Oltsd szomjad mézzel,
Kényelmes puha tenyérrel.
Hallgasd a sír dallamát,
Oltalmául odaát.

Nincs semmi, csak az árnyak,
Csak a léptek hangjai várnak.
Egyedül maradtam nélkületek,
Egyedül hallgat a könyörület.

Testvéredül szegődjenek a csillagok,
Bezárt kapuikon át, éltesd világaid.
Mennyek királya, te égi istenség,
Töltsd meg ürességgel elmém börtönét.

Álomba ringatott sóhajod,
A tűzből nincs kiút ma már.
Vágyódtam az izzadó tömjénfüstre,
De nem jött, a halál.

Sóvárogva bolyongtam a véredre,
Fényt hoztam a földre.
De tébolyultan belső bódultságomban,
Rémképként tört rám az örömtelenség.

Nincsen szeplőtelenség,
Nincsen vágyódó homály.
Nem könnyeznek angyalaink.
A csillagporos messzeségbe.

Oltsd szomjad vérrel,
Könnyes és puha tenyérrel.
Hallgasd a sír dallamát,
Hogy mindennek vége hát...