1989 tavaszán indulunk Szíriai kalandozásunkra. Vegyes összetételű volt csoportunk. Szobatársam a Koreai úton megismert Kovács Gyula agglegény szőrmespecialista, és horkolóművész volt. Nagyon jól kijöttünk egymással. Damaszkuszba érve transzfer a szállodába. Tisztálkodás, reggeli és 10 órakor városnézés.
A városközpontban álltunk, meg ahol két nagymecsetet látogattunk végig. Tudnunk kell, hogy a középkorban az Omayad dinasztia uralkodott Szíria felett és Damaszkusz volt a központjuk. Az Omajád Nagymecset Múzeumnak van berendezve. Az Omayad mecset Szíria legnagyobb és legszebb mecsete. Itt van Keresztelő Szent János feje eltemetve. A mecset udvarában külön épületben van Szaladin síremléke. Megnéztük a csodás eozinmázas csempékkel kirakott mauzóleumot és benne Szaladin sírját.
A négyszögletes árkádsorral szellősen beépített udvar közepén félévezrede márvány szökőkúttal ellátott mázas majolika csempékkel kirakott hatalmas vízmedence állt. A hőségben a hűsítően permetező vízsugarak felüdítettek bennünket.
Kisérőnk elmondta, hogy életének egy szakaszában itt élt és gyógyított a nagy Aviszenna, akit magukénak vallanak a Szamarkandiak is. Megtekintettük Avicenna Múzeumát és a patikáját is. Korabeli metszeteket, felcserszerszámolat,sebészi késeket, stb. Aztán megnéztük a korabeli gyógyfürdőkompleszumot. Élő nagyságú viaszfigurákkal illusztrálták a fürdőbeli életet. Fürdést, maszirozás, köpölyözést, érvágást. Középkori doktort amint eret vág stb. Sétáltunk az egyenes úton, amit Damaszkuszi útnak is neveznek, minthogy itt vált a keresztény üldöző tarsusi Saulból a hittérítő Pál, a későbbi Szt. Pál apostol.
Meglátogattuk Ananias házát, melynek helyén kápolnát építettek, annak emlékére, hogy ez volt az a hely, ahol isteni közreműködéssel, Ananias visszaadta Pálnak a három nappal korábban elveszített szeme világát. Megnéztük a városfalat Szt. Pál ablakával, ahol a már kereszténnyé vált Pált, üldözőinek megtévesztésével, egy kosárban engedték le a városfalakon, majd pedig átsétáltunk a bazársoron, melynek végén láttuk a római időkben megmaradt Jupiter templom romjait. Sétánkat a Nemzeti Múzeummal kezdtük. Ez már csak azért is érdekes volt, mert átfogó képet kaphattunk a további látnivalókról, pl. Palmyráról és Bosráról. Itt találhatók nemcsak Szíria, de talán az egész világ legősibb, mintegy 5-7 ezer éves leletei, mint az Úr, Uruk, Mary városaiból származók. Nagyon érdekesek voltak az agyagtáblák, amelyekből könyvtárakat is elláttak.
Innen kilépve mentünk át a ma is működő másik nagymecsetbe. A hatalmas, szellős teremben mindenütt szőnyegek voltak leterítve és azokon ültek, beszélgettek, sőt még pikniketek is a helybéliek két ima között.
A nagy, árkádos, kerengővel ellátott imateremből átmentünk a medreszébe. Itt működött a korán iskola. Több kis csoportban mesterek tanították a nebulóknak a koránt. Azok meg szorgalmasan bifláztak.
A kimerítő séta után felüdülésként hatott szállodánkba visszatérve lezuhanyozni és a légkondicionált étteremben 14 órakor, elkölteni királyi ebédünket. Egy biztos, a Charlton Hotel kitett magáért. Ebédután kávéfőzéssel egybekötött sziesztázás ötig, majd látogatás az aranyékszerktől és réztálaktól roskadozó nagybazárban. Én már annyi, de annyi nagybazárban voltam, kezdve az Egyiptomi Kal Khali bazártól, az Istambuli nagybazárig, hogy nem tudott újat nyújtani. Egyet megfigyeltünk. A hívogató kisfiúk, kapaszkodtak kezünkbe, ruháinkba és húztak bennünket a bundaárusokhoz. Akkor virágzott a bundaturizmus. �gyere, kicsi magyar, szép a bunda, olcsón adjuk! -biztattak bennünket a gyerkőcök.
