1988 októberében háromhetes, nyaralással egybekötött körutazáson vettem részt. A párizsi reptérről indultunk Tuniszba. 2 órás, kellemes repülőút után landoltunk, majd transzfer a szállodába. Az időjárás langymelege vénasszonyok nyarát idéző volt, a maga 28 C fokos langymelegével. Könnyü, nyári, vászonruhákba átöltözve kezdtük meg a főváros felderítését. Mivel szállodánk a város központjában helyezkedett el, igy gyalogosan tettünk sétát a szukban, az óvásos, sikátorjaiban, a nagybazárban és a nagymecsetben.
A városközpontból, kétsávos, pálmafákkal szegélyezett nyilegyens főút vezet a bazárig. Gyönyörűen gondozott parkok, padok, kis teraszok, kioszkok, teázók lépten-nyomon
A szúkon végigvivő főút mindkét oldalán árusok boltocskái, kávézók, és utcai borbélyok, cipőpucolók, vizipipázóhelyek, valamint mentateát kínáló mozgóárusok teszik élénkebbé az utcaképet.. A mellékutcácskában csodálatos loggiás házak, és szökőkutas belső udvarok találhatóak. Az egyemeletes házak emeletén nyitott függőfolyosók futnak végig. Természetesen a folyosókról rézműves, disztárgykészítő, szőnyeg és szuevnir árus boltocskák nyílnak.
És, mint a mondákban, minden út a bazárba vezet. A bazár óriási, szinte város, a városban. Itt a szabadtéri hentesek, a nézelődök, szemeláttára ölik le a birkát, kecskét, és nyúzzák, darabolják, a tőkén. A pultokon egy tálban birkaszemek gúlába rakva, melyeken zöld köpőlegyek lakmároznak vidáman. Kampókra húsdarabok vannak felggatva, szintén legyektől tarkállva. A jellegzetes faggyúillat végigkísér bennünket az élelmiszer és zöldségpiaci részen. Aztán áthaladunk a ruházati, textil negyeden. Nagyon olcsón olyan diszes, tűllszerű, selyemhímzésekkel ellátott női nyári ruhákat lehetet kapni, amiből vagy nyolcat én is megvettem ajándékba.
Innen továbbhaladva a rézművesek és faragványokat készítők sorába botlunk. A bolt falára vannak kiaggatva a termékeik vevőcsalogatónak. Belül a bolt mélyén ül a tulaj és készségesen alkuszik a leendő vevőkkel. Kinn a bolt előtt pedig egy-két segéd kalapálja, cizellálja a tálakat, korsókat. Több gyönyörű korsót, kávéskészletet és egy hatalmas réztálat vásároltam, mely furamód, Ádámot és Évát ábrázolja az almafa alatt. Mivel tudjuk, hogy emberalakot a mohamedánok nem ábrázolnak, ez elütött a többi tárgyaktól és különlegessége megtetszett. Jól választottam, azóta is szobám falát díszíti. Valószínűleg korakeresztény ábrázolás, vagy valamelyik mozaikkép ihlette meg a művészt.
A bazárral eltelve meglátogattuk Tunisz központi mecsetjét. A mecset a csodálatos, mázas mozaik-berakású falaival, aranyozott ornamentikájával lenyűgözött bennünket. Érdekességként hatott a hatalmas vizmedence, szélein sok, sok csappal, amiből tisztavíz folyt, ha megnyitották a hívők. Tenyerükbe vették a vizet, kimosták szájukat, fülüket, orrukat, majd a vizet beleköpték a vízmedencébe. Miután arcukat megtisztitották, megmosták lábaikat és papucsba bújtak. Azután léphettek be az imaterem hatalmas vörös szőnyegére.
A mecset meglátogatása után kiültünk egy kávézó teraszára és mentateát fogyasztottunk. A kávézóbeli szemlélődés után visszatértünk szállodánkba, ahol kitűnő kisszolgás várt reánk. Ragyogóan tiszta, minden kényelemmel ellátott szobák, keleti pompával felszerelt étterem. A vacsora mindenféle finomságokkal kínálta magát. A kebabtól, a kuszkuszik, mindenféle keleti inyencségek, édességek és tüzes föníciai bor. Mert a szálloda nemzetköziségére már nem vonatkozott a szeszfogyasztási tilalom.
