Elízium
1.
A körjegyző gondterhelten ráncolta a homlokát és sűrű, lapos, érthetetlen pillantásokat vetett az előtte álló, méltatlankodó középkorú férfira. "értse már meg, jó uram, itt a mi körzetünkben semmilyen Elízium nevezetű Öregek Otthona nem található. Ez egy kietlen, elöregedett, lassan kihalófélben lévő tanyavilág. Nem tudunk róla, hogy valamilyen szociális intézmény működne a területünkön.
"Itt van, ezen a paíron: 4204-es helyrajzi számon van bejegyezve. A tulajdoni lapon tulajdonosként Cicvarek Vince van feltüntetve. Állítólag magánpanzióként működik ez az intézmény. Ide kívánkoztak hétéve az apámék, miután eladták a pesti ötszobás lakásukat. Beköltöztek egy kis vidéki jólevegőt szívni. Mire visszajöttem Amerikából, hűlt helyüket találtam. A tartózkodási helyükre is úgy találtam rá, hogy a szomszédasszonyuk nyomta a kezünkbe a cetlit, amin a cím állt. Szeretném őket felkeresni, hogy élnek, mint vannak, ebben az Eliziumban.
-Sárika- fordult a jegyző a titkárnőhöz.- ki a tulajdonosa a 4024-es tanyának?
-Senki. Tudtommal az öreg Tóth, már hét éve kihalt belőle. Azóta üresen áll, mint a környéken a többi hetvenkét kísértettanya.
-Nem lehet az, hogy megvette valami nyugati milliomos, és tényleg panzióvá alakította?
-Akkor mi tudnánk róla. Kisérettanya az, higgyék el nekünk! Nincs ott semmi. Még a kóbor kutyák is elkerülik.
-Nem tudunk segíteni uram. Keresse máshol a szüleit.- tárta szét karjait a körjegyző és finoman kitessékelte az érdeklődött. De, Tóth Jánost nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon. Elhatározta, hogy a vékonyka nyomon elindulva végére jár a dolognak. Elindult a tanyavilágban felkutatni az Eliziumot, ahol a szülei élik vidám életüket.

2.

A hatalmas kukoricatábla közepén megbúvó tanyaépület, istálókkal, ólakkal beépített portáját kétméteres szögesdrótkerítés védte az idegen tekintete, vagy esetleges behatolása, avagy a bentlévők szökése elől. A kerítést álcázandó a kerítésre felfuttatott hatalmas, szúrós tüskéjű akácia volt felfuttatva, mely átláthatatlanná tette a kerítésen belül folyó életet, mozgásokat. A jó nyolcszáz négyszögöles portának mind a négy sarkában egy-egy kutyaház volt elhelyezve. A kutyaházakat a kerítés tetején végigfutó kifesszitett drót kötötte össze, amin a karikába fűzött láncon tartott ebek körberohanhatták a kerítést teljes hosszában. A kerítésen élve se, be,se ki nem juthatott át csak a madár.
Benn, a központi tanyaépületben lakott a tanyagazda, a hatalmas hentesre emlékeztető Cicvarek Vince, igencsak termetes feleségével, Máli asszonnyal. Ők feleltek a lakók ellátásáért, és helybenntartásáért. Ezért a munkáért fizetést nem kaptak, viszont a tanyához tartozó hetvenkét hold föld megművelését és a termény értékesitését, bérleményként kapták, munkájuk ellentételezéseként.
A tulajdonossal sosem találkoztak. Néha megjelent egy autó, hozott egy-két embert a gönceikkel, kéziholmikkal. Leadták őket Cicvareknek. Érdeklődtek a létszám teljessége iránt. Leellenőrizték, megvannak-e a madárkák-merthogy így hívták a lakókat- a kalitkában. Aztán ahogy jöttek el is, távoztak.
Az új lakók megelégetten tekintgettek körbe a tágas, szépen berendezett vendégszobában, majd amikor szerették volna megtekinteni a szobáikat Cicvarek egy viharlámpát fogva a kezébe, kivezette őket egyenként hátra, a friss szalmával felhintett ólakhoz. Kinyitotta a nyikorgó ólajtót, beterelte az új lakót és rálakatolta az ajtót. Mire magához tért az illető és kétségbeesetten dörömbölni kezdett Cicvarek az arcába világított a lámpával és vigyorogva így szólt hozzá.