Az aranyművesek utcasoraiban álló bodegákban ügyködött az aranyműves, a holtidőben, de ha egy bámészkodó turistán megakadt a tekintete azt mentem becsalogatta. Több csodálatos karperecet és fülbevalókat vásároltam náluk. Aztán a réztálakat, kancsókat, és más eszközöket gyártók sora következett. Természetes színfoltok voltak a ritmust megszakító kis teázók, melyek előtt hokedlikon merev tekintettel a semmibe bámulva ülve szívták a férfiak, nők, a vízipipát. Mi is kipróbátuk. Gyomorforraló, émejitő íze volt a mentás, kokainos, vizes füstnek amint légutainkon keresztül, az agyunkig felkúszott.
A bazársoron végigmenve, visszajutottunk a főtérre és a műzeinek éles hangát ordító hangszórók istentiszteletre hívogattak bennünket. Visszamentünk a dugig telt nagy mecsetbe. A hivők a szertartást vezető mohamedán pap előmondott szövegeire vágták rá a reflémeket: Allah, Akbár, la illah, ill Allah! Zengtek a falak. Időnként homlokukat a padlóra nyomták, miközben hátsó fertályukat kipucsitották. Komikus látvány volt. A mise után séta a pálmafákkal szegélyezett promedámon a szállodánkig. Vacsora és fekvés. Másnap hajnalban indulás országjárásra.
Tehát Crac des Chevaliers a következő helyszínünk. Szíria harmadik legnagyobb városa, a látnivalókban nem különösebben bővelkedő Homs, közelében található a világ talán legnagyobb kereszteslovag-vára. A 670 méter magasban fekvő várkastély békeidőben több ezer katonát volt képes befogadni. Egy rész 1031-ben épült és 13 szd.-ban fejezték be. Buszunkkal egészen a bejáratig lehet felmenni. Igazi vár, dupla fallal, 8,5 m-es vastag falakkal, közte vizesárok. A falakról gyönyörű kilátásban van részünk, a távolban még havas hegycsúcsok láthatók. Több őrtornya megmaradt és külön érdekessége, hogy a lovagterem ablakai és kapubejáratai gótikusak. A vár területén muzulmán imahelyet láttunk kőből faragott mihrábbal. Ez is ritkaság.
Hát itt volt min csodálkozni. Több tízezres hadnak adott otthont a keresztes lovagok idejében. Belül kaszárnya termek sorakoztak, egymás mellett. Aztán az összes kézműves, pék, szakács, lószerszám és fegyverkovács műhelyek. Az alagsorban hatalmas ciszternák, melyből a víz sosem fogyott ki. Legalább hatemelet magasra saccoltam az óriási védművekkel ellátott komplesszumot. A várfok szédítő magasából letekintve elborzadtunk. Körben hatalmas vizesárok. Csak a leereszthető és felhúzható hatalmas csapóajtón keresztül lehetett bejutni a várba. Csörlőkkel húzták fel egyszerre a tíz lovat és ötven lovast egyszerre. A csörlőrendszer libanoni cédrusból készült fogaskerék-áttételét pálmaolajjal kenték, és zajtalanul működik, ma is. Minket is a csapóajtóval emeltek fel a fogadószintre.
Idegenvezetőnk elmondta, hogy a második világháborúban harmincötezer angol katona volt bekvártélyozva a várba. Ez a vár teljesen ép, lakható állapotban van ma is. Felérve a tetőteraszra kurd népi táncosok adtak elő fergeteges harci táncokat fülsiketítő dobpergés közepette. Hatalmas élményben volt részünk. Az ebédet stílszerűen a vár étkezdéjében, középkori miliőben fogyasztottuk el. Hagyományos szír étkeket tálaltak fel: nyárson sült birkacomb, kebab, piláf, mézser, árpaser és törökös kávé dukált. Az élmény csak fokozta a vak zenészek vad, durumb dobokkal, citerákkal, balaljkákkal, síppal és víziorgonával kísért játéka. Ettől az emésztésünk annyira felgyorsult, hogy sokan sietve keresték fel a pottyantós WC-ét, sürgős hasmarsukat lereagálni, mielőtt buszra ülnénk.
