Ami hiányzik most, csepergős télben,
míg az eső esik, álszent-szerényen,
s fel-felfényli: nincs is kedve, hogy essék,
de ez a sors, a tél, a kötelesség...

az a másik hit, az a másik látszat,
pillanata bogárka-mozdulásnak,
hideg helyett a hűvös, égkeretben,
megújulás, a színtelen - színesben?

Ami hiányzik: nincs is. Meg sem értem
miért vágyik rá szív tavaszdal-szélben.
Mi újul meg, ha minden ódon, régi?
Minek volt-vágyat újra felidézni?

Miért futnánk, s hová, mikor a házak
fölé harangszót terít a vasárnap,
s volt-terítéken étkek íze-vétke, -
és eltűnik, nehogy bárki elérje?

Miért a NINCS, és a VAN-ra a könnyek
esőcseppjei miért is ömölnek?
Miért tiportok el valóság-álmot
láthatatlan, nagycsizmás óriások?

Miért hiányzol elképzelt valóság,
ha mind-mind tudjuk, hogy csalók az órák:
ezüst számlapjuk csillog csak a szélben,
de nincs idő az Időtlen kezében?

Miért hiányzik mozgása a fénynek,
az igazinak, míg sóhajt a lélek,
e furcsa semmi? Nem látjuk, de meglát, -
és átadja messzi utak parancsát...

Miért hiányzol, Csillag, értő Ének,
ki kis bolygóid más mércével méred:
könnyel, mosollyal, virággal, madárral,
kristályhit-szépség tavasztisztasággal?