Pillanatok vannak már csak vissza...
... a méhburok felreped.

Ha egyszer megnövök, nagy leszek,
sok dolgot megteszek, talán féljetek!

Hacker leszek!
A rendszer építette elemek,
mind, de mind elvesznek.
A szeretet?
A szeretet fényes márványa,
melyet az érzelmek fényesre csiszoltak,
melyet az évezredek finomra dolgoztak.
Minden csak maszk,
érzelmek, de ha nem valósak, akkor minek?
S kinek? Elveszem őket, elveszted őket.

Levegőért kapdos a tüdő,
véráramba már rég ott a gyilkos kór,
ezt hozza a kor, ezt szolgálja a század.
Ne csüggedjé, nyisd ki a szádat,
legyen benned alázat!
Előtör hát a valóság, az igazi emberi arc,
melyet nem borít most álarc,
most összetörnek a porcelán-mosolyok,
szétolvadnak a smink mögé zárt gyűlöletek.
Megismerlek, bár már rég ismerlek,
de hidd el: nekem ez nem érdek.
Csak kérdőn kijelentek: mi legyek, ha nagy leszek?

Katona leszek!
De minek? Gyilkosak a fegyverek,
hatalmat hoznak, fájdalmat szülnek.
Kiszolgálnak, megfélemlítenek.
Hatalmas hatalmak, de minek? Kinek?

Orvos leszek!
Segítek, ha engeded,
de meg nem ölhetlek,
csak fájdalmat csillapítok,
gyógyszerek, műszeretet.
Jó ez neked?

Szakács leszek!
Ismerem a fűszereket,
élményeket pótolnak a jelenek,
megmérgezhetlek. Engeded?

Politikus leszek!
Hazug leszek!
Féreg leszek!
Jajj neked!