Ebédután szabadidő. Séta a tengerparton. Este vacsora, utána iszogatás a bárban. Mivel még nem voltunk álmosak kisétáltunk a szép, holdvilágos éjszakában. Az italtól és a látottaktól feltüzelve magyar nótákat énekelgettünk. Egyszercsak a vár és a szálloda között sikátorból, mintha lesben álltak volna, vad dobperdés közepette feketeszoknyás, csizmás, kepit viselő drúzok ugrottak elő, vad dobpergés közepette és ők is rázendítettek. Kiderült egy lakodalmi hívogató menettel találtuk szemben magunkat. Mindkét csapat megtorpant, aztán összeölelkeztünk, és "tovaris, vengerszi!" üvöltéssel felnyaláboltak minket és vittek magukkal a vőlegényes házhoz.
Itt kell megemlítenem, hogy abban az időben Szíria a szocialista tábor oszlopos tagja volt Asszad elnökkel az élen. Kötelező volt nekik az orosz nyelv tanulása. Így aztán orosz tudásommal megértettük egymást. A vőlegényes házban videóra vettük a vőlegény ajándékainak a kézi hordszékbe pakolásának. Mielőtt elindultunk volna a menyasszonyos házba mindenki kapott egy-egy pohár erős arak pálinkát, melyet vörös óborral öblítettünk le. A drúzok keresztények, és rájuk nem vonatkozik a szesztilalom. A menyasszonyos házban már várt bennünket a talpig lefüggönyözött ara. Az ara szülei megszemlélték a menyasszonyt kiváltó ajándékokat (válságdíjat) és a szülők hosszas alkudozás után megegyeztek. Elkelt a menyasszony. Utána mindenkit a roskadásig terített asztalokhoz invitáltak. Nem lehet leírni azt az élményt, amit a vőfély celebrált. Volt ott szüzek fátyoltánca, hastáncosnők, férfiak kardtánca. Miközben fogyott a rengetek étek, a szomjas torkokon mohón folyt le a bor. Volt mit fényképeznünk és videóznunk.
Hajnalban keveredtünk haza. Reggel ólomsúlyúnak éreztük a fejeinket, és lábainkat. Semmi kedvünk nem volt továbbindulni, de menni kellett, mert Aleppo várt ránk. Így hát innen továbbutaztunk Szíria ősi városába, Aleppóba. Városnézésünk kiterjedt a Citadellára, a Nagy (Omayad) mecsetre, és a soukra. Egyesek szerint a szír észak fővárosa, Aleppo még Damaszkusznál is idősebb. Mindenesetre Citadellája egy hettita akropoliszra épült. Ez az épület egyébként az iszlám arab katonai építészet egyik remekműve. Sajnos elmondható, hogy kívülről sokkal impozánsabb, mint belülről. Elég sok része romos, talán egyedül a trónterem ragyog régi fényében, a mennyezet festése lenyűgöző. Az Omayad mecset sokkal egyszerűbb, mint a damaszkuszi, de formai egysége talán hagyományosabb. Itt van Zakariás, Keresztelő Szt. János apjának sírja. Sok turista és természetesen helyi lakos számára a város különös érdekessége a mintegy 12 km hosszú, szűk utcákból álló souk, vagyis a bazár.
Nem akarom az olvasót untatni a bazár leírásával, de egyet megjegyeznék. A bőrdíszművesek utcájában vettem egy fehér, tevebőr papucsot. Azonnal fehúztam, mert nagyon kényelmes volt benne a járás. Aztán beértünk a bacsók, hentesek, mészárosok utcájába. Ami ott volt, az, maga a borzalom. Az oszlopra szerelt vaskarikákhoz kötözték a levágandó állatokat és bunkóval fejbe verték, majd elvágva a nyakukat, kiengedték a födre a vérüket. Nyúzták, belezték, darabolták, és vaskampókra aggatták a birka, kecske és üszűhúsdarabokat. A pultokon hatalmas gúlákban egyik fő csemegéjük, a birkaszemek néztek ránk szemrehányóan, mintha mi tehettünk volna balsorsukról.
