Igen, megcsókoltam. Egy kődarabot.
Érdes, dermesztően hideg volt az ajka.
S ezzel a mozdulattal léptem a mocskos
Szívtelen, érzések nélküli emberek soraiba.

Ez lenne hát az én sorsom, célom az életben?
Legyek olyan, mint az a kő, ami érzelmet soha,
De sértést mindig tudott adni az embernek,
S nem volt egy igaz, megértő mondata.?

Nem hiszem el, hogy csak ez lehet a kiút:
Alkalmazkodni, elfogadni azt a tényt hogy:
Külömb vagyok másoknál, akik csak gúnyt
S csúfot űznek minden gondolatomból!!

Nem tudnak, nem is akarnak megérteni
Nincs céljuk, nincs értékük az életükben
Belül üresek, az ékszer csak testüket szépíti!
Mindezt, csak életük alkonyán értik majd meg.

Nekem addig is szenvedés lesz az életem
Folytonos küzdelem szemben az árral
De talán megéri, talán van aki segít nekem
Egy lélek, aki megismertet egy új világgal.