Afrika volt az a nyár , földet éghez
egyre varrt a sok szorgos szöcske-tű.
Fellángolt a fű oroszlánsörénye,
s ezüst hangot dajkált egy hegedű.

Vesztesekkel ültem Napszítta Ország
csendjében és csüggedt kékbarna fák
tudat-mélyén már keselyűk cibálták
a Nagy Tetem gőzölgő mellkasát.

Lengő szinekből volt-mézeskalácsra
gyűlt a darázs , s az illat illanó
légsóhajában lehullt a virágfej:
bárdot villantott egy lila bakó.

Afrika volt a nyár , minek tagadjam ,
s Nagy Varázsló játszott veled , velem :
az érthetetlen gúnyolta az értőt ,
s önérdek gázolt át közérdeken.

Nyár , Arfika , kiszikkadt fű , szegénység
von feketét rád fehércsontú hold.
Karmok , csőrök fosztják a van-t , a voltat ,
s fosztanák ami itt se , ott se volt.

S ha jön az este hazugok az árnyak ,
s még nagyobbak. Sötétlő ég velem ,
s veled eljátszik. Játékos Varázsló !
Fogy az idő , nyár , szépség , érzelem...

Látszat-hazák , Vérszítta Látszatország !
Te is tudod és én is jól tudom ,
hogy itt ülünk most iszonyú muszájból ,
de lelkünk már egy másik csillagon.

S bár messze még , de tudjuk: háború lesz.
Fent fekete ég , fehércsontú hold.
Lent egy álszent had papol becsületről ,
úgy ahogy régen egy másik papolt.