Velőt rázó sikoly szakítja szét a csöndemet,
Egy történet kezdetét veszi, egyet a múlt eltemet,
Hazugságokból épített várad falai között tengődsz,
Elkapod ki utadba téved, s újra bakot lősz.

Hagylak belefulladni a kegyetlen világodba,
Sivárságod tovább vitt, mint gondoltam volna.
Kegyetlen sötétség uralja szívedet,
Nem látsz a szemedtől, az igazság égeti a fejedet.

Ne nézz így, mintha nem értenéd a szavaim,
Még én vagyok, akinek elmentek otthonról? Röhögök hazugságod halmain.
Nevetséges vagy, de ezt Te is nagyon jól tudod,
Reményvesztett, hazug, bűntudattól mentes kobakod.

Csináld, amit kedved tartja, Én ebből kiszállok,
Nem nyalom fel a vért utánad, melyet Te ontottál, Én már nem várok,
Nem leszek ki a szennyeid tisztára mossa, nem vagyok cseléd,
Csak barát voltam, nem kértem, hogy mindezt hazugságra cseréld.

Elvesztél a mocsaradba, bűnös mocskos iszapban,
Minden állat megdöglött ugyanebben a hibában.
Nem haragszok, vedd el, amit kell, Én is ezt tenném,
Ha tehetném oly igazán a szíved is kitépném.

Sárba dobnám, s megmutatnám, mit művelsz valójában,
Nem vagyok haragtartó, majd eltűnsz a félhomályban,
Elfeledlek, számomra megszűnsz létezni,
Csupán kellemetlen emlék leszel, de ezt is megtanultam érezni.

Tedd tönkre a világod, Én nem gátollak,
S majd vérbe fagyva látod, már nem kell ellenállnod,
Él már a világod, nincs szüksége Rád,
Egyedül maradsz, s vigyázhatsz minduntalan a maszkodra, s zenghetsz ódákat hozzád..

2005. december 07.