Szemedben kigyúlt a szikra,
örök mécses, lágy árva,
üdvös, tereken lobogó,
messze, messze suhanó…

Mennycsepp nélküli úton,
mostoha századokon,
tomboló zivatarokon
vándorolj, vándorolj,
igaz oltalom.

Pillanat vagy már,
végtelen sugár…

Észrevétlen kering
minden tova
(a Föld, a Hold, a Nap,
a csillagok,
az Univerzum maga),
csak Te vagy néma:
Mozdulatlan.

Kitárul lassan szíved,
újra dobogsz.
először a Földet szívod
magadba,
izzó, tétova csillagokat,
elhaló távokat,
kozmoszokat,
Istent.

Benned kering minden,
körülötted sejtekké áll
a Tér,
a Reménység,
s az örökkön csillogó s tajtékzó:
Mindenség.
2003.06.23.