Szétveti lelkemet a düh, csak pusztítanék.
Ember ilyen forradalmat nem alkotott,
Aminek most én a vezére lehetnék.

Lerombolnám egy nap alatt az álmot,
Utolsó reményeit az emberiségnek.
Mindent, amire a kezdetektől vágyott.

Nem kímélném azt sem, ki kínok közt fetreng,
Sem azt, aki bűnbocsánatot nyert.
Százszor adnám vissza, ha valaha is megvert!

Haragom elsöpörné a földről azt a kevés
Leheletnyi érzelmet, melyet oly durván
S kegyetlenül kínoz a mindenható ég!

Nem hagyok így semmit magam után.
Végül elmegyek majd érted is. Ne félj,
Gyorsan vágom majd el életed fonalát!