Néró kifestett arccal és aranyszegélyes tógában, fején babérkoszorúval, kezében lantot pengetve, saját legújabb szerzeményét zöngedezve fogadta az eléje vezetett rabokat.
Burrus és Seneca a két másik ítélő lábainál foglalt helyet. Ilyen miliőben csöppent be a két marcona, mindenre elszánt alak. Úgy nézett rájuk Néró, mint kártékony férgekre.
- Mondjátok hamar, mivel védekeztek, aztán hadd folytassam legújabb dalom hangszerelését - mondta hozzájuk fordulva Néró és lantját félretéve kíváncsian, vizsgálgatta arcukat. Péter szólalt meg először.
- Császár, tudod-e, hogy martalócaid egy rómait tartanak gyalázatos fogságban?
Néró meghökkenve nézett rá és úgy vizsgálgatta, mint egy csodabogarat. Senecához fordulva kérdezte.
- Mit keres egy római a zsidók között?
- Uram, császárom ez a Péter egy megrögzött felforgató. Valamiféle vallásreformer. A zsidók hitét akarja megújítani, ezért fogták el és küldték ítélőszéked elé.
- Tehát a zsidók földjén a zsidóktól idegen vallást gyakoroltatok, ha jól értettem? - kérdezte Burrus.
- Eltaláltad uram. Mi egyetemes vallást gyakorolunk, amihez semmi köze a zsidóknak. Tanítónk Jézus Krisztus a mi új Istenünk, aki a mennyek országában van. Ő Ígérte meg nekünk, ha szeretetben és hitben járva élünk, akkor ő hamarosan visszajön a Földre és elhozza nekünk a mennyek országát.
- Ezek szerint ti leváltottátok a zsidók istenét, ezt a Jehovát?
- Eltaláltad uram, mi a zsidó hitvilágot teljes egészében elvetjük. A körülmetélés rítusát felesleges nyűgnek tartjuk, a teremtéselmélet dajkamese. Mózes, Áron, Illés tanításai és törvényei merevek, túlhaladottak. Meghagyjuk az egészet úgy, ahogy van a zsidóknak. Mi az egyetlen, Teremtő Isten (Itzamná) és annak Fia, Jézus nevében térítünk.
- hm. Érdekes. - vetette közbe Néró. - Ezek szerint tagadjátok a sokisten elméletét, ami nálunk is dívik Rómában? Tagadjátok Jupitert, Vénuszt, Marsot és a többieket?
- Tagadjuk, csak egy isten van!
- De, hát akkor Rómának és az egész világnak az ellenségei vagytok, ember! Szembefordultatok mindenkivel! � mondta flegmán Néró és egy cukrozott fügébe harapott. Pál vette át a szót.
- Fenséges császár, isten mindenkiben él, hiszen ő teremtett bennünket. Ha így nézzük, mindenki egymaga is isten. Rezgéseink azonosak a teremtőjével. Így minek annyi Istent imádni, hiszen elég észben tartani egyet-kettőt, nem még a többit is megjegyezni! Nem egyszerűbb-e egy istent szolgálni, mint százat.
- Mondasz valamit - vakarta meg fültövét Néró. - Ha leváltjátok a mi sok istenünket, akkor ki parancsol a tűznek, a víznek, a szerelemnek? Na, erre adjatok választ!
Péter szólalt meg.
- Császár úr, a ti istenetek között van egy: a legfőbb isten, aki parancsol a többieknek. Ahogy nemesuraitoknak is csak egy isten-császár parancsol és az, Te vagy. Miért ne lehetne leváltani az összes isteneket, és egyet megtenni helyette?
- Akkor abból káosz lenne � vágott közbe Néró hű tanítója Seneca � ha nincsenek az alsóbb szinteken parancsnokok, akkor nem lehet rendet tartani. Mindenféle ügyekkel nem lehet egyből a császárhoz fordulni, mert nem győzné őket megválaszolni. Ezért kell, minden dolognak felelőse legyen. Így van ez az istenekkel is. Zeusz nem tud mindennel foglalkozni. Kellenek az alistenek, akik végzik a reszortjukkal járó feladatokat, viszi az ügyeket. Jól beszéltem Burrus?
- Igen, osztom a véleményedet Seneca - mondta Burrus és a császárra nézett. A császár éppen a fügeborral tőtekezett, amikor a kérdés elhangzott. Kiitta hát kupáját és így szólt.