-Idefigyelj, vén pipamocsok! Mit hittél, panzióba kerültél? Ha-ha-ha! Ez itt a világvége! Itt keményen meg kell dolgoznod az ennivalóért, ha élni akarsz, különben hamar bejuthatsz az Elziumba� na, tedd el magadat holnapra, aztán, majd reggel megkapod a beosztásodat!
Másnap aztán hajnali fél ötkor megkondult a kolomp és Cicvarek kieresztette a hangját-" vályúhoz! - Mindenhonnan, gyüröttarcú asszonyok, idős emberek totyogtak, csoszogtak elő és csajkával remegő kezükben a központi istálló felé araszoltak. A központi istállóban lévő fapriccsekről feltápászkodtak, a gémeskútnál megmosakodtak, majd alágyújtottak a katlannak. A katlanban főtt a cibere, vagy cirokleves. Valamilyen kétesszinű, copákák, húscafatok, répaszeletek, kis kása dúsította a kusmercet. Náncsinéni, a termetes sváb öregasszony, aki valamikor óvodai szakácsnő volt hatalmas merőkanállal kavargatta a gőzölgő, meleg ételt. Mindenkinek teli löttyentette a csajkáját.
Miután megtöltötték a bendejüket csoportokba, osztotta őket Cicvarek és egy-egy brigádvezetővel az élükön kapára, kaszára kapva elindultak munkára, ki a földekre. Az öregebje, gyengébbecske semmire sem használható népség maradt benn a házkörüli munkákra: krumplihámozásra, kecske és tehénfejésre, moslékfőzésre, a hízóknak, anyakocáknak.
A kifejt tejet a kismalacokkal itatták meg. A felesleg egyrésze ment a gazdának és feleségének. Ami ezen felül maradt az meg sajt és túró képében a piacra került.
Hetente egyszer bevitte az árút Cicvarek a piacra, eladta a kofáknak. A kapott pénzen bevásárolt. Megvette a gyufát, olajat, cukrot, lisztet. Felpakolta a terepjárójára és hazafuvarozta a heti ellátmányt.

3.
Tóthnak első útja a kocsmába vezetett. Ide tért be a hetivásárból hazafelé igyekvő Cicvarek is, leöblíteni a torkát valamivel. A kocsmában rajtuk kívül nem volt senki. A pálinkát leengedve a torkán elterpeszkedett a másik asztalnál és várta a sörét. Közben kutató tekintete körbejárt. Felfedezte a mokány, sertehajú középkorú Tótot. Közben letette elé a kocsmáros a sört. Belekortyolt, majd így szólt hozzá.- Gáspár, tuttál-e szerezni valakit, aki megbízható?
-Még mindig nem, Vicebátyám. Nem szabad ezt elkapkodni! Olyan ritkán kaphatóak az emberek olyan munkára, ami magának kell! Meg, aztán a bezártságot sem viselik el sokan�
-Igazad van, de már nem bírom egyedül. Most is, míg odavoltam, senki nem őrizte őköt. Tudod a Máli se fiatal már. Nem állíthatom oda őrködni. Akkor ki marad a fakanál mellett? Széjjellopnák ezek mindenünket. Megennék a fejünket! Nekem olyan embör köll, aki elviseli a bezártságot, tud lakatot tenni a pofájára! -fejezte be és szájára emelve a korsót, egyhajtókára kiitta tartalmát. Tekintete a sarokban iszogatón akadt meg. Hirtelen gondolata támadt.
-Hé-kurjantott Tóth felé- nem volna kedved elszegődni hozzám?
-Honnan tudja, hogy munkát keresek?
-Rá van írva a savanyú pofádra! Nálam munkaerőhiány van éppen.
-Mióta?
-Hároméve� azóta nem járt erre épkézláb ember, akit alkalmazni tunnék.
-Megfizeti-�
-Mind ezzel kezdi! Mennyi lesz a lé? Nem fogunk összeveszni! Nem fogsz megszakadni a munkába! Bizalmi állás lenne.
-Aztán hol?
-Hát, a panzióba� hehehe!� húzta száját kéjes vigyorra Cicvarek. Elkerekdett a szeme Tótnak és kétkorsó sört rendelve átült Cicvarek asztalához. Míg a sörre vártak megalkudtak.
-Mi a munka?
-Őrizni a lakók biztonságát. Amolyan munkafelügyelő féle lennél. Vigyázol a rendre, el ne szökjék valamelyik. Be nem tegye a lábát a portára idegen, amig én távol vagyok, vagy éppen alszom. Oda még a madár se repülhet be!
-Börtönőrnek kellenék?
-Valami effélének.
-Hát akkor jó helyen kopogtat kend, emberére akadt! Proszit!- mondta Tóth és összekoccant a két krigli.