Másnap rövid utazás után Karthágó romjaihoz érkezünk. A föníciaiak által alapított világhíres város az ókorban a legnagyszerűbb települések egyike volt, ahol az itt lakó kereskedők páratlan gazdagságot halmoztak fel. Az Unesco által is védett romváros korabeli képének elképzeléséhez kell némi fantázia, de így is csodálatot ébresztenek a több ezer éves romok. A Byrsa-domb volt annak idején Karthágó szellemi központja, ma itt találjuk a Karthágói Nemzeti Múzeumot, melynek tárlatait érdemes végigjárnunk. A romok nem sokat árulnak el a hajdani gazdagságból és pompából, mert a rómaiak felégették, porig rombolták a pún birodalom fővárosát. Majd felszántották, és sóval vetették be.
Ezt követően Tuniszban, a Bardo Múzeumban állunk meg, mely méltán híres az egész világon. Azon kívül, hogy a Bardo Palota ad helyet Tunézia leggazdagabb múzeumának, valódi különlegességeket láthatunk itt. A leglátványosabb kétségkívül a mozaikok óriási gyűjteménye, amelyek a gazdag rómaiak afrikai villáit díszítették. Nagyszerűen megismerhetjük a mozaikok alapján az Észak-Afrikában élő rómaiak életét, legendáit és az akkor ezen a vidéken élt állatokat. A Bardo Múzeum nem csupán a mozaikokról híres. Számos márványszobor várja még a múzeumlátogatókat, de érdemes megnézni az iszlám kiállítást is.
Két napot időztünk Tuniszban. Aztán elindultunk országjáró körutunkra. Először Sousseát látogattuk meg. Sousse Tunézia harmadik legnagyobb városa, amely a fõvárostól 140 km-re fekszik. A várost a Föníciaiak alapították az i.e. 9. Században. A Medina szűk utcácskái, tele boltok százaival az Ezeregyéjszaka meséinek hangulatát idézik. A nevezetességek, közé tartozik a 13 m magas, várfallal körülvett Ribat erõd, a Kasbah világítótorony, a Régészeti Múzeum és a római korból származó, 5 km hosszú katakombák, amelyek több ezer sírkövet rejtenek.
Ez a gyönyörű kisváros a tengerpáron fekszik. Kanyargós, ősrégi macskaköves utcácskái, bennük ékszerészek és ékszerboltok, szuvenirárusok hada ,egymás hegyén, hátán kínálja árúját. A város főterén a régi városfal középtáján áll a tűztorony. Tetejéből csodálatos kilátás nyílik a tájra. Jól lehetett videózni és fényképezni róla. A Ribat erőd katakombáiban nyomasztó érzések lepték meg az embert.
Innen kilépve átmentünk egy régi, nagyon szép belső udvarral (kerengővel) ellátott mecsetbe. Aztán lesétáltunk a tengerpartra, ahol buszunk várt reánk. A tengerparton kigyönyörködtük magunkat a móló vizén ringó halászbárkákban, szorgoskodó halászokban, amint kosarakban cipelik a halakat, rákokat a bazárba eladásra. A partra száradni kefeszített halászhálók is jó fotótémával szolgáltak.
Sousseából Monastírba mentünk. Itt található az akkor még élő Burgiba elnök csodálatos mauzóleuma. Teljesen az indiai nagymogulok mauzóleumait formázza. Megtettük köztelező látogatásunkat, majd egy újabb, állítólag világhírű, hatalmas nagymecsetet látogattunk meg. A mecset közepén szökőkúttal ellátott vízmedence, lábmosó csapok stb.
Monastírba éjszakáztunk. Este nagy sétákat tettünk az éjaszaki élettől nyüzsgő utcákon. Az arabok éjszaka élnek igazán. Általában csak férfiakat láttunk, mert a nőknek otthon a helyük. A szállodában eliszogattunk a bárban, majd nyugovóra tértünk. Másnap indultunk Djerba szigetére, ahol egyhetes nyaralásunkat fogjuk tölteni. A Tunézia déli partjai elõtt fekvõ kis zöld sziget valóságos üdülõparadicsom. A 90 ezer lakosú és csupán 514 hektáros sziget varázsát a legenda szerint már Odüsszeusz is megtapasztalta, amikor utazásai során Djerba szigetére érkezett.