- Nézzétek, én úgy látom, hogy egy ember nem tud mindenütt ott lenni. Éppen ezért kell, hogy országszerte legyenek szemei és fülei, öklei, ha kell lesújtani. A császár nem mindenható, bár isten. Neki is kellenek a segítők, amolyan alisten félék, na! Értitek, mire gondoltam?
- Értjük, nagyon is értjük, császár úr! - mondta Péter és Pál - Csak egyet nem értünk.
- Mit?
- Ha a császár, mint hirdetik birodalom szerte, mindenható, mint az isten, minek neki a hivatalnoksereg? Egy intésére falak dőlnek le, városok gyulladnak ki, ezreket küldenek arénába: a császár uralkodik és intézkedik... Jól beszélek uram?
- Sértegetni merészelsz engem? Te barom! - ordított fel Néró. - Pimaszkodsz velem, a császárral, az istennel? Hogyan merészeled! Kinek a nevében szapulsz te engemet, féreg?
- Az egy Igaz Isten fiának Jézus Krisztusnak a nevében, aki téged is szeret és érted is szenvedett! Magára vette bűneidet.
- a gyújtogatást is?
- Igen. Ő megbocsátott neked, csak a néped is bocsássa meg! Ne hidd azt, hogy ha a keresztényekre rákened bűnödet, akkor elviszik helyetted a balhét. Nem uram, Istennel neked kell elszámolni, és a lelkiismereted addig nem nyugszik meg, míg meg nem bánod tettedet! Addig istennél nincs számodra bűnbocsánat!
- Pimaszkodsz velem? Még hogy én gyújtogató! - óbégatott a bekáfolt uralkodó. Seneca így csillapította.
- Néró fiam, hallgass rá! Nem beszél ez rosszat. Leégetted Róma egy negyedét, ezt mindenki tudja, hisz a vak is látta. Kár szépíteni a dolgokat! Magunk között vagyunk. Nyugodtan elismerheted bűnödet. Ha tényleg ezeknek az istene az a Jézus magára veszi a bűnödet, akkor feloldozást nyerhet a lelkiismereted! Térj meg!
- Micsoda, hogy én? Na, ne, ha én keresztény hitre térnék, akkor a nép azért taszítana el!
- Mit számít az, Isten bocsánatát elnyerve, még boldogan élhetsz ezután, mint színész, költő, hadvezér...
- Nem, a csúcsról nem lehet lesomfordálni, csak úgy, a hátsó ajtón kiszökni. Innen csak a halál taszíthat le!
- Uram, térj, meg amíg nem késő! Mi a bűnbocsánatot kínáljuk neked.
- És még?
- Jézus Krisztus szövetségét. A mi urunk hatalmas! A leghatalmasabb! Ő segíteni fog. Légy kereszténnyé és trónod megingathatatlanná válik!
- Hatalmasabb az őt teremtő Istennél is? - kérdezte Burrus.
- Igen, Jézus Krisztus, az Isten Fiaként, a fiú jogán átvette a Mennyek Országában a hatalmat. A kegyelmes Teremtő Isten neki adta birodalma felét, a Mennyek Országát. Aki szeretetben, megbocsátásban és hitben él az mind bejut hozzá a Mennyek Országába, ha üdvözül...
- Szóval, ti leváltottátok a Teremtő Isteneteket is? Nem elég, hogy Jehovát félretettétek, még őt is. - motyogta részegségében Néró. Pál így győzködte a részeg uralkodót.
- Uram, megígérem neked, hogy protekcióval bejuttatlak a Mennyországba. Szerzek neked egy színházat, egyszemélyeset, te lehetsz ott a színész, a rendező, a közönség...
- Minek? Ha senki sem lát, akkor minek? Én szerepelni akarok, úszni a dicsőségben! Értitek? Két isten nem fér meg egy csárdában!
- Félreértesz uram, én az öröklétet kínálom neked. Hidd el sokkal jobb lesz ott neked, mint itt értetlen embereket győzködni nap, mint nap. Engedj szabadon minket és tiéd a Mennyek országa!
- Ki vagy te pondró, hogy így ígérgetsz nekem?
- Én is isten vagyok! - húzta ki magát Péter.
A császár kiguvadt szemekkel meredt rá.
- Mi vagy te?
- Isten.
- Ha isten lennél, akkor most nem állnál ítélőszékem előtt! Bizonyítsd be isteni mivoltodat, és máris szabad leszel!