Tóth beült az anyósülésre és elindultak a tanya felé. Útközben megalkudtak. Kiderült, jó szimata volt: az Elízium Panzió tulajdonosát sodorta útjába a szél. Az első nap szembetalálta magát a rideg valósággal. Itt csupa, a lakásukból kisemizett, a tanyára deportált szerencsétlen pária lakozik. A hetedik napon akadt rá az apjára. Éppen a disznók alóli ganjozást ellenőrizte, amikor mintha ismerős lenne az egyik ganéjhordó. Összevillant a tekintetük: megismerték egymást. Tudta, hogy az öregben annyi a félelem, hogy nem meri megszólítani. Mivel tanú nélkül akart az öreggel beszélni elküldte a másik ganéjhordót.
- he, örgeapám!- szólította meg a másikat- mennyé be a konyhára, vigyé egy öl száraz tehénganyét, az üst alá a Náncsinak! - adta ki a parancsot és miután eltávolította a másikat így szólt az apjához.
-Apám, hogy kerül maga ide? - az öreg attól félve, hogy még a falnak is füle van, kezét a szájaelé tartva suttogva szólalt meg.- kicsalták tőlünk a lakást fillérekért. Ígértek kacsalábon forgó panziót. Aztán ez lett belőle. Elvették az igazolványainkat. Aláirattak velünk egy maghatalmazást, hogy a Mucsi ügyvédúr veheti fel helyettünk a küldeményeinket, amit havonta lehoznak ide, nekünk�
-És, kapják a küldeményeiket? Egyáltalán megkaptak maguk valaha, valamit is?
-Hogyne, fiam, azt kaptuk, amit a Bugi a tapasztásért, segberugást, ha reklamálni mertünk. Anyád négyéve meghalt. Neki már jó, semmi se fáj.
-Hol van eltemetve, meg akarom nézni, egy csokor virágot vinni a sírjára!
-Ne, keresd! Úgyse találod meg. Van, hátul a földeken túl egy horhos, annak az oldalában vannak a halottak eltemetve, mind egy szálig�
-Ezekszerint, hivatalosan meg sem haltak. Pap sem látta őket holtan?
-Hova gondolsz fiam! Titokban folyik itt minden. Vannak itt 112 éves holt lelkek is, akik papíron élnek. Az anyád is él� papíron.
-Kapizsgálom már apám: az ügyvédúr a halottak nyugdíját is rendszeresen felveszi, mintha élnének�
-lehetséges fiam. Mi itt a világtól elzárva vegetálunk. Nem mondom, fedél van a fejünk felett, enni is adnak. Ruha is kerül, ami lemarad a halottakrúl. Szóval elvagyunk, mint a befőtt. A lakást nem tudtuk anyáddal fenntartani. Eladósodtunk. Igy láttuk jónak. Eladtuk nekik. Olyan mézes-mázosak voltak. Addig jártak a nyakunkra, annyira kecsegtettek bennünket. Mutogattak egy csodálatos panzió képet. Benne csupa vidámnak festő öreget. Fiam, ugye nem teszel semmit? Ne rontsd a helyzetünket! Mi már megszoktunk itt. Majd csak elvegatálunk valahogy. Aztán ha kimúlunk, odakerülünk a horhosba mi is� ígérd meg, amig élek, nem teszel semmit!
-Megigérem, apám!-mondta Tóth, és vállon ragadva magához húzva, megölelte az apját. De, nem olyan fából faragták, hogy ennyiben hagyja az ügyet. Elvégre az ő jussát orozták el, és a szüléit taszították ebbe a földi pokolba. Elhatározta, hogy kinyomozza az ügyvédurat. Az apja elárulta a zugügyvéd nevét és az iroda utca és házszámát is, ahol aláíratták velük a szerződést.
Egyik nap eltávozást kért a gazdától, hogy bemehessen a városba, elintézni félbe maradt ügyeit. A gazda bár gyanakodva ugyan, de kénytelen-kelletlen elengedte. Ő, pedig egyensen az ügyvédhez ment.

3.

Az ügyvéd gyanútlanul beengedte az irodába. Tóth bemutatkozott és a tárgyra tért.
-Tisztelt ügyvédúr! Megvannak önnek visszamenőleg a szerződései, amiket Ön által kötöttek lakáscsere, vagy aladás ügyében.
-Természetesen Uram, de a titoktartás köt, nem adhatom ki az ügyfeleim adatait.
-Én, a szüleim lakáseladása iránt érdeklődöm. Nem kapták még meg a vételárat.
