A fehér állt nyerésre, a feketének esélye sem volt már a győzelemre, de mégis a végsőkig akart harcolni, becsületesen be akarta fejezni a játékot, nem pedig feladni. Az utolsó bábú, a fekete király a H5 mezőn állt összekuporodva, a fehér bástyák beszorították, nem volt már egyetlen szabad négyzet sem a táblán, ahová léphetett volna. A fehér következett lépéssel, és az egyén bábú ütőhelyzetben volt, bár ő egyik színhez sem tartozott. "Öld meg! "kiáltotta a fehér vezérbábú. "Öld meg és győztünk! "Az egyén döfésre emelte a lándzsáját, de aztán mintha meggondolta volna magát, leengedte. "Mire vársz? "kérdezte a vezér izgatottan. "Végezz vele, és máris közénk tartozol. Fehér leszel te is. "Az egyén körülnézett, mindenfelé a megmaradt fehér bábuk várakozó tekintetét látta. Végezz vele. Pusztítsd el, és egy lehetsz közülünk. Végre tartozhatsz valahová, nem leszel egyedül. Mi pedig védeni fogunk és kitartunk melletted, a testvéreid leszünk egytől egyig. Ezt mondta mindegyik. "Mire vársz? Végezz már vele! "Ordította a fehér vezér, miközben fel s alá járkált az F6os mezőn, legszívesebben ő maga rontott volna a fekete királyra. "Vagy tán nem akarsz közénk tartozni? "Kérdezte gúnyosan. Az egyén ismét felemelte a lándzsát. Nem tudta mit tegyen. Olyan rég óta akart már közéjük kerülni, olyan rég akart már fehér bábu lenni, most itt a lehetőség, és mégis annyi furcsa gondolat kavarog a fejében. Talán mégsem a jó oldalra állt? Talán nem is a fehéreknek van igazuk, hanem a feketéknek? Talán mégis jobb egyénnek lenni, és nem tartozni sehová? "Döfd le, döfd le, mint egy kutyát! "egyként zúgta az egész tábla. Az egyén becsukta a szemét, aztán döfött. A fekete király a tábla lapjára zuhant, az egyén pedig megszűnt létezni. A tábla egyik távoli sarkában, a C2es négyzeten a fehér király elmosolyodott keresztes koronája takarásában.