Mikor olvasni kezdtem a könyvet, először csak egy mű:

Először is a cím: Budapesti skizo, mi is jut eszembe erről? Mire is reflektálhat a cím? A válasz egyszerű, Bret Easton ELLIS : Amerikai Psycho-jára, mely a szerzőre nagy hatással volt, s gondolom a címválasztás is ezt sugallja, illetve eladhatóbb is így talán (okulva az Amerikai Psycho sikerein és botrányain). Ám minden hatással és kölcsönhatással van mindennel, direkt vagy indirekt módon (itt is inkább direktet érzek), s az Ellis könyv pedig a sima Psycho-ra, melyet Robert Bloch regényéből írta: Joseph Stefano, rendezte: Alfred Hitchcock (1960).

"majd pedig még 2 lebeget a szemem előtt "

(Meztelen ebéd írta: William S. Burroughs ;rendezte: David Cronenberg illetve
Félelem és reszketés Las Vegasban írta: Hunter S. Thompson; rendezte: Terry Gilliam)

" ám a végére egyik sem maradt meg (a sima Psycho-t leszámítva, mindháromnál a nihilista semmibe hullás és lebegés, kábítószerek, gyógyszerek és alkohol, radikális pornográf elemek, s társadalmi külsőségek és szokások a mérvadóak).
Hogy miért? Mert ez magyar, s bármennyire is másol és merít, bármennyire hazai psyho, hazai kontextussal, életvitellel és helyszínekkel, nyelvezettel.
Igaz, az "amerikai tárásához" hasonlóan ez is igencsak komoly vitákat és botrányokat kevert, ezzel is a siker és sikertelenség hálójában ragad s vánszorogva beépülni látszik a magyar irodalomi köztudatba. Ennek okai, hogy lassanként a magyar olvasótábor befogadóképesebbé válik, ahogy Marilyn Manson is ma már nem botrány, hanem pop-rock sztár.
A minimalizmus napjaink posztmodern irodalmának talán legfiatalabb, de máris egyik meghatározó irányzatával vált, melynek a 40 éves (fontos, hiszen az önpusztítás és különböző addíciók mind, de mind fontos résztvevői - adják meg a főszereplő történetét, s mindig dekadens és sérült karakter ábrázolását) Bret Easton Ellis a fő és mérvadó alakja (fontosabb - magyar nyelven megjelent - művei: Az informátorok, Glamoráma, Nullánál is kevesebb, A vonzás szabályai, Amerikai Psycho). Nos Hazai Attila a hazai megtestesítője mindennek, kire hatással voltak még egy másik nagy minimalista gondolati is (hiszen ő fordította le angolról magyarra - Nem ők a te férjed) Raymond Carver illetve Walter Kirn - Ujjszopó-ját.
Hazai Attila könyve körül sok a botrány; sokan kultuszkönyvnek kiáltották ki, miközben mások egyszerűen nem tartják irodalomnak. Megosztja olvasóit, a minimalista szembesítéssel, s fura és fanyarú élet -és emberszerűségével. Aktulalítása nagyon is valószerű, s a mi generációnkra jellemző szórakozási és önpusztítási talányokat boncolgatva mutatja be Ferit (Soros Feri - valójában Hazai Attila álneve).
Az Amerikai pscyho-hoz hasonlóan (ott Patrick Beatman a nagyvárosi diplomás) a kallódó, tökéletesen kiürült, márkanevek, partik, szerek és a pótcselekvésként űzött szex, koordináták és koordinálatlan rendszerében létező budapesti (zenész) világát mutatja be. Szöveg és szöveg, és szöveg, közben pedig nem történik semmi, csak megismerjük a főszereplőt és a szerek használatát, receptjeit (a leírások részletessége végett azt gondolom Hazai Attila érzett és átélt már ezt-azt), a partikat, mellékhatásokat, s az anyag adta ködösítetlen - néhol vulgáris és obszcén - gondolatait. Jellemző a regényre a kíméletlen realizmus, mely miatt megosztja az befogadót. Megköveteli