Feltöltve: 2006-01-28 06:41:04
Megtekintve: 6259
örök feltámadás.
Naponta, kora reggelenként egy fekete ruhás asszony szállt fel, kezében kis virágcsokrot szorongatva, a temetői buszra. Egyik nap megszólítottam:
- Régóta figyelem magát, amint a temetői járatra vár. Miért?
- Tudja, fél éve, hogy meghalt az én drága jó uram. Az a fránya rák szétrágta a szervezetét. Hogy lehet ilyen igazságtalan az élet? Miért azt ragadja el tőlünk, aki egész életében csak adott, a légynek sem ártott soha?
- Bizony ez szomorú dolog, de a jóisten biztosan tudja, hogy mit miért tesz vigasztaltam, de ő tovább panaszkodott.
- Bekötött szemekkel figyel minket az úristen, mert eltűri ezt a sok gazságot, istentelenkedést, lopkodást, rablást, erőszakot. A gazemberek 100 évekig is elélnek, akik meg megváltásként, az ő bűneiket magukra véve meghalnak életük teljében, azok hiábavalóságot cselekednek csak. Hol itt az igazság, uram? Örökre elveszett!
- Igazat adok önnek asszonyom: mártíromsággal már nem lehet megváltani ezt a velejéig romlott világot. Hány éves volt a kedves férje, amikor jobblétre szenderült?
- Az ötvennyolcadikat töltötte a drágám. Azóta sem tudom elfogadni a halálát. Azért is járok ki hozzá minden nap, hogy hátha találkozunk a sírnál, megáll mellettem, megérinti a vállamat és megkérdezi tőlem: hogy vagy? Mi újság? - mondta szégyenlősen, s fellépett az éppen beálló busz lépcsőjére.
Történt, hogy halottak napján én is kivittem elhunyt rokonaimnak koszorúimat, meggyújtottam gyertyáimat. Kifelé araszolgattam a tömeg között sodródva, amikor az ismerős özvegyasszonyt és családját pillantottam meg a csonkig égett gyertyák előtt révülten maguk elé meredve. Abban a pillanatban az özvegy megingott, s lerogyott a padra. Pár perc múlva magához térve a következőket mondta el a körülötte állóknak.
- Feri itt volt. Megölelt, kezeit a vállaimra helyezve így szólt: "Most már végleg elmegyek, ne bánkódjatok utánam, eleresztelek benneteket. Élőnek élő a párja, így hát feloldalak hűségesküd alól kedves feleségem. Éld az életed, s keress új párt magadnak, aki támaszod lesz hátralévő életedben! Lélekben veled maradok, de nekem már ott fenn, jó!" - mondta, és egy fuvallattal ellebegett a kék levegőégbe. - fejezte be az özvegy a jelenés elmondását, majd megkönnyebbült sóhajjal elindult kifelé a temetőből.
Kilépve a főkapun, a kapu feletti feliratra tévedt tekintetem: "FELTÁMADUNK!"
- Régóta figyelem magát, amint a temetői járatra vár. Miért?
- Tudja, fél éve, hogy meghalt az én drága jó uram. Az a fránya rák szétrágta a szervezetét. Hogy lehet ilyen igazságtalan az élet? Miért azt ragadja el tőlünk, aki egész életében csak adott, a légynek sem ártott soha?
- Bizony ez szomorú dolog, de a jóisten biztosan tudja, hogy mit miért tesz vigasztaltam, de ő tovább panaszkodott.
- Bekötött szemekkel figyel minket az úristen, mert eltűri ezt a sok gazságot, istentelenkedést, lopkodást, rablást, erőszakot. A gazemberek 100 évekig is elélnek, akik meg megváltásként, az ő bűneiket magukra véve meghalnak életük teljében, azok hiábavalóságot cselekednek csak. Hol itt az igazság, uram? Örökre elveszett!
- Igazat adok önnek asszonyom: mártíromsággal már nem lehet megváltani ezt a velejéig romlott világot. Hány éves volt a kedves férje, amikor jobblétre szenderült?
- Az ötvennyolcadikat töltötte a drágám. Azóta sem tudom elfogadni a halálát. Azért is járok ki hozzá minden nap, hogy hátha találkozunk a sírnál, megáll mellettem, megérinti a vállamat és megkérdezi tőlem: hogy vagy? Mi újság? - mondta szégyenlősen, s fellépett az éppen beálló busz lépcsőjére.
Történt, hogy halottak napján én is kivittem elhunyt rokonaimnak koszorúimat, meggyújtottam gyertyáimat. Kifelé araszolgattam a tömeg között sodródva, amikor az ismerős özvegyasszonyt és családját pillantottam meg a csonkig égett gyertyák előtt révülten maguk elé meredve. Abban a pillanatban az özvegy megingott, s lerogyott a padra. Pár perc múlva magához térve a következőket mondta el a körülötte állóknak.
- Feri itt volt. Megölelt, kezeit a vállaimra helyezve így szólt: "Most már végleg elmegyek, ne bánkódjatok utánam, eleresztelek benneteket. Élőnek élő a párja, így hát feloldalak hűségesküd alól kedves feleségem. Éld az életed, s keress új párt magadnak, aki támaszod lesz hátralévő életedben! Lélekben veled maradok, de nekem már ott fenn, jó!" - mondta, és egy fuvallattal ellebegett a kék levegőégbe. - fejezte be az özvegy a jelenés elmondását, majd megkönnyebbült sóhajjal elindult kifelé a temetőből.
Kilépve a főkapun, a kapu feletti feliratra tévedt tekintetem: "FELTÁMADUNK!"
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-01-29 10:43:18
Én köszönöm, hogy van mit olvasnom :)
2006-01-29 07:43:02
Köszönöm a hűségedet,a kitartó olvasást. Szeretettel:Bogi
2006-01-29 00:17:49
így még inkább, ha lehet ilyet mondani
2006-01-28 14:34:23
Halottak napjára írtam.A férj osztálytársam volt,a feleség pedig a szomszédban lakik.Minden igaz.
2006-01-28 14:27:54
ez nagyon szép volt