-Érdekes, érdekes� ilyen még nem fordult elő a prakszisomban, mikor történt az adásvétel?
-Hét éve uram.
-Nevet kérek!
-Tóth János Kankalin u.34. Első emelet 7.
-Azonnal, keresem� ahá, máris megvan. Igen, valóban megtörtént az adásvétel. Eladó: Tóth János és Tóth Jánosné, vevő Kiss Pál stb. stb.� a fizetés készpénzben történt, egymásközött. Én csak ellenjegyeztem a szerződést.
-Ön, nem is látta a pénz átadást.
-Szükségtelen uram. Itt az ügyfelek által aláírt papír, amely igazolta a vételár kiegyenlítését.
-Tisztelt ügyvédúr, a szüleimet kisemmizték. Nem tudom ön milyen szerepet játszott az ügyben, nem is akarom bolygatni az ügyet, de nekem, most nincs lakásom. Tudnám értékelni, ha kisegítene húszmillióval, most és azonnal.� Az ügyvéd felháborodva ugrott fel.
-na, takarodjon innen, vagy rendőrt hívok! Zsarolni akar, engem, egy tisztességes ügyvédet?� Tót higgadta felelte� drága ügyvédúr senki nem akarja önnek kétségbevonni a jó szándékát. Én csak egy kis baráti kölcsönt kérek öntől. Ennyit megér a hallgatásom, nem?
-Fenyegetőzik a kuncsaft, na, mars ki! Vagy hívjam a rendőröket?
-Hivja, csak hívja őket! Majd szépen beülünk a rendőrautóba és kiautókázunk az Elízium Panzióba, tudja a 4204-es tanyára�� az ügyvédben megállt az ütő. Rögtön kapcsolt, hogy itt tejelni kell, mert ez az ember lebuktatja őket. Így fordult hozzá. - Jó, rendben van. Megkapja a pénzt, de ki biztosít, hogy továbbá nem zsarol bennünket? Így is rászállt az állam a lakásmaffiára!- János rendíthetetlenül válaszolta- most, azonnal kérem a pénzt kesben, ide a markomba! - az ügyvéd megadóan kinyitotta a páncélszekrényt és miközben a pénzkötegeteket, szedegette elő, megnyomott egy apró kis, gombocskát a szekrény oldalán. Aztán kényelmesen elkezdte számolgatni, nyálazni a bankókat. Jánossal is átszámoltatta. Kétszer is megolvasták. Miután mindent rendben találtak, csengetett a titkárnőjének.
-Micike, van egy kávénk?
-Természetesen főnök. Máris hozom.
-Igyunk addig amig megírja a titkárnőm az átvételi elismervényt. Ebben Ön elismeri, hogy a szülei helyett átvette a lakás árát. Természetesen visszadátumozzuk. Rendben lesz így?
-Bánom is én, készítse el csak, de hamar, mert vissza kell érnem arra az elátkozott tanyára!
-Mért ragaszkodik ahhoz a tanyához? Van pénze, élhet, mint Marci a hevesen?
-Tudja ügyvédúr, aki a sittről jön, az nem szeret szem előtt lenni. Jobb egy pár évig ott meghúzódnom. Aztán, majd ha meghal az apám, akkor tisztességgel eltemettetem, mellé helyeztetem az anyámat is és kilépek a világ elé, mint a Monte Cristó grófja!-mondta és aláírta a szerződést. Miután kiitta a kávét, keze már a kilincsen volt, kinyitotta az ajtót, amikor egy zsákot dobott valaki a fejére, és egy tompa ütést érzett a tartóján, majd elvesztette az eszméletét.

4.
Soha, többé nem került élve elő. Állítólag a maffiózók verőlegényei a tanyára szállitották, kivégezték, és anyja mellé földelték el a horhosba. Hagy nyugodjon együtt anya és fia!
Fél évre rá, a rendőrség felgöngyölítette a lakásmaffiát. A szálak az Elízium Panzióhoz vezettek. Mikor kihantolták Tóth Jánost, zsebében megtalálták az adásvételi szerződést, mely a zugügyvéd szerepére is fényt deritve, egyben bűnösségét is bizonyította. Másnap letartóztatták az ügyvédurat is. Ez azonban már Tóth Jánoson nem segített. Ha akkor, nem fél annyira a hatóságtól, és a rendőrség helyett nem öntörvényűen akart volna eljárni, talán jobban jár. Igaz, a pénzt nem kapta volna meg, de legalább az élete megmaradt volna.