a karakter az olvasótól az empátiát, (mondanánk rá, ám nem követel meg semmit, hideg, kimért, és okos; életképes tulajdonságok az életképtelenségben), mellyel csak akkor élhetünk, ha minimálisan elfogadjuk Feri életmódját, csak így vagyunk képesek haladni, amúgy olvashatatlan - s persze felháborító írás marad. A minimalizmus hazai prófétájaként skatulyázták be és nevét ott emlegetik szüntelen a magyar Ellis kánon résztvevőjeként, valamennyire oldja a befogadás nehézségeit egyfajta minimalista humor, melynek megértéséhez, újabb mezsgyéket kell átlépni, tehát egy igencsak erős és nehéz regény. Furcsa a minimalizmus, mert nekem Csáth és Mikszáth jut róla eszembe (persze ez abszurd egy fikció), ott is az egyszerűnek tűnő történet mögött nehéz és mély dolgok húzódnak meg az életről és az embernek lenni és maradni problémáiról.
A minimalizmusra jellemző összes alkotó elem fellelhető a műben; egyszerű s persze közben primitív, elementáris, formálatlan-refletkálatan történet mondást állítja szembe a már jól ismert és beépült, hazugnak, ránk erőltetetnek, deforálónak érzett konvenciókal szemben.
Konvenció itt bármi, mely a normális életről szól, a szürke kis emberekéről, az egészségüket féltő tini lányokról, a füzetes lányregényekről, melyeket méltón és érthető okokból gúnyol ki.
Az amerikai minimalizmus bizonyos vonásai mindenképpen helyet foglalnak a történetben és az írásmódban, kopogó, egyszerű, néhol túlfókuszált s ábrázolt, másutt kopogó, minimál, tárgyszerű-érzéketlen mondatok, gyakori szóismétlések és gondolat visszakanyarodások, le kererekítetlen sztoriba ágyazva, de én mégsem érzem, annyira New York ízűnek.
Mikor olvastam, folyamatosan az Amerikai Psycho lebegett akarva-akaratlanul is a szemem előtt, és állandóan reflektáltam rá. Ott hogy volt, itt hogy van- az Ellis műre annyira jellemző éterien műanyag világ, és a kapitalista értékek magas színtű oltározása és gólem építése. A hazai psyho-ban nem csillog annyira fényesen a felszín, a divat se a legdrágább és márkásabb trendek hozománya, Feri nem jár a legfelkapottabb éttermekbe, bár a héttérben ott lappang a zenész múlt által szerzett másik lakás kinn egy másik világban (Ellis Amerikájában).
Az ízlése ételben-italban-drogban itt is kifinomult, ám a lakása nem fényűző, inkább is szocreál, ahogy a vendégeinek életproblémái is inkább a tengődő művészlelket sugallják, mint a menő üzletemberekét; még a pórszívót is megpróbálja megjavítani, melyet Ellis Patrick Bateman-je soha nem tenne meg. Megjegyzem a szerelés csak egy fanyarú próbálkozás marad, melyre Feri ingerült lesz, s a minimalizmusra jellemző vonásokat mutatva lázad a világ ellen (míg Patrick Bateman-nél az olvasó lázad, szembesülve azzal a Brazil szappanoperákból ismert dicsfényes - számunkra elérhetetlen - élettel szemben, addig itt maga a főszereplő teszi ezt meg helyettünk).

"Ezek a távolkeltiek teljesen megváltoztatják, megbecstelenítik a tárgyi környezetünket,
még néhány békés esztendő, és azt se tudom, majd hogy a vécét húztam le, vagy űrhajót indítottam el . Ilyen ocsmány porszívót még nem pipáltam. Mit akar ez a porszívó kifejezni? Hogy sokan vagyunk, mindenből sok kell, egyébként pedig megbaszhatjuk a lelkivilágunkat? Hogy bomolna fel vegyületeire ez az agyszomorító nagyipari szörnyszülött, fúj, hánynom kell tőle!" (96 oldal).