Iszonyodva rohantunk át a terepen, nem törődve a földön elpottyantgatott teve és birkaszarral vegyes, szalmával, vérrel, felázott földdel. Kiérve szomorúan szemléltem cipellőim gyalázatos állapotát. Csupa mocsok és vér volt a két valaha szebb napokat látott hófehér topánkám. Alig vártam hogy egy mecsethez érjünk és abban a vízmedencében, amiben a muzulmánok az arcukat, fogukat, fülüket mosogatták, lesikáljam cipellőimet.
Kétórakkor ebéd, délután szieszta, majd esti séta a belvárosban. Mecsetek elkerülve, kézművesek boltjai látogatva. Tevebőr táskákat, pólókat, szuveníreket vásárolgattunk. Este vacsora, vacsora után pihenés. Ki kellett pihennünk az előzőnapi dorbézolás és a bazár megpróbáltatásait.
Másnap, látogatás egy datolyapálma és füge szovhozban. Így-oroszosan. Mondom orosz érdekszférában voltunk. A hatalmas ültetvényen a földön is halomban állt a sok lehullott mézédes datolya. Miután jól belakmároztunk a mennyei mannákból elindultunk az üzembe. Végigvittek bennünket a feldolgozás fázisain. A datolyákat tisztították, osztályozták, cukorsziruban áztatták, majd cukormázzal vonták be. Aztán átmentünk a fügerészlegbe, ahol a fügéket aszalták, kandírozták, osztályozták, csomagolták, szorgos női kezek.
A végén a boltban kötöttünk ki, ahol meglehetett kóstolni a termékeket és vásárolhattunk is belőlük termelői áron. Miközben nassolgattunk, vásárolgattunk hatalmas réztálat egyensúlyozva mentateát hozott be egy alkalmazott és azzal kínáltak bennünket. Az üzemből átmentünk ebédelni az üzemi étkezdébe. Nem mondom, kitettek magukért. Olyan saslikot és kebabot tálaltak fel, hogy egyből megindult a nyálelválasztásunk. Miután jól belaktunk, keleti szokás szerint a végén hozták a levest. Na, ettől fennakadtak a szemeink, mert a levesből bánatos birkaszemek néztek velünk farkasszemet. Voltak köztünk gyengébb gyomrúak, akik rohanva tették tiszteletüket a pottyantós WC-ben, hogy kiöklendezzék a bekebelezett étkeket. Mi, edzettebbek, pedig arak pálinkával erősítve meg öntudatunkat, kimertük a levét és nekiálltunk. A birkaszemek pedig, árválkodván a tál alján maradtak,jobb sorsra várva.. Hát, így esett a híres lakoma. Délután szabadidő. Séta a városban, nézelődés, videózás. Este vacsora, tisztálkodás, majd vad, drúz bagongzene hallgatás a Drúz teremben. Akinek ez nem volt ínyére, az átmehetett az Aleppo terembe. Ez már halk, szalonzenével szolgált. A pódiumon hastáncosnők, illuzionisták, hasbeszélők, és szír népdalénekesek, népi táncosok adták elő produkcióikat.
Megjegyzem, hogy Szíria modern államként lakosaitól nem követelte meg a hagyományos, lefátyolozott női viseletet. A gyönyörű szír nők szellős, selyemkaftánokban, bugyogóban, hosszú, fekete hajfonataiban pedig gyöngysorokat fűzve pompáztak, mint kerti virágszálak. Voltak köztük emancimáltabbak is, akik rövidrevágott, fiús frizurát, pantallót és rövidújú blúzt viseltek. A csadort régen elvetették, már a múlt ködébe veszni látszott a nők állati sorba taszítása. Odáig mentek a nagy egyenlősdiben, hogy a többi muzulmán állammal szemben itt már nem csak a fiuk, férfiak szolgálhattak fel a szállodákban, éttermekben, hanem nők is.