A sziget igen fordulatos történelemmel büszkélkedhet. Elõször föníciai kereskedelmi település volt, majd a rómaiak után arabok és normannok is harcoltak a sziget megszerzéséért. Késõbb spanyolok telepedtek meg, akiktõl a törökök egy nagy csata után átvették a szigeten a hatalmat.
A lakosság többsége iszlámvallású, berber nyelvjárásban beszélnek és legtöbbjük még a régi szokások szerint él. A sziget vonzerejéhez nagyban hozzájárul az éghajlata. A mediterrán éghajlatnak köszönhetõen az év 365 napjából 310 napos. Ez az a sziget Európa közelében, ahol egész évben élvezhetjük a tengerben fürdés örömeit! A másik fontos tényezõ a kristálytiszta kék tenger, ami az idelátogatóknak zavartalan kikapcsolódást biztosít, emellett még több ezer pálmafa és olíva olajfa garantálja az üdülõhely kellemes hangulatát.

A sziget kis területe ellenére gazdagon bõvelkedik mecsetekben és más érdekes látnivalókban. Ilyen például a Ghribában található i.e. 584 körül épült zsinagóga, ahol kultikus tárgyakat és Tóra tekercseket tekinthettünk meg, és ahová csak fedett fõvel volt szabad belépni. Azonban nem maradhat említés nélkül Houmt Souk, Guellala, El-May és Midoun sem. Ennyit a szigetről.
Megérkezésünk igen viharos fogatatásra talált. Amint kinyílt a buszunk ajtaja egy diszes, népi szerelésbe öltözött műkedvelőkből álló csapat rázendített a Zarahusztra, akkor éppen legnépszerűbb táncdalra és miközben fújták, mindenkinek a kezébe adtak a nők egy pohár jéghideg sörbetet. Megható gesztus volt. Aztán, miután kiszálltunk bekisértek bennünket a főépületbe. Ott kiosztották a bungalók kulcsait és midenki elvonult belakni bungalóját
A bungalók az aranyhomok partú tenger partján helyezkedtek el. Kiléptünk és előttünk a tenger. Feledhetetlen egy hetet töltöttünk el, miközben aranybarmára sültünk. Az üdülőkomplexus közepén hatalmas úszómedence helyezkedett el, partján napozóágyakkal, asztalokkal, székekkel. Ha kellett, akkor a medencéhez hozták a megrendelt italokat a pincérek. A bungalókat macskaköves utak kötötték össze az uszodát körülvevő placcal. Innen lehetett megközelíteni a nyitott étkezdét. Éjjel-nappal állandó terített svédasztal várt bennünket.
Szórakoztatásról egy másik nyitott pavilonban gondoskodtak. Minden este volt bingó. Kvízjátékok. Zene és tánc. Divatbemutató. Egyik este népitáncosok, másik este hastáncosnők, aztán bűvészek illuzionisták fokozták a hangulatot. Bánatunkra a francia beszéd járta, de azért amit kellett angolul is megértettük velük.
Úgy elrepült az egy hét, hogy azon vettük észre magunkat, hogy buszunkon ülve megindulunk a sivatag peremén elhelyezkedő városba: Douzba. Itt kezdődött négynapos Atlasz hegységbeli utazásunk. A városka, poros, igazi sivatagi városként hatott. Szállodánk legfőbb erénye, hatalmas gyógyfürdője volt. Amint lepakoltunk, azonnal megszálltuk és élveztük a gyógyvíz simogatását. Este vacsora, majd séta a városka bazársorában. Sok, sok pólót, tevebőr táskákat, szandálokat vásároltunk össze fillérekért.