Ez a fajta lázadási mód és harag, cselekvés tétel a romló és növekvő rothadó világgal szemben, több kortárs műben is megtalálhatóak; az esszém elején említett Félelem és reszketés Las Vegasban illetve ahol ez sokkal szembeötlőbb, szembesítőbb és radikálisabb az a Harcosok klubja (Fight Club); írta: Chris Carter, rendezte: Paul Shapiro. Ami még eszembe jutott s igencsak hasonló téma az a 12 Majom 12 majom (12 Monkeys); a forgatókönyvet írta:
David Webb Peoples, rendezte: Terry Gilliam.
Igaz már akkoriban, mikor kijött a Fight Club (1999, s meglepően sikeres lett a témájához képest) jósolgatták, hogy divatba fog jönni a fogyasztói társadalmat égető történetek.
Hiszen kezd leesni a tantusz, hogy túl nehéz leírni, hogyan működik a mi kis civilizációnk, és hogy mit jelent az a tényező, hogy 7 milliárd ember él a földön, és hogy mit jelent a tömegkommunikáció, és hogy a konzum-társadalom milyen egyeneságú következménye, illetve természetes formája egy ekkora rendszer egészséges működésének. Sokkal egyszerűbb és gyorsabb és hatékonyabb dolog anti-fogyasztói magatartástípusokat piacra dobni, ráadásul jövedelmezőbb is. Edward Norton egy Ikea katalógust lapozgat, és közben a kamera körbefordul a lakásán, és megjelennek benne az Ikea bútorok, a katalógusban szereplő ár és termékleírásokkal együtt. Vagyis adva van egy fehér inges, nyakkendős arc, aki természetesen egy nagy cégnek dolgozik, sokat keres és már mindene megvan, de persze elégedetlen az életével. Miért is ne, a Trainspotting elején bevált ez a "Choose life. Choose a job. Choose a career. Choose a family. Choose a big television. ..." -szöveg, be fog válni még minimum egyszer. A Trainspotting egyébként 96-ban jött ki, és a Fight Club alapjául szolgáló azonos-című regény, a szerző (Chuck Palahniuk) első regénye is 96-ban született.
A drogok és a nihilsta önmagunka hullás, önpusztítás és az élet percekre bontott tömény élvezete vs szürke hétköznapok és kisember eszembe jutattja a Trainspotting-ot is, igaz ez 3 évvel előbbi film- írta (eredeti mű szerzője): Irvenie Welsh, rendezte: Danny Boyle-

"Válaszd az életet, a munkát, a karriert, a családot, a kurva nagy tévét, a mosógépet, az autókat, a CD-lemezjátszókat és az elektromos konzervnyitókat. Válaszd az egészséget, az alacsony koleszterinszintet és a fogászati biztosítást."

De térjünk vissza Ferire és Beatmanre; Beatman fényűző lakása tömve a csúcstechnológiát képviselő szórakoztató-elektronikai szerkentyűkkel, véleménye a zenétől a politikáig mindenről naprakész, ez Ferinél sokkal "magyarabb" a csúcstechnika csak részben van meg, a zenékhez ért és hallgatja is őket, de más dolgokat, s nem olya részletesen, mint ahogy azt Ellice teszi, illetve a politikával szinte semmit nem is foglalkozik Hazai, csak addig a pontig megy el, hogy a világ rothad, ő ezzel szemben áll, lázad ellene az életvitelével, szerekkel.

