tett magával Kati néni? - kérdezték döbbenten.
- Nem jött a repülő, felültem hát a repülőszőnyegre. Most már jó. A Mennyországban vagyok. Már semmi sem fáj. - suttogta és átszenderült a másvilágra.