Másnap elindultunk terepjáró kocsiainkon a sivatagba. Mi, szobatársammal, Péterrel, ketten a kocsi végében kuporogtunk, míg a nők és idősebbek a kocsi elejében a kényelmes üléseken foglaltak helyett. Mondani sem kell, hogy minden bukkanáskor a fejünk is odakoccant a kocsi falához. De túléltük. Hogy elgémberedett tagjainkat kimozgassuk, megálltunk egy beduintábornál. A fekete sátorfalakból épített sátrakban nemezszőnyegek voltak leterítve. Igazi, nyilttűzön főtt arab kávéval kedveskedtek nekünk. A falakon voltak felaggatva étkészleteik, ruházatuk, és más tárgyaik. A látogatás csúcspontja a tevegelés volt.
Egyenként felkászálódtunk a tevékre és a vezető sorba állítva kötőféken, vezette a karavánt. Tettünk egy tiszteletkört. Amint visszatértünk és a tevék térdelésbe fogtak, az én tevén szagot fogott az előtte lévő tevén kuporgó Manyikától és bekapva szalmakalapját majdnem lerántotta vele együtt, mivel álla alatt rögzítve volt egy kalapgumival. A sikoltozástól megriadtam, s mielőtt a böszme állat letérdelt volna leugrottam róla. Erre elengedte kalapostól Manyikát és vészjóslón hörögve utánam kapott rohadt nagy sárga fogaival. Elkapta a pólómat, letépte és habzó pofájával bezabálta. Mindenkiben megállt az ütő. A hajcsár jókorát húzott a mohó tevére, amitől az, morogva kihányta a pólót�
Ez után a kis epizód után tovább nyomultunk az Atlasz belsejébe. Elérkeztünk Matmatába. Az út jobboldalán egy kísértetfalut talárunk. A falut egy földrengés részben elpusztította és innen húsz kilométerre építettek nekik új falut. Végigjártuk a kihalt utcákat, bedeszkázott házakat. Érdekességként hatott, hogy az ajtók és ablakok keretei kékre voltak festve. Kérdésünkre elmondták, hogy a kék szín elűzi a legyeket. Lehet benne valami, mert nemhogy légy, de semmilyen élőlény nem mutakozott a környéken.
Lementünk egy szurdokba, aminek mélyén egy forrás csörgedezett. Állítólag örök ifjúságot nyer belőle, aki ebből iszik. Hátha még meg is mártózik alatta. Lemásztunk, ittunk, alááltunk. Várom a hatást húszévmúlva. Innen felmentünk a szerpentinen a hegytetőre épített szállodánkba. A szálloda távolról méhkaptárszerűen hatott. Fehérre meszelt falai, kis ablaki, óriási sárkunyhóra emlékeztették az embert. Hanem belül pazarul kiképzett csoda várt bennünket. Légkondicionálás, márványpadlózat, diszes falak és csodálatos ellátás. Minden kényelemmel felszerelt fürdőszobás szobáink vártak ránk. Az udvaron szökőkút, smaragzöld gyep.
Lemostuk magunkról az út porát, és megvacsoráztunk. Vacsora után eliszogattunk a bárban, ahol egy vak zongorista verte a billentyűzetet. Úgylátszik ezekben az egzotikus országokban igen nagy divat a vak zongoristák alkalmazása. Kérdésünkre, hogy miként lehetséges ez, azt a választ kaptuk, hogy akinek zenei tehetsége van, kiskorában kiszúrják a szemeit, hogy semmi másra ne tudjon koncentrálni csak a zenére. Barbár szokás.
Másnap elindultunk a togloidák barlangjainak felderítésére. Elvittek egy bemutató barlanglakáshoz. A következőképen festett a látogatás. Magálltunk, lepparkoltunk a domboldalba vájt barlanglakás alatt. Az agyagba vájt lépcsőkön felkecmeregtünk az alsó szintig. Az izingkóróból tákolt kaput belökve az állatok szintjén találtuk magunkat. Hetvenkét feketeszőrű kecske, és egy teherhordó szamár osztotta meg egymással a karámot. A kecskéket éppen akkor fejték, hogy azután kicsapják őket a gyér legelőre. Mindjárt megkínáltak bennünket egy-egy bögre friss kecsketejjel.