"A hétköznapi tempó, az átlagos gondolkodás és problémamegoldás sebessége, a váratlan eseményekre történő reagálás szempontjából a normális emberek tehetetlen és lusta fajankónak, lajhárnak, mormotának tűnnek, és bespeeedelve legalább olyan nehéz utánozni ezeket a töttyedt-lottyadt polgárokat, mint egy jegesmedvének hűvös helyre húzódni augusztusban, a Budapesti Állatkert napsütötte sziklarengetegében." (114 oldal).

A regény befogadásának és megértésnek problematikája komoly falakba ütközik, hiszen kinek is tetszhet ez a mű? Ellis rajongóknak evidensen kötelező, de nem teljesen azt kapják, amire számítnak; illetve aki magára ismer benne (drogok, életmód, partik, vagy csak elcsuklott belső monológok), vagy aki csak az ábrázolt világ szociológiai rajzát kereste. Ezt a problémát veti fel Angyalosi Gergely is:

"bevallani, hogy azért vagyunk olyan értetlenek, mert még életünkben nem jártunk egy jó kis "acidparyn", fogalmunk sincs a speed, pláne a heroin élettani hatásairól. S ami ennél is jóval fontosabb: hogy a mai negyvenéveseknek-ötveneseknek jobbára gőzük sincs (igen, már nekik sincs) arról, hogy másfél-két évtizeddel ifjabb kortársaik, a politikát, a testiséget, a halált, a művészetet� és még sokáig folytathatnánk a sort.
Differendumról van szó tehát, hiszen vagy az egyik félnek, vagy a másiknak át kellene lépnie a vitapartner térfelére, el kellene fogadnia az ott uralkodó szabályokat."*

*/Angyalosi Gergely: Hazai Attila: Budapesti skizo (Kritika 1999./5.)/



Mi miatt is lehet egy ilyen könyv siker s kultusz-könyv? A válasz egyszerű; nem maga a könyv volt sikeres, hanem az a szubkultúra, melyet ez által, ha nem is elindított, de abszolút erősebben és jobban helyezte-hozta az előtérbe, tehát a siker szubkulturális siker, s hogy ezzel minősítjük pejoratívan, avagy magasztaljuk-e a regényt, az már csak a befogadón múlik.
Ám mindenképpen mozgósított egy széles olvasóközönséget, ám aktualitása, ahogy a könyv megjelenése is, lassan meg és kifakul. Aktualitását nem abban veszti el (igaz nem maradéktalanul), hogy már nem jelen kép, az amiről szól, hanem hogy rengeteg hasonló témájú kulturális anyag jött ki közben, így az érdekesség jelző is lassan hanyatlik. Ám ettől függetlenül ez a könyv kellő sikert hozott a szerzőnek, az az óta megjelent munkái egyike sem ért fel eddig, de Ellis se okozott nagyobb siker és meglepetést, osztottságot és botrányt más regényével, mint az Amerikai Psyho-val. Hazai Attila fanatikusság és odaadó rajongása több helyen is soronkövethető még a Budapesti skizoban, s itt most nem a cím és témaválasztásra, az írói stílusra, s jellegzetes gondolatokra gondolok; hanem említi a regényt többször is mikor Feri barátnőjének, Krisztinának sorol fel szerzőket, s a speed adta tanulási és emlékezési varázslattal ajándékozza meg a szerelmes lányt, és a kételkedő-beavatlan olvasót.
A beavatlant két okból is bátran jelenhetem ki; először is kevesen foglalkoznak, vagy sajátítják el a villámolvasás remek technikáját, melyben a maguk elé képzelt könyv megjelenik, lapozzák, s a már előtte olvasás aktusakor rögzített kép 80%ban jelenik meg újra a lelki szemei előtt (pontosan ezt teszi Feri is). A másik pedig, hogy a speed nagyon is alkalmas a memória erősítésére és kitágítására, visszaemlékezésre, ám a hatás lejárta után már szinte semmi sem marad meg.

