Elhagyatottan, egy kósza ágon, árván
csak meredt maga elé az ifjú holló.
Várta, hogy megpillantsa élete párját,
aki elszakítja majd lelkét a Magánytól.

Tűrte a tűző Nap sugarait, éjjeli vihart,
A természet szeszélyét, minden veszélyt,
Mert tudta élnie kell még valaki miatt.
Soha sem szabad elvesztenie a reményt!

Egyszer eljött az ő napja is. Igen. Eljött!
Fekete volt, lassan, halkan közelített felé
A sátáni lény, mely sok ifjú életet megölt:
Ember volt az!S a golyó átfúródott testén.