Innen a fogadószintre mentünk. Egy nagy kör alakú placcon találtuk magunkat. Egy asszony egykedvűen őrölte a kukoricát régi kőkézimalomban. Felettünk a csillagos ég. Az idegenvezető elmondása szerint úgy épülnek ezek a lakások, hogy felülről kivájják a domb közepét. Ez a fogadótér. Innen vájják ki oldalról a szobákat, konyhát, mellékhelységeket. Bemehettünk a szobákba. Egyszerűen berendezett, népi szőttesekkel letakart ágyak. A falak kékre festve a legyek ellen. Világítás mécsessel.
A szobákban gyerekek és az öregasszony otthonlévő két asszonylánya élte a mindennapok életét. Éppen háziszőttest szőttek. Az embereik pedig az állatokat fejték kihajtás előtt. A konyhában szürketarka kandúrmacska dögölődött hozzám, nagy örömömre. Megérezte bennem, hogy a macska a kedvenc állatom. Rögtön megsimogattam őkelmét. A háziak echte berber fatárgyakat kínáltak eladásra. Vettünk is fakanalakat, kis kínáló tálakat tőlük. Elmondta az idegenvezető, hogy ezen a településen harminckét család lakik ilyen lakásokban.
Innen utunk egy barlang vendéglőbe vezetett. Eredeti Tuniszi étkeket szolgáltak fel, amiket kézzel kellett vennünk és a szánkba tömnünk. Zsírtól maszatos kezeinket a lábainknál sündörgő kutyák szőribe töröltük, mint hajdanában a magyar nemesurak lakomáikon. Nagyon finom, jégbehűtött italokkal szolgáltak felüdülésünkre. A WC-ről annyit, hogy ezek a keleti pottyantós WC-ék mindig elborzasztottak. Volt ben egy vödör viz, benne egy félliteres merőkanál. Ha eltaláltad lyukat és belepottyantottad ürülékedet, akkor merítettél egy ampa vizet és leöblítetted�
A finom ebéd elköltése után jóllakottan mentünk egy oázis meglátogatására. Ez is igen érdekes volt. Amerre a szem ellátott csak homok és homok. Aztán, mint egy délibáb egyszerre előbukkant a zöld pálmafákkal szegélyezett oázis. Közepén hatalmas ciszterna. Az ültetvény alagcsövezve volt és a pár négyzetkilométeres gazdaságban zöldségféléket, banánt és más veteményeket termesztettek. Egy elkerített részben tyúkok kapirgáltak. Ketrecekben óriásbelga nyulakat tenyésztettek vágásra.
Az oázis a Turista Szolgálaté volt. Húsz bungalóból álló szállás és egy közösségi épület szolgált a vendégek elhelyezésére és komfortérzetének javítására. Itt már villan és vízvezeték volt. Saját törpevizűvel rendelkeztek. Elmondták, hogy csepegtető öntözéssel nevelik a fákat. Ez magyar találmány, s megvásárolták a licencét.
Itt töltöttük az utolsó sivatagi éjszakát. Mondanom sem kell, hogy egy fürdőgatyára levetkezve élveztük a homoktengerben lévő Édenkertet. Jó volt sétálgatni meztelen talppal a selyemréten. Megcsodálni a folyton érő pálmákat, s csak le kellett hajolni, és a földről felvenni annyi datolyát, ami jólesik. A sivatag szélén kaktuszkerítés volt telepítve. Egyrészt a kóbor állatok ellen, másrészt a kaktusz piros, szúrós, szőrös és rendkívül büdös termésének belseje valami menyei mannának számító ínyencség volt.
Jólesett megmártózni a hatalmas ciszterna jéghideg vizében. Úgy éltünk ott, mint a Robinzonok. Igazán nagy élmény volt. Másnap, reggeli után beültünk terepjáróinkba és visszaindultunk Douzba. A visszautat megszakítás nélkül tettük meg, és kirázta a lelkünket. Lefelé ereszkedtünk az Atlasz lankáiról és amerre a szem ellátott holdbéli táj tárult a szeműnk elé. Végülis szerencsésen megérkeztünk Douzba, ott már várt ránk hűséges buszunk. Megtisztálkodtunk, megebédeltünk és délután visszaindultunk Tuniszba.
Tuniszba éjfélkor érkeztünk. Megszálltunk és hajnalban transzfer a repülőtérre. Fájó szívvel intettünk búcsút Tunisznak.