"
- Már alig emlékszem. Volt a Kempelen Farkas� meg Heidegger, Mikszáth és Freud, Kafka. Jó lenne, ha újra elmondanád, mert volt valaki, akit szerettem volna, csak most elfelejtettem.
-Nem Ellies?
-Őt nem ismerem.
-Ő írta az Amerikai Pszichót. Az a világ legjobb könyve � mondta Feri.�
(145 oldal).

"Kezd a névsort - mondta a lány.
Feri behunyta a szemét és megint sorolni kezdte: Kafka, Ellies, Kempelen, Sartre, Voltaire, Dofoe, Karinthy, Thomas Mann, Mikszáth, Balzac, Virginia Woolf, Cheever"
(140 oldal).

Komoly eltérést látok még a szöveg koncepciójában, s abban mit rak a szerző a történeten kívül bele, mint értéket. Ellisnél a hosszadalmas, részletes kamera mozgás vagy pedig mozivászonszerű mondatai teszik néhol komoly és irodalmivá a történetet (a Fight club sokban hasonló, mind filmileg, mind könyv szempontjából). Ám azon kívül, hogy részletesen bemutatja a felső tízezer burzsoá életéhez tartozó nagyzási mániából fakadó hóbortját és ezeknek minden részletét- nem sok újat tudunk meg, csak hogy melyik parfümöt fújjuk magunkra, milyen márkájú öltönyben jelenjünk meg egy fogadáson (tipikus IKEA feling - FC).
Ennél Hazai Attila sokkal többet tesz, irodalmibb, ha úgy tetszik, hiszen itt a főszereplő Feri karaktere (evidens� hiszen mégiscsak 1987-1992 ELTE BTK angol szak) egy művelt és skizoid problémákkal küszködő művész ember. Már az első oldalakon neves íróktól találunk idézetet, mely nem éppen a minimalizmust sejteti, inkább is valami komoly és emberről, embereknek, emberként szóló tanulmány beharagozó könyv lapjai- s láss csodát, valóban tartalmaz ilyen elemeket, melyek értékeit az önmagában vacilláló - így tehát őszinte és burkolatlan, vulgáris - Feri se bír elvenni. Érdekesen elevenedik meg benne a heideggeri : Lét és idő fogalma, s ebben a kontextusban egy kissé dekonstruktívnak is hat. Az meg még reformerebb ötlet (mégha kissé abszurd, s már-már kultuszromboló - de én inkább tiszteletet és elismerést vélek mögötte felfedezni), miszerint Heidegger (csupa nagy HHHHH�.) lenne az, akinek nevével ellátná azt a drogos receptet és eufória érzését, melyet aprólékosan tálal fel az olvasónak.

"Jövök én is, mert meggyőződésem, hogy hosszú távon nincsenek elvek és nincsenek kultúrák, ott már nincsen erkölcs, nincs érv, nincs okfejtés, nincs valóság sem. Hosszú távon nincs perc, nincs hónap és nincsen óra, hosszú távon nem volt, és nem is lehetséges ember, hosszútávon csak évmilliárdok és évtrillók, hosszú távon csak sírgödrökkel száguldó bolygók vagy bolygódarabkák vannak.
Rövid távon pedig minden létező jelenséget az élőlények és a mozgásban lévő anyag produkálnak. Az emberi társadalomban pedig mindent emberek csinálnak, minden metafizikai létezőt ők hoznak létre, ezt kell tehát nekünk megemészteni és kiheverni."
(98 oldal).

Érezni a regénye az Ellis hatásokat, de csak kevés helyen mondható tipikusan annak, ahol pedig az, ott éppen ugyanolyan unalmas, s túlrészletezett (aki így él, annak mindennapos - ezért unalmas, aki pedig nem él így, annak azért az, mert túl távoli és monoton).

"A választéka jó helyen volt, egyenesen ment végig a feje tetején, mivel az éjszaka folyamán legalább húsz alkalommal ment fésülködni az előszobába. Most mégis megbontotta a választékot, és csinált egy legalább ugyanolyan egyenes és mindenszempontból megfelelő választékot, mint az előző variációknál, csak ez most pár milliméterrel jobbra tette az előzőhöz képest. Lesimította két oldalt a haját, és lerakta a fésűt." (126 oldal).

