Gyermekkoromban arról olvastam, hogy kereskedőnek, iparosembernek hasznos tulajdonsága a vevőkkel, szolgáltatását igénybevevőkkel szemben tanúsított becsületesség, amely előbbiek számára tőke, utóbbiak számára jóérzés, megelégedettség. Azt nagyhirtelenében akkor nem tudtam eldönteni, hogy ez a tőke ugyanolyan tőke-e, mint amit Marx A tőke c. művében kifejtett, s amelynek kifejtése ma már, amikor a Tőke fej ki ezt-azt innen-onnan, keveseket érdekel.
Ám akkortájt illet olvasni Marx főművét, én is belenézegettem, továbbá az eldöntést az is gátolta: jóapám nem mindig volt jó, időnként kiküldött az udvari
tőkén való aprófakészítésre, ami erősen hátráltatja a gondolkodást. Mérges is voltam akkor jóapámra, és, az ismert József Attila vers értelmezéséhez nem mindig teljesen hűen, oda-odasújtottam a Sorshoz, meg...szóval, máshoz is. Nos, lehet, hogy a széles fejsze nálam is mosolygott, - de apám, később, nem.
Hát...hiába nosztalgiázok, pedig az a gyermekkori világ relatíve becsületes volt. Ha nem egyből, legalább kettőből. Állam Bácsi szépen megmondta a kereskedőknek, iparosoknak, hogy előbb-utóbb elveszi üzletecskéjüket, műhelyecskéjüket. El is vette, nem csak ígérgette. A kereskedők, iparosok pedig becsületesen mindent átadtak Állam Bácsinak, amit nem mertek vagy nem tudtak eldugni, és, aki közülük tehette, az lelkes, udvarias magánkereskedőből, magániparosból átváltozott udvariatlan, közönyös állami kereskedővé, állami iparossá. Érdekes fordított metamorfózis volt ez. Mi mindenre képes totális háború, totális önérdekhiány!
A közmondás is tetszett: �Jó bornak nem kell cégér.� Gyermekkoromban azonban ez is változott, mert egy illetékes nagyfőnök így szólt, rábólintón: �Jó! Bornak nem kell cégér!�
Nem is kellett, a nép cégér nélkül is itta a lőrét, mint a kefekötő, még az úgynevezett �háromemberes bor� is elfogyott. /Szellemileg kissé lassúbb felfogású olvasóim talán nem találják ki a háromemberes bor mibenlétét: két embernek le kellett fogni a pácienst, harmadiknak pedig beletölteni azt alkoholos itókát, ez azonban csak vicc, mert az ilyen páciens önmagától is megitta az ilyet, ha jobb itókára nem volt pénze./
No, az mán igaz: azokban az időkben nem pucérkodtak, cégéreskedtek, címereskedtek annyit...de ne nosztalgiázzunk! Akkor reklám helyett inkább a �Lám-lám...� ment, rek nélkül.
Manapság viszont az ország átesett a ló másik oldalára /azaz, átejtették oda/. Már az ember magánéletét sem kímélik Reklámuraimék /persze, mi a csudának kímélnék, ha magát az embert sem kímélik!/. Csönög a telefon, hölgy a vonalban, szavak belebájoskodnak fülembe: spanyolhoni üdülést nyertem, kétszemélyest!
Itt most be kell vallanom: nem örültem! Nem kedvelem a spanyolok egyrészét, pontosabban azon nagyrészét, amelybe a bikaviadalok kedvelői tartoznak. Undorító szórakozás, akár a bika, akár a bikára karddal támadó, bohócos öltözetű személy nézőpontjából vizsgálom a dolgot, de egyébként a bikát vörös textilféleséggel heccelők sem tetszenek. Akkor már mégis inkább az a hazai parlamenti aréna, ott is van egy kis vörössel nemisvöröst heccelés, ám nem vérre megy a dolog, akárhogy kardoskodnak is valami mellett, valakik ellen, hanem húsosfazék tartalomra. /Persze, utóbbit sem szeretem, így, élete vége felé, sok mindent nem szeret az ember, de legalább felszínre jövöget: őt is mennyien ki nem állhatják!/
Az üdülésnyereség úgy érvényes, hangzott ki a telefonból, ha a nyertesek eljönnek a Nagy Cégfogadásra.
Elmentünk /mármint feleségem és én/. Ott kiderült: a Cég Globális /globálisan skót a vendéglátást illetően, ami egyébként ingyenes volt, csak a kávéért kellett fizetni, fizettünk, és vártuk a feketelevest/. Más is kiderült azonban, amiről a telefonban árva szó sem volt, de itt előárválkodott: CSAK akkor miénk az üdülés ingyen, HA igen sok spanyolhoni borospalackot veszünk borral töltötten és pénzért. Bizalmunk a Cég iránt rohamosan csökkent, eltávoztunk, de néhány palimadár még ottmaradt morzsákat csipegetni.
A következő hónapokban, években ez az egyedi eset nem egyszer ismétlődött, hanem sokadszor, bár némileg eltérő variációkban, más cégekkel, Zavarókáeftékkel, bétékkel, ertékkel. Néhány hete is állítólag nagyértékű műszaki cikket nyertünk, öt éven belül is letölthető kéjnyaralással egybekötve. Címet, telefonszámot adtak. Utánaérdeklődtünk, mivel nem félünk már a mondástól: �Aki kíváncsi, hamar megöregszik.� Világosabbá vált a sötét /de azért sötét maradt!/: telefonáló cég nincs bejegyezve, sőt, még csak eljegyezve sem, titkos, telefonja titkos, szándéka titkos /sőt, az is lehet: piszkos/.
Node miért írom mindezt? Az is titok?
Dehogy! Én Becsületes Reklámot szeretnék ebben az országban! /Becsületes ország kívánsága nem volna reálpolitika a mostani nagyvilágban./ Abban még én is kereshetnék némi kis zsebpénzt, mert igencsak össze tudom hozni a kettőt, mármint a reklámot és a becsületet, méghozzá szépirodalmi szinten. Ide írok néhány mintapéldát:

