Egyedül vagyok. Semmi sincs körülöttem. Hiába kiáltok, hangom elnyeli a sötétség. Mindent elnyel. Keresem a fényt, de sehol se lelem. Minden üres, csendes és kihalt. Sehol se látok élőlényt, nem hallok hangot, nem tapintok semmit, nem érzek se illatot, se szagot. Csak úgy vagyok. Létezek a nagy Semmiben. Tévedés. Nem létezek a semmiben. Csak én vagyok és senki más. Magam vagyok a semmi, a sötétség, a nagy Nihil, mely mindent elnyel mi valaha létezett vagy létezni fog. Öröktől fogva létezem. Nincs se kezdetem, se végem. Nem lehet behatárolni. Mindenhol jelen vagyok. Én vagyok a világ, a mindenség. Bennem van minden, s mégis egyedül vagyok. Nincs nálam magányosabb. Hiába nyelek el mindent, az eggyé válik velem, s így hiába gazdagodok vele, mert nincs kivel megosztanom.
Gyötör a magány. Bármit megtehetek, bármit elnyelhetek, csak társra nem lelhetek.
Mikor mindent beborít a sötétség, én ott vagyok, mert magam vagyok a mélységes feketeség.
Nem pusztán a nihil vagyok, hanem a Magány is. Tart tőlem a világ, menekülnek, de el nem kerülhetnek és ezt ők is tudják. Saját magam kínzója vagyok, ám elpusztítója nem lehetek. Általam szűnik meg minden, így én vagyok mindenség, s a Végzet. Önmagam végzete pedig nem lehetek. Ördögi kör. Nincs kiút. Örökre együtt kell élnem magányommal belátva, hogy végül semmi sincs, csak én. Én, a Semmi, a Magány és a Végezet Csak mi vagyunk, kik egyek vagyunk.