Következő városunk Hama volt, ahol a közös vacsora után csak egy éjszakát töltöttünk. Azután reggel jöttek a csodák, a hatalmas vízi kerekek. Hama vízkerekeiről (noria) híres. Ezeket a sötét középkorból, (amit errefelé nagyon is fényes korként emlegetnek), itt maradt szerkezeteket az Orantesz folyó forgatta, mint nálunk a vízimalmokat, de nem őrlésre használták, hanem a víz kiemelésére. Minden fokra egy-egy vödröt szereltek, amivel emelet-magasra emelték az öntözővizet. Kicsit körbejártuk ezeket a recsegő, ropogó, időtálló cédrusfából készült vizátemeleő kerekeket. Volt mit fényképeznünk. A folyóparti város tiszta és vendégmarasztó volta ellenére másnap tovább álltunk, mert várt ránk Palmyra
Ezután irány Palmyra, Sába királynőjének legendás városa. Ha Palmyra, arabul Tadmor, Európában lenne, akkor turisták milliói néznék meg a római kori romokat. De nem Európában van, így nagyon kevés turista busszal találkoztunk. Mit is lehet látni Palmyrában? Egy nagyon jó állapotban levő hatalmas Baal templomot. Baal-t Palmyrában Bel-nek mondták. Gyönyörű oszlopsorok, és a templom épülete lenyügözőek. Palmyrában egyébként csak itt a Baal templomban van belépő a romterület teljes egészében díjtalanul látogatható. De mielőtt bemennénk a romterületre, megnéztük a temetkezési helyeket. Kétféle képen temetkeztek. Torony sírban és föld alatti sírkamrában. Bementünk egy toronysírba (persze több is van, de ez volt láthatólag a legjobb állapotban). Több szinten voltak sírkamrák és faragott szobrok. Itt is lehetett látni arameus írást (Jézus nyelve). A föld alatti sírkamrák közül a "három testvér"-ről elnevezettben voltunk. Gyönyörű freskókat és faragásokat láthattunk benne. Innen visszatértünk a romterületre, ahol kedvünkre fényképezhettük a csodás római építészet ránk maradt emlékeit.
Díjaztam a Szír állam igyekezetét, hogy a hajdani földrengés által a földre döntött hatalmas oszlopokat sorra állítatta fel. Restauráltatta a mozaikokat, helyreállítatta az utakat. Persze a szellő által kavart finom homok naponta belepte volna a romvárost, ha szorgos kezek nem sepregetnek szorgalmasan. A szuvenírboltok egyikében hatalmas ezüst és rézberakású óntálat vásároltam, melyen asszir királyi jelenet látható amint Sába királynőnek hódolnak a Parthus király követei. Palmyra virágzásának csúcspontját Kr.u. a II.század során érte el. A szíriai sivatag egyik csúcsában épült, kereskedőutak mentén. Római kolónia lett a békés településből, de gazdagsága nem csökkent.
Ma már csak könnyű kirándulás egy utazás Palmyrába, de ez az elmúlt századokban még hőstettnek számított. A sivatagi város mozdulatlanságba dermedt gigászi építészeti díszlet, 230 kilométerre Damaszkusztól keletre. Az évszázadok alatt lehullott róla minden fölösleges és hiábavaló, csak lenyűgöző szépsége maradt meg. A hatalmas építészeti együttestől délre bővizű forrás fakad. Vízhozama nem túl nagy, de táplálja a pálmát, olajfát, különböző gyümölcsfákat és néhány gabonafajt. A víz felülmúlhatatlan kincs egy sivatagi városban, de ettől még nem lesz tündöklő és hatalmas. Sok más oázishoz hasonlóan Palmyra is nyugodtan éldegélt volna a melegben és napfényben, ha földrajzi helyzete nem ad kezébe páratlan ütőkártyát. A római terjeszkedés idején lettek a Palmyriaikból nagykereskedők. Ők biztosították a kereskedelmi lerakatot a Földközi-tenger és a Közel-Kelet, sőt a Távol-Kelet között. Bizonyos portékák ára a beszerzési hely és Róma közti úton ekkoriban gyakran a százszorosára drágult. A helyszínen végzett ásatások sokat elárulnak a forgalomról. Kasmíri és himalájai fűszerek, indiai, turkesztáni, kínai kelmék, a Perzsa-öböl gyöngyei mind előfordultak Palmyrában.