- Fölösleges, az én uram Jézus Krisztus megment tőled engem.
- hahaha! - kacagott fetrengve Néró - lássuk, mire képes! Hozzatok be egy ketrecet benne a jaguárommal. Engedjük össze őket! Ha legyőzi, szabad!
- És, ha nem?
- Akkor magára vessen! - mondta Néró és tapsolt.
Behozták a ketrecet, felemelték a csapóajtót és beengedték Pétert. Péter ránézett a vadul tomboló kiéhezett állatra, az pedig farkát csóválva a lábaihoz telepedett és recés nyelvével végignyalta arcát. A császár elhűlve nézte a jelenetet. Intett szolgáinak, hogy engedjék ki a ketrecből Pétert és öljék meg a gyáva oroszlánt. Mikor Péter ismét szemben állt vele, így szólt hozzá.
- Mégis csak isten lennél hát?
- Nem vagyok isten, az én Mennyei Atyám, Jézus Krisztus mentett meg engem. A földön ő parancsol. Isten neki adta birodalma felét...
- Szóval a Föld lenne a Mennyország? - kérdezte Seneca felajzva.
- a Föld számunkra a mennyország és a pokol is - jelentette ki Pál.
- Még egyszer kérdezem, leváltottátok a Teremtő Istent és az összes alisteneket?
- Le uram!
- És ez végleges?
- Mindörökké... Ámen!
- Dehát, ha nincsenek reszortos istenek, főisten, akkor kinek higgyünk, ki irányít ezentúl bennünket?
- Természetesen Jézus! Hamarosan eljön Jézus Krisztus Mennyországa, ahol ő a Mennyek Királya. Ő ítél majd mindenki felett.
- És addig? Mi lesz addig? - kérdezte Néró gyermetegen.
- Addig mindenki a saját lelkiismeretével köteles elszámolni. Meg kell szüntetni a rabszolgaságot, a kizsákmányolást, a vérengzéseket.
- Dehát a népnek cirkusz kell! Különben nem bír magával...! - mondta Burrus. Péter így válaszolt.
- Tudom! A kenyeret és cirkuszt brosúrája mára lejárt. A népnek ezentúl Jézus ad kenyeret és cirkusznak ott lesz a templom. Ott a lelkük templomát építhetik. Misebort ihatnak vér helyett. Hitet és jámborságot, szeretetet és megbocsátást tanulhatnak és betőtekezve a Szentlélekkel lelkükben, bővelkedhetnek... Higgyétek el uraim, ez az egyetlen út ami járható. Minket kivégezhettek, porszemek vagyunk csak, de vértanúságunk tovább építi az általunk elindított kereszténység mozgalmát. Az embereknek elege van a vérből. Valami nemesebb eszmére várnak... Te ne értenél bennünket császár, aki művész vagy? A lélek szomjazik, és ti vérrel itatnátok? Az ártatlanul kioltott vér fejetekre hull. Gondolkozzatok és térjetek meg, amíg nem késő!
- Engedjétek őket szabadon! Semmi bűnük ezeknek az idealistáknak! Remélem, Jézusotok értékelni fogja nemes tettemet, és bebocsátást fogok nyerni a Mennyek országába, ha kopogtatok - mondta cinkos vigyorral Néró és elbocsátotta a foglyokat.
Seneca így szólt hozzá.
- Fiam, a szívemből beszéltél, és nemesen cselekedtél. Meglásd, ha igaz, amit ezek hirdetnek, az ő Jézusuk megbocsát bűneidért, és feloldozást nyersz alóluk.
- a gyújtogatás alól is?
- Az alól is. Bár megtörténhetetlenné már nem tudjuk tenni, de az idő majd jótékony fátylat borít rá.
- Mit tegyek hát ezután?
- Hagyjál fel a keresztények üldözésével!
- Oké, felejtsük el! Gyertek az asztalomhoz hű tanítóim! Igyunk és élvezzük az életet. Zenészeket, szüzeket és bőséges étkeket! - mondta Néró és a trónterem máris átalakult Baccus csarnokává.
Kezdetét vette a szokásos lakoma, melynek fő attrakciója az illuminált Néró szavalata és saját költeményeinek lantpengetés mellett való kappanhangon történő előadása. Néró életében először és utoljára olyan cselekedetet hajtott végre, amit Jézus ott a Mennyországban biztosan a javára írt.