A regényben továbbra szerepelnek Hecker Péter poszt-pointilistának illusztrációi. A rajzokon írók, filozófusok, ismert történeti alakok fiktív sírkövei szerepeltek. A könyvbeli sírokról leolvasható, hogy "Itt nyugszik James Joyce"; egymás mellett helyezkedik el Kempelen Farkas és Heidegger, Kármán József és Franz Kafka sírköve; továbbá az emlékezet temetőjében egyetlen parcellába zsúfolódik Dobó Katica, Erik Satie, Hérakleitosz, Ottlik, Defoe, Arany, Lacan és Kopernikusz.
Az elbeszélési mód erősen homályosított, mely a regény közel kétharmad részét magába foglalja, a narrátor Feri fejébe bele lát, tudatát és érzéseit az olvasó elé tárja; mit érez, mire vágyik, mire emlékszik, mit felejt el, mik a pótcselekvései és mik a mezsgyék, amiket folyamatosan átlép. Innen tudjuk meg azt is, hogy 28 éves és 1 évet heroinozott, akkor jelent meg az a másik valaki a tudatában, kin (vagy min) olykor jókat nevet, de általában idegesíti, őrületbe kergetné, igaz, csak napi fél órát jelentkezik a skizoid belső hang és gondolat mámor.

"nyelvével folyamatosan nyomkodja, löködi és nyalogatja az alsó metszőfogait, abban kéne hagynia ezt, erőt kellene venni magán, ideje megfékezni ezt az ártalmas pótcselekvést, melynek valójában nem ismerte az indítóokát." (133 oldal).

A narrátor véleményt is alkot a narkómán Feriről (ki egyszer vigyáz az egészségre, máskor meg nem, de a Pall Mall állandóan kilóg a szájából, s rágyújt, kocogtatja a körmeit, élvezi, ahogy a füst lágyan mardossa a torkát, kevereg és bizsergeti tüdejét),
"roncsoltnak" tartja tudatát, máskor meg fitt és üdének, ki könyvekből idéz, s meglepő agyi produkciókra képes, méltatja a tehetségét, mind zeneileg, mind olvasottság-műveltség terén, ám az önáltatást nem tudja valósan elvonni magától, az önreflekciók viszont bámulatosan jókra és reálisakra sikerültek.
Ami mindenképpen hasonlóság az Amerikai psyho és a Budapesti skizo között, az a beteges félelem az öregedéstől, a makulátlanság, a szer nem épít le, a szer a barátom (tipikus drogos mentalítás). Ám Ellis karaktere jobban és többet ad a külsőségre és megjelenésre, nagyvárosibb, Feri csak Busapesten él- nem a világ közepén- lehetőségei, álmai, s vágyai sem azokra a megvalósításokra esnek, mint egy new yorki diplomás üzletemberé. Hazai írásában a szexuális képek sokkal erőteljesebbek, a részletes leírás végett, néhol Nádas Péter jutott az eszembe, de azért annyira mégsem ír jól, mégiscsak egy minimalista.
Érdekessége még a regénynek, hogy Ervin a festőművész srác (aki Ferinél felejti a speed-es papirkáját), panaszkodik, hogy a Magyar Narancsban nem írnak róla, Feri vigasztalja, hogy 10 év és minden másképpen lesz; az említett magazinban végül nem az elkeseredett Ervinről írnak, hanem éppen a Budapesti skizo körüli viták színterévé válik.
Feri "roncsolt tudata" leginkább a Szekeres belső világában élesedik ki, nem haladunk előre, egyhelyben topogunk, pontosabban visszatér és reflektál önmagára, a belső kérdésekre és a kiindulóponton találjuk újból magunkat.