A római birodalom kiterjesztette befolyását a Földközi-tenger keleti partjaira, s ettől kezdve hatókörébe vonta Palmyrát is. A perzsákkal és a parthusokkal szemben megtette előretolt keleti helyőrségnek, Cserébe a sivatagi város megtartotta intézményeit, isteneit, azaz belső önállóságát. A római hadigépezet bedarálta a hajdanvolt büszke kereskedő városállamot. Sába királynőjének büszke állama elbukott. Azonban nem sokáig tűrték a rómaiak uralmát.
Palmyra városa mindezek után sem vallotta magát legyőzöttnek. Újból fellázadt a római befolyás ellen. Aerelianus visszatért, és most már nem irgalmazott. A várost kifosztották, lakóit lemészárolták, és a korábban oly szilárdan ellenálló Zenubia királynőt elhurcolták, és római fogságba vetették. Ekkor indult meg Palmyra lassú hanyatlása, melynek teljesen pusztulása 744-ben következett be: az arabok feldúlták, és Palmyra megszűnt létezni, helyén vagy inkább közelében egy Tadmur nevű település áll. Palmyra sokáig aludta mély álmát. Néhány európai korábban is eljutott ugyan a romokig. Így 1751-ben az angol Robert Wood is. Feltárták a kapukat, az utakat az oszlopsorokkal, kisebb templomokat. Lehet néhány órát sétálni a romok között. Lenyűgöző.
Palmyra után visszatértünk Damaszkuszba, de előtte egy rövid kitérőt tettünk Maalulába. Maaloula 50 kilométerre található Damaszkusztól, 1600 méter magasan a hegyek között. Az odavezető úton csak kősivatagi tájon megyünk keresztül, amit hirtelen felvált a zöld szín, a füge- és barackfák sokasága. Egy oázis a sivatagban. Az utolsó kanyar után feltűnik egy fehér város, Maalula. Fehér kis kockaházak kapaszkodnak fel a hegyre.
Maalula a szír maronita keresztények egyik központja, ahol az élő nyelv az arámi. Természetesen a templomokban is arámi nyelven miséznek.
Itt található az egyik legrégibb keresztény templom. Nagy élmény volt számunkra, hogy hallhattuk a Miatyánkot arámi nyelven. Másik nevezetesség a Szt. Tekla női kolostor. Mar Takla Kis-Ázsiában született, akire mély hatást tett Szt. Pál tanítása, melynek hatására felvette a kereszténységet. Elhagyta a szülői házat és Szíriában az Oalamoun hegyen egy barlangban lakott. Szent életet élt és halála után a barlangot szent hellyé nyilvánították. A barlang ma nyitva áll a turisták előtt, ahol gyógyultak mesélnek a velük történt csodáról. Említésre méltó a Maronita Kereszt, amely 6 ágú, vagyis a nálunk használt kereszthez még elöl és hátul egy-egy ág, csatlakozik.
Meglátogattuk A Múzeumkolostort, ahol apácák végezték az idegenvezetést. Bemutatták hogyan élnek. A konyhától, az imateremig végigjártunk minden helységet, a pottyantós WC-ét is természetesen. Miután elteltünk a sok szent csodás életének ismertetésével jött a meglepi. Elvittek minket a legszentebb helyre, egy párszáz méterre levő emlékhelyre, ahol három darab hárométer magas cédrusfa csonk, oszlop állt. Állítólag az elsőre Szent Habakuk próféta gallyazta fel magát és miután felmászott a tyúklétrán, megparancsolta, hogy vegyék el onnan és soha életében többet le nem jött az oszlop tetejéről. Két követője is akadt és már hárman éltek a fatetőoszlopokon. Annyira hittek szentségükben és csodatevő varázserejükben a népek, hogy százával zarándokoltak hozzájuk. Itt mesélte el az idegenvezető, hogy a szentek ürülékét-nem tévedés, így igaz- ették a gyógyulás reményében, és kis üvegcsékben vitték a szentek vizeletét, mert állítólag hatásosan gyógyította a torokgyíkot.
