Részlet Rúth emír keleti utazó gyógyitó mágus naplójából.

Kerek négy napig élveztük Heródes vendégszeretetét. Azért csak négy napig, mert négy nap múlva indult egy futárposta, mellyel biztonságosan tudtunk a római hadiúton át két nap alatt a trogloditák földjére visszajutni. Így aztán fegyveres kíséret mellett rengeteg kinccsel, csecsebecsékkel megrakodva tértünk haza Umma és immár az én házamba, azaz troglodita-barlangjába. Az elutazásig még történt egy s más.
A királyi palotában igen szíves vendéglátásban volt részünk. Külön lakosztályt nyitottak számunkra, s míg Umy ifjú arájával, én kis szerecsen apródommal osztottam meg baldachinos ágyamat.
Első nap végigjártam Dávid király hatalmas palotájának félig romos épületegyüttesét. A hatalmas védművek, épületmaradványok s a rájuk felépített modern királyi palota csodálatos összhangban állt egymással. Minden márvánnyal volt borítva. A mennyezeteken, kocsikerékszerű kandelábereken fáklyák voltak belógatva a térbe, így világították meg a hajdan fényárban úszó palotabelsőt. A főudvarmester elmondta, hogy Dávid király idejében valamilyen szerkezettel a frigyládából energiát vezettek a mennyezet alabástrom borítása mögé, s kékes fénnyel világították be a termeket. Sajnos, a frigyláda elromlott, 800 - 1000 éve is van már, hogy lepecsételték, és a kincstárban őrzik az óta is. Eredeti helyéről kivették, s díszládában helyezték el. Csak a főpap jelenlétében lehet megtekinteni.
Nagyon furdalta az oldalamat a kíváncsiság, és elhatároztam, hogy megszerzem Heródes hozzájárulását a frigyláda megtekintéséhez. Így is történt. A második napon vizsgáltam meg a depresszós, pánikrohamban fetrengő királyt. Azonnal hipnózisba vittem, megváltoztattam a tudalattiját. Kiütöttem belőle bűnös multjának kinzó, önmarcangoló emlékeit. Pozitív energiával töltöttem fel tudatos tudatát. A hipnózisból visszhozva mintha kicserélték volna. Egy derűs, mosolygós, délceg ereje teljében lévő férfi állt előttünk. A trónállóknak leesett az álla a csodálkozástól. "Csodát tett! Mágus, varázsló!" ordították sírva, és szakállaikat tépdesték uruk gyógyulásának örömére.
Heródes ruganyos léptekkel trónusához lépett, elhelyezkedett benne és megelégetten így szólt hozzám.
-Kérjél bármit nagy varázsló, kérésed parancs számunkra!
-A frigyládát szeretném megtekinteni nagy jó uram!- a király elkomorodott kérésem hallatán, de nem viszakozhatott, mert akkor tekintélye szenvedne csorbát. Azért, hogy a szentség ilyetén megsértését egészében ne vállalja magára, azonnal hívatta Kajafás főpapot, s megkérdezte tőle, van-e akadálya annak, hogy megtekintsem a frigyládát. A főpap ellenkezett. Elvörösödve rázta fejét, s nem akart engedni. Végül is azzal állt elő, hogy tisztátlanok nem láthatják a frigyládát, mert szentségtörést idézne elő, s nagy veszedelmet hozna az országra.
Heródes látta arcomon a szomorúságot, és megkérdezte Kajafást, van-e valamilyen megoldás arra, hogy mégis láthassam a frigyládát, de a szentség se szenvedjen kárt. Kajafás gondolkodott, majd kivágta:
- Körül kell metélni, s fel kell avatni! Tiszteletbeli zsidóvá, kell fogadni! Úgy mintha most született volna! - mondta, s kajánul figyelte reagálásomat. Én meghökkentem ekkora pimaszság láttán, de megadtam magamat, hiszen a kíváncsiságom nagyobb volt annál, hogy vállaljam a tortúrát. Így tehát beleegyeztem a zártkörben végzett szertartásba. Kajafás hivatta a sahtert. A sahter kihúzta övében tartott szent, élesre fent kését, s a tűzbe tartva felizzította, majd ott helyben, tanúk előtt lenyisszantotta legféltettebb szervem előbőrét. Így lettem a cél érdekében hithű zsidó. A király tüzes ciprusi borral fogadott be népe táborába. Most aztán szabaddá vált az út a frigyládához. Kajafás hivatta a kincstárnokot s a főudvarmestert, a király és a főpap társaságában lementünk a kincstárba. Ennek a három embernek a kulcsai kellettek a kincstár kinyitásához. Miután kinyitották a kincstár ajtaját, ők kinn maradtak, s a kincstárnokkal kettesben 10 percre beléphettem a kincstárba. A kincsekre nem volt időm, egyenesen a díszemelvényen elhelyezett hatalmas szekér nagyságú aranyveretes ládához siettem.
