Kitagadtak, a földre száműztek,
Szárnyaim kitépték kegyetlen égiek,
Elhagyott már mindenki,
Az életem apró részletei.

Fájdalmamban üvöltenék,
A szívem is szárnyaimmal kitépték,
Nem jogom már hozzájuk fohászkodni,
Fájdalmam alig bírom elviselni.

Csapzottan és fáradtan,
Gyaloglok a bűnös mocsárban,
A poshadt áruló pocsolyákban,
Az emberek által mérgezett világban.

Mit vétettem, amiért ezt tettétek?
Majdnem olyan bűnös a ti tettetek!
Többé nem ragyoghatok közöttetek csillagok,
Nem szórhatok, a világ szép szemére csillámport.

Mi lesz velem nélkületek?
Mi lesz, ha a vadállatok meglelnek?
Húsomból majd ezren lakmároznak a farkasok,
De ha ez kell, meghozom az áldozatot.

Összetörtem belül millió darabra,
Minden csillagnak tükörképe egy-egy darabka,
Ők csak néznek némán, nem értik,
Hogy egy angyal ily módon miért száműzetik.

S én magam sem tudom, csak fáj,
Tolleső hullik fáradt zúzott testemre, mérgezett táj,
Vele nézek farkasszemet,
S a bokrok közt meglátom a csillogó farkas szemet.

Megbénultan bámulom a gyilkos szempárt,
Látom, már ugrik, a prédára egy percet sem várt,
Az égre tekintek, Rátok,
Lássátok, Ez a Ti hibátok!

2006. január 16.