Másnap egy külvárosban lévő botanikus kertbe látogattunk. Kigyönyörködtük magunkat és a fáradságot egy kiadós ebéddel reagáltuk le. Ezután jött az újabb meglepi: ellátogattunk a fallosz templomába. Jól olvasták: Fallosz temploma. A bejárati cédrusfakaput két hatalmas faragott égre meredő fallosz tartotta. Belül a négyszögteles belső udvar körülvevő kerengőn a fallosszal összefüggő évezredes hagyományok kőbe és fába vésett, faragott reliefjeit, domborműveit, mozaikképeit csodálhattuk meg. A nagyterem végében a főoltáron trónolt Baal isten hatalmas falloszával. Alabástrom heréi lelógnak a trónusról. Állítólag ezeket csókolgatták a meddő asszonyok, teherbeesésüket remélve a csodatevő istentől.
Láttunk hatalmas hímvesszejű bikaisteneket, az aranyborjút szintén durungszerű fallosszal felövezve. Az udvar közepén egy háromméteresre saccolt óriási márványból faragott több ezeréves falloszt volt felállítva. Na, de még hátra volt az üzlet. Mindenféle nagyságú, méretes herékkel, vagy herék nélküli fafaragásokat lehetett vásárolni. Én is vettem két ébenfa falloszt, melyek ma is a szobám vitrinjét díszítik. Állítólag akik birtokolják a szent falloszt azoknak a férfiereje, sosem fogy ki. Lehet, hogy van benne valami� bennem azóta is ágaskodik a szerelem.
Búcsúzóul ellátogattunk Bosrába, ahol római kori emlékeket néztünk meg. A város központjában található egy citadella, amely magában rejt egy gyönyörű római színházat, carrarai márványoszlopokkal. Ez a színház ma is működik. Tökéletes az akusztikája.
Majdnem teljesen épen maradt és vetekszik a római Colosseummal. Az alagsorban megnézhettük és végigjártuk a színészek korabeli öltözőjét és a cirkuszi játékok elmaradhatatlan gladiátorainak edzőtermeit. Láttuk a vadállatok ketreceit is. Elmondták, hogy a népnek a színházon kívül szüksége volt a borzongásra és ezért rendeztek olykor gladiátor viadalokat. Ennyi gyönyörűséget egyhelyen még nem láttunk. Becsületükre legyen mondva a szíreknek gyönyörűen karban, tartják a régi amfiteátrumot
Élményekkel megrakodva tértünk vissza a fővárosba. A városba bevezető úton a város határában egy hatalmas Asszad kép, hívogatta a városba és országba látogatókat. Utolsó napunkat töltöttük Szíriában. Egész nap szabadprogram és este egy fergeteges szabadtéri színpadon tartott néptánc fesztivál szemlélői lehettünk. A vad drúzok hátborzongató kardtáncától a csodaszép, lenge öltözetű, bájaikat sejtető lánykar csábtácai, a kórusok és népzenekarok nyenyerét nyektető, balalakázó zenészei forró hangulatot varázsoltak a nézők elé.
A szír népzenével betőtekezve a szálloda bárjában jól felöntve a garatra szir barátainkkal összekapaszkodva eljártuk a tápéi darudöbögőst, a ruszki guggolóst és kartáncot lejtettünk velük ősi drúz szokás szerint. Szállt az énekünk hazafelé! Testben még Szíriában voltunk, de lélekben már Magyarországon. Ellágyulva bőgtük bele a szír éjszakába:"Faluvégén egy hatalmas nyárfa, nyárfa alatt édesanyám háza " Hajnalban összecsomagolva a recepción vártuk buszunkat, mely a repülőtérre vitt bennünket. A város határába érve Mégegyszer visszanéztünk Asszad hatalmas rókamosolyú portréjára és búcsút intettünk ennek a gyönyörű országnak. Agyő Szíria!