1. �Hozzánk jöjjön Micó s Cicó!
Kezdődik a Nagy Akció!
Vár Önre egy boldog Nagy Nap:
KETTŐT fizet, - és HÁRMAT kap!

Ámde azért ne gondolja
azt, hogy cégünk sültbolond ma,
mert KETTŐÉRT - gomb és gomblyuk! -
HÁROM árát legomboljuk!�

2. Okos magyar nem csak nyel:
azt is tudja, - van HITEL!
Hitellel többet nyelhet,
s reklámórát is nyerhet!

Bankunknak ez nagyon jó,
akár eső, akár hó,
akár ború vagy derű, -
e kérdés ily egyszerű!

Később Önnek bonyolult...
Ha sok felszólítás hullt,
fejét ugyan nem veszik,
de házát árverezik.
Ámde azért költs, költs, költs!
Hordóban ellakhat bölcs,
példa rá a nagy-nagy ész,
ókorban: Diogenész!

3. A politikai reklámok is nagyon fontosak /a pártok részére/, persze, leginkább választások előtt. Itt is tovább lehetne kicsit lépni a reklám és a becsület párosításának irányába /�Úgy szép az élet, ha páros�, tartja a mondás, habár nem mindegyik mondás igazmondó./ A politikai reklám egyik fajtája a telefonreklám. Most is dívik, nagyon. Ezt kicsit élveztesebbé is lehetne tenni, jóllehet a politika eddig is sokat tanult az operettekből, ám még van tanulnivalója. Ideírom a reklám egyik lehetséges dalszöveg-változatát. /A �Megismerni a kanászt... dallamára akartam elkészíteni, de nem jutott eszembe az a hanglépcső, úgy látszik, elfelejtettem, viszont a mai kanászokat az elkanászodott társadalomban egyből megismerem, és nem csupán cifra járásukról.../

�Amit Néked most ígérünk, Édes Angyalom,
beláthatod: mézesebb már nem lehet nagyon!
Tálcán hozzuk a Kánaánt eléd majd, talán
úgy meglep ez, azt sem tudod: fiú vagy, vagy lány.
Nyomd meg hát az EGYES GOMBOT, elsők mi legyünk,
akik Néked, s Családodnak így énekelünk!
Nyomd meg Te is azt a gombot, Férfi vagy, Vitéz!
Talán egy kis gombnyomástól elretten a kéz?!
Mást is nyomhatsz a gomb után, ha kedved vagyon,
ámde előbb kell a nejnél kis kigombolom!

Persze, ha már főztünk, győztünk, lehet kis hiba,
de a tálca, az megmarad ám, igaziba�!
Ha rajta nem Kánaán jön, hanem csak a Kán,
na mán� ezen ne problémázz hős Hungáriám!


A reklám és becsület összhangba hozásának ügye most, hogy ezeket a sorokat írom, még nem veszett el olyan veszettül! Mindössze az alábbiak küldtek tiltakozó e-mail levelet címemre, a hisziapiszi@pegazusmail.jujdehu-ra: Megkoronázott Kamarák Titkos Kamraszövetsége, Minden Pártok Istenfőhatósága, Égbeutaztatási Társaság Kormányzóhivatala, Traktoros Tüntetők Pártatlanságot Berregtető Béketábora, Magyartalan Rá Diók Kurrogó Kur Atóriuma, a Tőlünk Tanul a Pokol Főegyetem, valamint Zsebembebeleosztmár Oszkár, nagyonmindenre-nagyvállalkozó, a Minden Haszonra Nagyon Vállakozók Vérszerződéses Szövetsége Elnöke.
Meg kell jegyeznem viszont, hogy egy nagyonkisvállalkozó, Aligélek Kelemen, a kissé romos Romafalváról, elgondolásomat nyilvánosan helyeselte. Ezt követően utóbbi, szegény, bekerült az elmegyógyintézetbe, amit nem szabad ám diliháznak nevezni. A Diliház másutt van!