Igen, még mindig gyászolok! Gyászollak Téged:
Az ellopott jövőnket és az elfeledett múltunkat!
Feketében járok, szellemed kíséri minden léptem
Alakja éjjelente mindig megjelenik az álmomban.

Nem merem behunyni szemem, annyira rettegek,
Hogy újból eljön, s egyszer végleg magával ragadja
Az örök életben reménykedő, oly magányos lelkem.
Már nem tartana életben a sors iránt érzett harag.

Félve készülődök így minden egyes naplementére.
Felmerül bennem, lehet, ez volt életem utolsó napja,
Sötétségbe merül a világ, s a Gonosz hívogató jelére
Útra kel értem szellemed, hogy a lelkemet elrabolja.

Elszakítja testemtől, amiből hirtelen undorító féreg,
Emberiséget romlásba döntő méreg lesz, semmi mást
Csak ezt a roncsot hagyja maga után. Hiába kérem:
Bocsássa meg minden vétkem! Mégis kiadja haragját.

Végleg eltöröl e földről minden érzést, arra is ügyelve,
Hogy alvó lelkem tüzét soha többé fel ne lobbanthassa
A szerelem szikrája. Utolsó szavaival elhozta végítéletem,
Fejfádra ez lesz írva:�Lelked örökre az Én foglyom marad�.