A kincstárnok letörte a pecsétet, s feltárult előttem a frigyláda. A frigyláda nem tartalmazott mást, mint egy aranypiramist, amelynek a csúcsa ki volt fúrva. A kincstárnok felemelte a piramist tartó lapjáról, s beláthattam belsejébe. A piramis belsejében egy háromperdületű Möbiusz tekercs volt, cérnaszigetelésű huzalból megtekercselve. A Mőbiusztekercs közepe egy szürke henger alakú mágneslapot tartalmazott. A mágnesszerű anyagból készült henger hatalmas energiát sugárzott ki magából.
- Ez hát a titok - konstatáltam. A frigyláda, melyet Mózes kapott Úrtól, nem más, mint egy frekvenciagenerátor. És a visszacsatoló elem nem más, mint a hiányzó arany Ankh-kereszt lehetett. Rögtön rá is kérdeztem.
- És a csúcsba fúrt lyukban mi volt?
- Ó, abban uram a teremtő tudat kulcsa, az arany Ankh-kereszt volt, amit Dávid halála után elloptak, s Egyiptomba vittek. Most a fáraók szent ereklyéje.
- Értem, s az óta van lepecsételve a frigyláda?
- Igen, uram, a frigyláda kulcsa idegen kézbe került, s így varázsereje is megszűnt. Többé nem adott fényt. Izraelre a nagy király halálával sötétség és testvérháború borult. Júdea ege elsötétedett, és ezer éve várjuk a hajnal pirkadását.
- Ha visszakerülne a kereszt, akkor a frigyláda is újra működne?
- Azt nem hiszem uram. A világítás eszközei elkallódtak. A régi palota tönkrement. Ha működne is a frigyláda, nem tudnánk mit kezdeni vele. Így hát egy maradt: bálványként imádjuk és tiszteljük, mint a nagy Dávidról ránkmaradt örökséget. Nincs mit tennünk! - tárta szét tehetetlenül karjait a kincstárnok, majd újra lepecsételve a frigyládát, kivezetett a teremből.
Elég volt látnom a szituációt, s máris felmértem a helyzetet. Az Ankh-kereszt nem szolgált mást, mint a csúcsenergia visszacsatolását. Ha tehát a király, a titok tudója be akarta indítani a generátort, csak bedugta az Ankh-keresztet, s a kapcsolat létrejött. Kigyúlt a fény. Így lehetett hatalmas energia-kisüléseket létrehozni, s a népet isteni erővel sakkban tartani. Íme, hát a titok nyitja. A szürke henger meg nem más, mint a mágneses uránérc. Isteni (tachion) energiát sugároz, s a Möbiusz tekercsben fenntartja az indukált mágnesáramot. Ilyen egyszerű az egész.
Megnyugodtam, s bíborfurulyám megcsonkolását sem bánva lezártam a kérdést: a piramis-energiát ősidők óta használta az ember, de csak a beavatottak: a főpapok tudták a titkot. Hiányzott azonban még egy láncszem: vajon milyen célt szolgáltak a hatalmas kőpiramisok?
Erre kellett megkapnom a választ, s a négy nap leteltével ezért siettem vissza az esszéniánusokhoz. A gépházba kellett bejutnom, hogy az összefüggéseket megtaláljam.
A vendégség letelte után pompás lakomát adott számomra a király, s mint az elején említettem, díszes kísérettel indította útnak kis karavánunkat.
Útközben érintettük Barchópa Masszadai erődjét, s fájó szívvel adtam le kis szerecsen apródomat, hiszen várt már feleségem s fiam. Így aztán a trogloditák földjének határára érve, egy kettős perdülttel újra kifordultam énemből, s megint visszavágódtam a rendes kerékvágásba: bíborlándzsámmal hadba indultam szépséges feleségem bájainak bevételére.